Loading

 

Elnézést a kellemetlenségért, a webhely karbantartás miatt

nem frissül.Kérjük térjen vissza később.

„Ha elvész a híd, elvész Erdély!”
(Bem József)

1849. február 9-én vívták Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán a lengyel származású hadvezér csapatai győzedelmeskedtek.

 

Az 1848 decemberében meginduló fényes erdélyi hadjárat a Nagyszebennél elszenvedett kudarc után fordulóponthoz ért, ugyanis Puchner hamarosan rákényszerítette a szász és román nemzeti komitékat a Havasalföldön állomásozó orosz seregek behívására. Miután a cári csapatok megszállták Nagyszebent és Brassót, a császári főparancsnok teljes erejével Bem ellen fordulhatott, így február 4-én, Vízakna mellett jelentős győzelmet aratott a honvédek felett. „Osztrolenka véres csillagának” a súlyos vereség után már csak 1500 embere és néhány ágyúja maradt, így csupán egyetlen lehetősége volt: egérutat nyerni nyugat felé, a Maros mentén ugyanis jelentős utánpótlás haladt kelet felé, amit a Bánságból kiszoruló Damjanich János küldött Bem számára.

Miután Puchner csapatai nyomasztó túlerőben voltak, a következő napokban a honvédeknek szinte emberfeletti teljesítményt kellett nyújtaniuk, ugyanis a visszavonulással egy időben véres utóvédharcokat vívtak a császáriakkal, miközben a lengyel fővezér sebesülése miatt lényegében cselekvésképtelen volt. A Bem József helyére álló Czetz János ezredes azonban kiválóan teljesítette a rábízott feladatot, így néhány nap után a honvédek egyesülhettek a Damjanich által küldött segédhadakkal, ezáltal az erdélyi hadsereg 7000 főre gyarapodott. Ezután már csak egyetlen, ám annál komolyabb feladat maradt: meg kellett állítani Puchner seregeit, mielőtt azok kijutnak az Alföldre. Erre az 1849. február 9-én vívott piski csatában került sor.

Az apró falucska Dévától 8 kilométerre keletre, a Sztrigy folyó bal partján fekszik, ahol Bem csapatai már az ütközet előtti napon, február 8-án elfoglalták állásaikat. A lengyel származású fővezér feladata egyszerű és világos volt: meg kellett akadályoznia, hogy a császáriak elfoglalják a Sztrigy felett épült, mintegy 40 méter hosszú fahidat. Miként Bem is megállapította: „ha elvész a híd, elvész Erdély is”, így aztán a Piski melletti átkelő később a magyar hadtörténet egyik legjelentősebb hídjának bizonyult. A tábornok a siker érdekében a folyó jobb partján álló fogadó mellett is erős védelmi állásokat épített ki, ezeket azonban a február 9-én hajnalban meginduló osztrák támadás egy pillanat alatt elsöpörte. Puchner körülbelül Bem seregével azonos haderővel, 7000 reguláris katonával érkezett Piskihez, a császáriakat azonban ezen felül még a román népfelkelők tömege is segítette, az osztrák tüzérség pedig messze felülmúlta a honvédok tűzerejét.

A csata tehát császári támadással kezdődött, Kemény Farkas honvédjainak visszaszorulása után pedig hiába küldték rohamra a Mátyás-huszárokat, Puchner tüzérsége pillanatok alatt rendet vágott a lovasok között. A küzdelem hamarosan már közvetlenül a hídért folyt, ahol az ütközet egy válságos pillanatában az osztrák katonák meg is kezdték a honvédek lefegyverzését, Czetz megjelenése azonban megfordította az eseményeket. A magyar erők hamarosan elkeseredett rohamot vezényeltek a császáriak ellen, akiket meglepett a nem várt ellenállás, és rövid idő múltán meghátráltak. Egy időre Bem csapatai kerültek fölénybe, az általános támadás azonban ismét megtört Puchner ágyúi előtt, a Piskihez érkező osztrák főparancsnok vezetésével pedig az ellenség újra a Sztrigyig jutott.

Fortuna tehát ismét pártot váltott: a jobb parton álló fogadó rövid időn belül harmadszor is gazdát cserélt. A honvédok helyzete ezután még a korábbinál is válságosabbra fordult, ugyanis miközben a magyar csapatok egy része már futásnak eredt, Puchner utászai megkezdték a híd lerombolt részének újjáépítését, hogy az ágyúk átvontatása után döntő csapást mérhessenek Bem maradék erőire. A csata látszólag elveszett, a lengyel hadvezér azonban észrevette, hogy a császáriak már szinte teljesen felélték lőszerüket, ezért mindent egy lapra tett fel: harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalék egységeket, melyek végül kiharcolták a győzelmet.

A Sztrigy két partját összekötő híd tehát a honvédek kezén maradt, a következő hónapokban pedig Erdély is újra magyar uralom alá került. Igaz, a döntő sikerhez még komoly bravúrokra volt szükség, ugyanis Bem csak Puchner és az oroszok kicselezésével tudott visszajutni a Székelyföldre, ahol ismét felfrissíthette csapatait, és felkészülhetett az ellenséges csapatok kiűzésére.

Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu