Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 


Székely Nemzeti Múzeum alapkőletétele,1911 okt.22. (https://kepeslapok.wordpress.com)

Folytatása a 2018. január 30-as megjelenésnek

A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (1)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (2)
A székelység egy nem tipikus társadalom a középkori Erdélyben (3)

A kollektív nemesség kérdése

A nemesség vagy nobilitas fogalma a székely társadalomban a középkor folyamán, sőt egészen 1562-ig[70] nem értelmezhető ugyanúgy, mint Magyarország többi részén. A nemes kifejezést többnyire nemes székely nemzet értelemben használták ugyanis. A székely nemzet tagja tehát annak okán birtokolta nemességét, hogy maga is része volt a székely nációnak. Sőt, minthogy forrásos bizonyítékunk is van rá, azt is tudjuk, hogy a 15. század végéig a székely mivolt bizonyítása önmagában is elégséges volt arra, hogy bárki a Székelyföldön kívül is teljes jogú nemesként éljen.[71]

 

A kollektív nemesség tehát, noha nem volt személyre szóló, mégis személy szerint megilletett mindenkit, aki része volt a székely társadalomnak, tekintet nélkül arra, hogy az illető az első vagy a második rendbe tartozott-e. A közfelfogás is általánosságban nemeseknek tartotta a székelyeket a középkor folyamán, azaz nemesi jogokkal élőknek. A székelység széles körű, nemesi kiváltságai a Székelyföldre költözés előtti időkre nyúlnak vissza, amikor a határokra telepítve éltek és határvármegyékbe szerveződtek.[72] Mivel pedig a 12. század folyamán a határispánsági szervezet gyakorlatilag megszűnt, a határőrök ugyanolyan várispánsági fennhatóság alá kerültek, mintha az ország belsejében éltek volna. Ez a szabadság csökkenését jelentette, és oka lett az elvándorlásnak is. A kiváltságok megőrzése azonban Kristó Gyula szerint nem csak a helyváltoztatás eredménye volt, hanem annak a változásnak is, ami a 13. században zajlott. Ekkor ugyanis az idegen etnikumok értéke megnőtt, és ezzel együtt "a társadalom központi problémájává vált a szabadság kérdése."[73] E két tendencia alapján véli úgy, hogy "a székely szabadságok alapjait a 13. század magyarországi társadalmi átalakulásaiból le lehet vezetni."[74] Feltételezi továbbá egy, a szászokéhoz hasonló kiváltságlevél esetleges létezését is. Ezzel kapcsolatban azonban több ponton kétségek merülhetnek föl. Először is nemcsak hogy nem maradt fenn ilyen, az Andreanumhoz hasonló oklevél, de semmilyen forrás sem hivatkozik rá. Sőt arról sem tudnak a források, hogy ezeket a kiváltságokat az uralkodó adományozta volna. Ezzel éppen ellenkezőleg, a köztudatban az élt, mégpedig meglehetősen elevenen, hogy a székelység azon a jogon birtokolta ősi szabadságait és földjéhez való jogát, hogy ősfoglaló volt ezen a területen. Tehát a szászokkal szemben, akik királyi földre telepíttettek, a székelyek földje megtelepedésük előtt nem képezte az uralkodó birtokát. Ezen okok megfontolása alapján kétségesnek látjuk ilyen királyi kiváltságlevél létét, és hangsúlyosabbnak azt, hogy a székelyek kiváltságai a 11. századtól egyre erősebb védelmet igénylő keleti ellenségekkel szembeni ellenállás fontosságát mutatják.[75] Noha bizonytalan a székely kiváltságok eredete, az bizonyos, hogy a középkor folyamán mind a köztudatban, mind pedig a törvényekben[76] a katonáskodással hozták összefüggésbe ezen kiváltságokat. Eszerint a székely társadalom azért birtokolta kiváltságait, amelyeket kollektív nemesség néven foglaltak össze, mert fejenkénti katonáskodásra kötelezett volt. Ez, mint azt egy bizonyos Sényői Pálnak adott oklevél tanúsítja, legalábbis a 15. századig kivétel nélkül minden székelyre vonatkozott, tekintet nélkül arra, hogy vajon személyesen hadba vonult-e. Ekkor tehát még a székely társadalom valamennyi tagját nemesnek tekintették. Ez a nemesség, lévén kollektív kiváltság, az egyénnek mint a közösség részének biztosított, meglehetősen széles körű jogokat. Emellett azonban a közösség mint kommunitás is élvezett kiváltságokat, amelyek révén a székelység önmagát nemzetként definiálta. E jogok mindegyike a székely autonómiát hangsúlyozta. Egyfelől az önkormányzat minél teljesebb autonómiáját jelentette ez, másfelől, talán az önkormányzati szabadságnál is nagyobb jelentőséggel bírt az a jog, amely a székely birtok öröklésével volt összefüggésben. 1562-ig ugyanis, legalábbis a leírt törvények értelmében a ius regium nem hatolhatott be a Székelyföldre.[77] Ez magyarázhatja a székely társadalom viszonylagos zártságát és ellenállási képességét a kívülről érkező hatásokkal szemben. Az ehhez kapcsolódó székely jogok közé tartozott az a rendkívüli alapossággal kidolgozott öröklési jog, amelynek nyomait látjuk a periratokban és a törvényekben is. Ezek szerint a székely örökség csak fiágon öröklődhet, de a fiúnak kötelessége volt leánytestvérét kiházasítani. Amennyiben azonban valakinek nem volt fia, aki birtokát örökölhette volna, életbe lépett az úgynevezett fiúleányság intézménye. Eszerint a székely örökség a leányra szállt, de hogy ezáltal nehogy megszűnjön a nemek és ágak rendje, a leányt férje képviselte az ágban.[78] Ezen kívül a 15. századra már szigorú feltételekhez kötötték az ősi örökség eladását és megvételét, éppen azért, hogy a katonáskodók, a lófők és gyalogok léte biztosítva legyen.

Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében (részlet)

Folytatjuk

Forrás: mek.oszk.hu/

Jegyzet

70. Egyes értelmezések szerint, mivel a korábbi társadalmi struktúra radikálisan ekkor változik meg, a székelység körében a középkor vége 1562. BODOR GY. 1983. 281. 

71. Ebben az összefüggésben gyakorta idézett oklevél a SzOkl. I. kötetében található (52-53), eszerint 1346-ban Nagy Lajos a Szabolcs vármegyében letelepedett Sényői Pál és rokonai kétségbevont székelységét vizsgáltatja meg. A vizsgálat során megállapítják, hogy Sényői Pál és rokonai igaz és kétségtelen székelyek, és pusztán ez a tény elégséges bizonyítékul szolgált nemességük igazolására. Ezen felül azt is kimondja az említett oklevél, hogy mivel a székely mivolt önmagában egyet jelent a nemességgel, ezért erről, mármint megnemesítésükről kiváltságlevelet felmutatni ezen túl se tartozzanak. 

72. "A határőrök a határvármegyékben elég jelentős szabadságot élvezhettek, amelyet csak akkor veszítettek el, ha vétséget követtek el és emellett szegények voltak." KRISTÓ GY. 1996. 137-138. 

73. Uo. 140. 

74. Uo. 148. 

75. Természetesen attól függetlenül, hogy van-e vagy nincs a székelyeknek adott külön kiváltságlevél, nemesi kiváltságuk mindenképpen a királyi hatalomtól függött. Mégis, a székely közgondolkodásban fontosnak bizonyult a distinkció a szászok kiváltsága és a saját ősfoglalóként szerzett kiváltságuk között. 

76. SZOkl. III. 142-143. 

77. Idézhetjük ezzel kapcsolatban a székely nemzetgyűlési végzéseket, különösen az 1505-ös nemzetgyűlés végzéseit, amely részletesen rendelkezik arról, hogy bármilyen felségsértési perbe keveredett székely birtoka ne az uralkodóra, hanem a székely községre szálljon, SZOkl. 306-308. A Tripartitum is azt hangsúlyozza a székelyekkel kapcsolatban, hogy a székely ember örökségét el nem veszíthette, még ha fejét veszítette is, székely öröksége atyjafiaira maradt. Werbőczi Hármaskönyve, III. r. 4. tit., idézi ELEKES A. 1929. 113. Ugyanezt találjuk az 1555-ben Udvarhelyen elkészült székely konstitúció 30. pontjában is megfogalmazva. Jakó Zsigmond szerint azonban "hiteles oklevelekkel bizonyítható, hogy a nemzetségi szervezet bomlásának ütemében, legalábbis a XV. század második felétől fogva, a hűtlenségbe esett székely székelyföldi birtokai, a nemesekéihez hasonlóan, a koronára háramlottak és adományozás alá kerültek. JAKÓ ZS. 1979. 20. Noha ezek az oklevelek valóban azt bizonyítják, hogy az említett kiváltságnak egyre kevésbé sikerült érvényt szerezni, pontosabban bizonyos esetekben a ius regium Székelyföldre való behatolásának nyomai láthatók, mégsem látjuk okát annak, hogy abban kételkedjünk, miszerint ez de jure még ekkor is létező kiváltság volt, noha több ízben is megsértették. A köztudatban mindenképpen ennek kellett szerepelnie, különben nem lett volna értelme annak az 1557-ben hozott országgyűlési rendelkezésnek, hogy hűtlenség esetén a székelyek is fő- és jószágvesztésre ítélhetők, miként a nemesek. EOE II. 73-75. Még ennek a rendelkezésnek ellenére is azt kell mondanunk, hogy noha a ius regium már 1562 előtt is megjelenik a Székelyföldön, ez általánossá csak a segesvári végzések után válik. Nem lehet véletlen, hogy 1562-ben újra ki kellett mondani, hogy "ezután valamikor ők oly dologban vétkeznének, mint a nemesség és országbeli több híveink örök hitetlenséggel büntettessenek, és mind fejeket, jószágokat és örökségeket elveszessék, miképpen ez dologról más articulusok között országunkbeli híveinknek közönséges végzéséről articulus vagyon. ETA II. 360-366. Meg kell említenünk ugyanakkor mindemellett II. Ulászlónak 1499-es rendezéséből azt az ide vonatkozó kitételt, miszerint a felségárulás bűnébe keveredett székely ingó és ingatlan vagyona a kincstárra száll, azt a király adományozza tovább. A megkötés itt csupán annyi, hogy a földnek székely kézben kell maradnia, tehát az uralkodó azt csak székelynek adhatja. SZOkl. III. 142. 

78. Az örökösödésre vonatkozó szabályozás a legrészletesebb formában az 1555-ös udvarhelyi székely nemzetgyűlés által megalkotott konstitúciókban található, idézi BALOGH I. 1929. 40-43.