Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 


Színezett kőnyomat a nagyszebeni ütközetről (Eduard Scheifele rajza nyomán, 1852)

„Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.”
(Petőfi Sándor: Újév napján)

1849. január 21-én kísérelte meg Bem József honvédtábornok az erdélyi császári főparancsnok, Puchner Antal főhadiszállásul szolgáló Nagyszeben elfoglalását. Bem támadása a védők kitartó ellenállása és a honvédsereg jobbszárnyának késlekedése miatt végül eredménytelenül zárult, a szebeni magyar kudarc után pedig a lengyel tábornok addigi eredményei is komoly veszélybe kerültek.

 

Bem 1848. december 7-én szinte a 24. órában vette át az erdélyi magyar hadsereg irányítását, ugyanis a honvédcsapatok addigra már a Kolozs vármegyei Csucsáig szorultak vissza, és látszólag esélyük sem volt arra, hogy feltartóztassák Puchner reguláris csapatait, illetve Karl Urban román határőreit. Amennyiben a császáriak kijutnak az Alföldre, a Pesten, majd Debrecenben székelő magyar kormány sorsa megpecsételődött volna, „Osztrolenka véres csillaga” azonban a hónap végéig fordulatot eszközölt ki az erdélyi hadszíntéren: december 23-án, Désnél kettészakította az ellenséges arcvonalat, másnap bevonult Kolozsvárra, majd előbb Urbant szorította ki Bukovinába, 1849 januárjában pedig a császári főparancsnok ellen fordult.

Bem seregei a hónap elején felmentették a Puchner ellen korábban fellázadt Székelyföldet, és rövidesen már Marosvásárhelyen állomásoztak. Az osztrák erők január 17-én, Szőkefalvánál megkísérelték ugyan a honvédseregek feltartóztatását, ám az ütközetben döntő vereséget szenvedtek Bem lelkes katonáitól. A császári főparancsnok egyetlen mentsvára ezután már csak főhadiszállása, a szász Nagyszeben maradt, Puchner válságos helyzetét pedig jól mutatja, hogy január 18-án hadipénztárát a Vöröstorony-szorosba szállíttatta. Bem végső győzelme, Erdély felszabadítása egy karnyújtásnyira látszott, hiszen maguk a császári beosztottak is meg voltak győződve arról, hogy a főparancsnok Nagyszeben feladására készül.

A lengyel hadvezér is ebben bízott, ám a biztonság kedvéért a szőkefalvi győzelem után két részre osztotta seregét, és míg ő maga Szelindeknél készült fel Nagyszeben bevételére, addig Czetz János őrnagyot Tordán át Balázsfalvára, onnan Holdvilágra, majd Vízaknára küldte, hogy biztosítsa a Puchner elleni hadműveletek zavartalanságát. A honvédek jó eséllyel indultak Nagyszeben elfoglalására, hiszen Bem az osztrák védőkkel közel azonos haderőt – mintegy 4500 főt – tudott mozgósítani, amit az ütközetben Czetz további 1500 katonával egészített volna ki.

A hadműveletekbe ugyanakkor sajnálatos módon hiba csúszott, mivel az őrnagy a tervezettnél később, csak január 21-e első óráiban érte el Vízaknát, így késve kapta meg a tábornok utasításait, aki ekkor már Nagycsűrnél állt. Bem erről természetesen mit sem tudott, tehát a kora reggeli órákban megindult Puchner ellen, a több órán át tartó elkeseredett ütközet azonban nem hozott áttörést, hiszen a lengyel hadvezér hiába várta Czetz érkezését. A honvédokat meglepte a császári katonák derekas helytállása, így valamennyi magyar roham elhalt a védők sáncain, ezzel egy időben azonban Puchner huszárjai szintén eredménytelenül próbálkoztak Bem vonalainak felbomlasztásával.

A nagyszebeni csatát végül a Czetz-féle hadoszlop távolmaradása döntötte el, a császári főparancsnok ugyanis eredményes rohamot indított az őrnagy késlekedése miatt támadt hézagban, az ebből kibontakozó általános támadás pedig hamarosan megfutamította a honvédokat. Az igazság kedvéért azt is meg kell említenünk, hogy Czetz János később jóvátette késését – ami nem az ő hibájából, hanem a megtett út nehézségeiből eredt –, ugyanis váratlan megjelenésének köszönhetően Bem részben újjászervezhette fejvesztetten menekülő seregét, és rendezetten vonulhatott vissza Szelindekre. Czetz beavatkozása miatt Puchner kénytelen volt letenni a megvert honvédok üldözéséről, így a lengyel hadvezér megmenekült a komolyabb veszteségektől.

A nagyszebeni vereség tehát nem volt súlyos – a honvédok 200, míg a császáriak 90 embert veszítettek –, a következő hetekben azonban Bem helyzete mégis válságosra fordult. Puchner január végén rákényszerítette a román és szász nemzeti tanácsokat a Havasalföldet megszállva tartó orosz erők behívására, melyek február 4-én, Vízakna mellett már jóval komolyabb vereséget mértek a magyarokra. Bem maroknyi seregével ezután nyugat felé menekült, hogy egyesülhessen a Damjanich által küldött segélycsapatokkal, Piski mellett kivívott bravúros győzelme után pedig a császári túlerő dacára ismét a maga javára fordította az erdélyi hadszíntér eseményeit.

Szerző: Tarján M. Tamás

 

rubicon.hu