Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

A közösségi oldalon bukkantam rá a szomorú hírre, hogy Kovács Géza, sepsiszentgyörgyi illetőségű mérnök és szobrászművész örökre eltávozott. Alig három nappal a 60. születésnapja után, hiszen 1958. április 2-án látta meg a napvilágot Marosvásárhelyen. Csendben, feltűnés nélkül és szinte észrevétlenül hagyott itt minket, mint ahogy élt.


A kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának elvégzése után, 1983-ban került Sepsiszentgyörgyre, az ISAMA Rt. (gépgyár) tervezőmérnöke és számítástechnikai szakembereként. Amikor arról faggattuk, hogyan lesz gépészmérnökből szobrászművész, így válaszolt: „Gyermekkoromban, nagyapám falujában, Nyárádszentlászlón jó barátságba kerültem a helyi tanító fiával, Gyarmath Jánossal. Édesapja amolyan népművészként állandóan faragott, székelykapuk és jellegzetes székely figurák kerültek ki a keze alól. János már gyermekfejjel apja nyomdokaiba lépett, így a társaságukban alkalmam nyílott megfigyelni, miként keltik életre a halott anyagot. Kolozsváron ő a művészeti főiskolára, én műszaki egyetemre jártam, de neki köszönhetően betekintést nyerhettem a szobrásznövendékek munkásságába, összebarátkozhattam velük. Köreikben forogva és az antikváriumból megvásárolt Új Művészet című magyarországi szakfolyóiratot böngészve egyre nagyobb késztetést éreztem az alkotó munkára. Attól a perctől pedig, amint ebből megtudtam, hogy Dunaújváros egyik gyárában a szobrászok használt alkatrészekből készítik műveiket, bennem is motoszkálni kezdett a gondolat, hogy meg kéne próbálni.”
És megpróbálta. Első egyéni kiállítására a gépgyár klubtermében került sor 1988-ban, és immár a szintén szép emlékű Magyari Lajos költő, újságíró nyitotta meg. Vannak ugyan nagyszabású, fából készült alkotásai is, azonban Kovács Géza munkásságát mégis a fémből készült kisplasztikák jellemzik, sajátos színfoltját képezvén a hazai és egyetemes szobrászművészetnek.
Harminc éves pályafutása alatt 111 egyéni és 446 csoportos kiállítás résztvevője volt Európa, Ázsia, Amerika és Ausztrália 19 országában, 36 képzőművészeti, valamint 5 ösztöndíjban részesült. Kilenc köztéri alkotása található Romániában, Magyarországon és Szlovákiában, 106 kisplasztikája pedig 11 ország 84 közgyűjteményét gazdagítja Romániától Japánig és Kínáig. Szobrai fellelhetők továbbá hazai, magyarországi, angol, német, olasz, svájci és svédországi magángyűjteményekben is. Alkotó tevékenysége elismeréseként 2007-ben Pro Cultura Hungarica emlékplakettet adományoztak neki, 2009-ben a Román Kulturális Érdemrend lovagi fokozata „K-képzőművészet” kategória kitüntetést, 2011-ben a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díját, 2014. augusztus 20-án pedig a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette.
A felsorolás nem teljes, azonban így is megállapítható, hogy Kovács Géza rendkívül termékeny és mozgékony, ugyanakkor kedvelt szobrász volt. Ismertsége és elismertsége ellenére szerény volt és maradt az utolsó pillanatig. Talán túlságosan is az.
Utolsó útjára 2018. április 8-án kísérték Nyárádszentlászlón. Emlékét megőrizzük.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó