Nyomtatás

Az adventi jótékonysági kezdeményezésekből a Hagyományok Háza is kiveszi a részét. A „Légy te is őrangyal!” kis kézműves remekei és a kárpátaljai segélyakció egyaránt a rászorulók karácsonyát szépítik meg.

 

A Hagyományok Háza második alkalommal rendezi meg Légy te is őrangyal! címmel kézműves-karitatív foglalkozását. Előző évben – természetes anyagokból készült – babák és sünik kerültek ki a szorgos kezek közül.

Idén megújítottuk a foglalkozást – vázolja a koncepciót Farkas Réka kulturális menedzser, programszervező. – Számítottunk azokra, akik már tavaly örömmel vettek részt a műhelymunkában, s új jelentkezőket is vártunk. Az egybegyűltek örömmel dolgoztak, lányoknak és fiúknak egyaránt hasznos, míves tolltartókat készítettek.”

December első szombatján a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelyében harminc érdeklődő látott munkához két csoportban. Fiser Józsefné, népi iparművész irányításával a jelenlevők fejleszthették kézügyességüket, de a cipzárvarrás fázisában a varrógéppel is megismerkedhettek.

Az elkészült tárgyak a Szülők Háza Alapítvány segítségével jutnak el gyermekotthonokban élő gyerekekhez. A pilisszántói Orosdy kastélyban a készítők és megajándékozottak közös karácsonyi ünnepen vesznek részt. Az együttlét kézműveskedéssel és karácsonyfa-díszítéssel, beszélgetésekkel telik, amit ajándékosztás és közös vacsora és karácsonyi „buli” zár.

A másik kezdeményezésben a Hagyományok Háza dolgozói gondoltak a rászorulókra: immár harmadik alkalommal gyűjtöttek ajándékokat, ezúttal Kárpátaljára. A szervezők felhasználták Bangó Aliz fazekashelyismeretét és kapcsolatrendszerét: a művész, a ruszin hucul kerámiák jó ismerője, legutoljára a Petőfi program keretében töltött hosszabb időt Kőrösmezőn és Rahón.

A gazdag adomány javarészét használt és a kiadók által felajánlott új könyvek, folyóiratok, írószerek, fénymásolópapír, alsó tagozatos fejlesztő füzetek, logikai társasjátékok, tartós élelmiszerek, tisztasági szerek, apró kézműves tárgyak és karácsonyi figyelmességek tették ki.

A kollégák által összegyűjtött adományokat intézmények kapták – részletezi az elosztás szempontjait Vörös Zsuzsanna közművelődési szakember, a karitatív akció szervezője. Első állomásunk a beregszászi Bethlen Gábor gimnázium volt, ezt követően a viski magyar általános iskolában és a bustyaházai Szent Erzsébet Óvodában álltunk meg, ahol a hasznos tárgyakon kívül édességek is kerültek a karácsonyfa alá. Técső után a huszti magyar iskola következett. Az adományok legnagyobb része a rahói katolikus plébániára és az iskolába került, végül utunkat Kőrösmezőn fejeztük be.”

Az utóbbi két helyen a rászoruló családok tartós élelmiszert kaptak, az elosztásban a helyi magyar közösség vezetői segítettek. Az akciót személyesen intéző munkatársak az útjuk során számos megbeszélést is folytattak arról: hogyan lehet a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja munkájába az érintett intézményeket még jobban bevonni, szakmai programokkal segíteni a Felső-Tisza-vidéki pedagógusok munkáját.

dr. sermák Zoltzán