Nyomtatás


Balról jobbra: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, Löffy Gellért, Dombora Anna, Sipos Zoltán kórusvezetők, Steffen Schlandt karmester és Szilágyi Zsolt Herbert kórusvezető (Fotó: Sánta István Zsolt)

Felemelő és a lélek húrjait is megpendítő szellemi élményben volt része a nagyérdeműnek az idei Szent György Napok szombat esti nyitóhangversenyén, melynek hírére már félórával a kezdés előtt zsúfolásig megtelt az eseménynek immár hagyományosan otthont adó Krisztus király templom.

 

Antal Árpád András polgármester köszöntőbeszédében megjegyezte, kevés olyan város van ma Európában, ahol új bábszínház, új színház, új könyvtár, új kulturális központ tervezésével és építésével foglalkozik a helyi tanács. Véleménye szerint pedig arra is büszkék lehetünk, hogy a Szent György Napok kínálata más erdélyi önkormányzatokat is színvonalas városünnep megszervezésére ösztökélt, s hogy Szilágyi Herbert Zsolt karnagy merész álmának megvalósításával egy messzire sugárzó zenei esemény létrehozói, előadói, résztvevői és házigazdái vagyunk.

Tulit Éva, valamint Camelia Paraschiv, a helyi Tamási Áron és Andrei Mureşanu színházak művészeinek hangulatteremtő szavalata után elemi erővel csendült fel és ragadta magával első pillanatoktól a hallgatóságot Carl Orff (1895–1982) német zeneszerző Carmina Burana című kantátája. Oratóriumszerű változatát a Csíki Kamarazenekar, a Marosvásárhelyi Állami Filharmonikus Zenekar, a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar, Vox Humana Kamarakórus, Pro Musica Kamarakórus, Laudate Kamarakórus, Canticorum Női Kar és Campanella Gyermekkórus adta elő az orgonistaként világhírnévre szert tett, németországi egyetemeken karmesteri diplomát szerző Steffen Schlandt brassói karmester vezényletével. Közreműködött Ștefan Ignat bariton és Valentin Racoveanu tenor (Bukaresti Nemzeti Opera), illetve Sebestyén-Lázár Enikő szoprán (Sepsiszentgyörgy). A nagyérdemű felállva és hosszasan dübörgő tapssal hálálta meg átszellemült játékukat.

 Szeder koncert a Szimplában

A Szent György Napok 2018-as kiadásának első koncertjének a Szimpla szabadtéri színpada adott otthont: a Szeder, azaz Szabó Krisztina által fémjelzett zenekar először járt a városban. Amit a közönség kapott, az egy ízelítőre épp elég, annyira, hogy a koncertet követő közönség otthon elmerüljön a zenekar utáni YouTube-horgászásban. Szederék csapatként határozottan profik: hogy nem kerekedett a koncertből nagyobb buli, az a dalokon múlik, hiszen ez a zene nem a tombolós, partizós vonalat képviseli, sokkal merengőbb annál.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó