Kállay Ferenc a székelység őstörténeti kutatója a 19. században

Kategória: Kultúra

 

Tóth László

 Méltatlanul keveset tudnak a kézdivásárhelyiek de a székelyek is arról a 19. századi történészről aki az elsők között tett közzé Székelyföldről átfogó történelmi tanulmányt. Azt még kevesebben tudják, hogy tizennégy évig itt élt köztünk Kézdivásárhelyen, Kállay Ferencről(1790-1863), nyugalmazott császári királyi hadbiró-kapitányról, őstörténészről, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjáról van szó. Maradandó értékű tanulmányokat és kutatási anyagot hagyott hátra a magyarság és székelység eredetének, történetének és nyelviségének kapcsán. Kállay volt az a történész aki szakemberként még kutathatta a kézdivásárhelyi levéltárat, ami 1834-ben a „nagy égéskor” megsemmisült.

Tizenhárom évet volt auditor (hadbíró) Kézdivásárhelyen a II. Székely Gyalogezrednél, nyugalomba vonulása után még egy évet vissza tért Kézdivásárhelyre.

 

1790. december. 2-án született Debrecenben. Tanulmányait szülővárosában kezdte, jogi tanulmánnokkal a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Ekkor ismerkedett meg diáktársával Kölcsey Ferenccel, akivel egészen 1820-ig szoros kapcsolatot ápolt.

1812-ben Pozsonyba ment, hol másfél évig joggyakornok volt. 1813-ban ügyvédi oklevelet nyer, ekkor Bécsbe utazik osztrák jogrendet tanulni. 1814-ben sikeresen vizsgázik és auditorrá (hadbíróvá) nevezik ki és Kézdivásárhelyen a II. székely gyalogezrednél kezdi meg tevékenységét. Ide a hadbírósági hatósághoz tartozott a másik két székely ezred is ha nem volt auditorruk , így adott esetben mintegy harmincnégyezer lélekszámmal számolhatott. Tizenhárom szolgálati év után 1827-ben nyugalomba lépett. Két esztendeig Nagyenyeden lakott, ekkor jelenik meg 1829-ben a „ Historiai értekezés a' nemes székely nemzet' eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a' régi időkben”. A tanulmány „Vélekedések a' Székelyek Eredetéről.” című fejezetet így kezdi:

„Honnan 's mikor szállotta meg a' székely nép a' mái lakta főidét — különböznek az értelmek. Aranyos székről diplomatikai bizonyságaink vagynak a' XIII-dik Századból, nem igy a' többi székekről ha az első megtelepedés idejéig fel akarunk menni, 's a' még vitatások alatt lévő dologban hasonló meghatározotságal szóianni, A' régi történeteket, kivált, a' költözködő Nemzeték' Bőltsöjét vastag homáj fedezte el, melyet Thunmann Gatterer Schlötzer 's utánnok Engel nem hozhattak egészen tisztában. Azonban nékünk magyaroknak is szabad megszolamlanunk, mert mi a' Nemzet' nyelvét, 's belső alkotványainkat jobban esmerjük mint az idegenek. Bod Péter, Benkö, Felmer, elöttök Deseritzki, Joannes Pistorius és mások nyilván állítják a' székelyeknek egyenes származásokat a' Hunnusoktól, kik Attila alatt egész Európát megreszkettették.”1

1830 őszén visszament Kézdivásárhelyre, egy évi ott tartózkodás után 1832-ben Pestre költözik. Ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választják, Budára költözik, szeptember elsején megválasszák az akadémia rendes tagjává. Ott Budán kezd foglalkozni történeti, néprajzi, összehasonlító nyelvészeti kutatásokat, de munkásságát filozófiára és a társadalmi tudományokra is kiterjesztette.

A történelmi tárgyú kutatások mellett nyelvi kérdésekkel is foglalkozott. A finnugor nyelvrokonság híveként behatóan foglalkozott a magyar és a finnugor nyelvek közötti egyezésekkel, etimológiai párhuzamokkal. A kazár–magyar etnikai-kulturális kapcsolatok múltja is érdekes volt számára, mert terjedelmes tanulmányban foglalkozik vele. A kibontakozó őstörténeti vizsgálatok részese és tevékeny támogatója volt.

A magyar nyelvről és területileg hol találkoztak hasonló rokon nyelvekről, Kálly „A finn-magyar nyelv” című könyvében ezt olvashatjuk:

A’ történeti utalványokat e’ helyekre előadták Schlötzer, Budai, Fejér György, és mások, mellyeket összesummázva Lebediásomban a*) én is megérintettem; azért azokat itt ismételni nem szükség, csak nyelv tekintetben illő a’ régi bizonyítványokat itt is érdekelni, mivel azok, ha bár részletesség nélkül valók is, annyiban mindég fontosok maradnak, hogy a’ közép évben még nem csak magok a’ magyarok, hanem a’ külföld írói is eleven tudásában voltak annak, honnan jöttek ki eleink, ’s a’ bátra maradtak közül kik beszéltek magyarul. Előre bocsátván Constant: Porphyrogenitus helyét, melly szerint a’ kijött magyarok a’ IXdik században izengettek még az elmarad- takhoz, ’s kereskedők által leveleket váltottak; illy bizonyítványok IV. Béla korából (1237) frater Julian tanúsága, ki Volga-bnlgar földön magyar asszonynyal beszélt, ki öl a’ hátramaradt magyarok földjére utasitá, hol a’ szerzetes magyarul beszélt még a’ lakosokkal. Tizenhárom év múlva fráter Julian után (1253) megfordult azon részeken Ru- isbrock nevű kaputzinus barát is, kit IX. Károly franczia király Möngka mongol chánhoz küldött; ez is azt írja, hogy a’ baschkirok nyelve épen az, a’ mi a’ magyaroké.”2

 A szétágazó munkássága között találunk társadalmi, szociológiai értekezéseket is mint „ Vázolatok az opera theoriájából és történeteiből”, de a mitológiát és az ókori római istenségekkel is találkozunk nála. Nem hiába volt a nyelvészet művelője az ókori vallást is nyelvi szempontból közelíti meg, mint a „Mithra tiszteletéről s Mithra emlékekről a Magyar honban” írásában,(Mithra a római császárkor egyik legnagyobb istene) a bevezetőben ezt találjuk:

Mithra a' zend, Mitra a' sanskrit nyelvben Burnouf Eugen szerint napot jelent. A' régi hellen írókban több persa szók elgörögösitve fordulnak eló; igy például a' Mithras nállok nem egyéb mint a' zend Mithra, a' mái persa ki mondás szerint Mihr; igy a' Mithridates (több pontusi királyok' neve = nap tisztelő) az uj persa kimondásban Mihrdad”.

 Az akadémiai közlönyben találkozunk olyan dolgozatával is, amelyik oldalakon át egy szó elemzésével foglalkozik legyen itt az példának az elme szóról 1851-ben írottakból egy rövid idézet:

„A’ magyar elme szóhoz mind alaki, mind tartalmi tekintetben - még a’ jelentések’ árnyéklataiban is - legközelebb áll az arab elm, vagy ihn törzsszó, melly mint főnév és igeszó bölcselkedést, ’s annak eredményeit, a’ tudást, tudományt ’s az ezekkel foglalkozókat vagy bölcseket fejezi ki.”3

 Társadalmi kérdésektől sem riadt vissza, méghozzá a 19. század közepén még eluralkodott konzervatív gondolkodáshoz képest a nő-férfi kérdést a tudományos életben, aránylag liberálisan kezeli, de benne van a kor felfogása is a nő-férfi viszonyról, ez cseng ki a „Tudós Asszonyok felett indított per” értekezéséből:

„A’ féltett tárgyhoz már most közelebb menvén e’ lessz a fő kérdés -Akar a' természeti térvényeket, akar a mi társaságos állapotunkat megtekintve, az ugy-neveztetelt Jus-Naturae és Jus-positivum eltilthatják-é hellyes alapoknál-fogva az Asszony-Nemet a tudományos szolgalmaktól ?
Erre a’ kérdésre az én’ feleletem ez:A’ Jus Naturae ebben a’ tekintetben semmi kirekesztő Privilégiumnak nem ad helyt, mivel’ minden embernek testi ’s lelki vagyonja ’s ereje önn-tulajdona az embernek mellyekkeí szabad tettzése szerént élhet, ’s azokat gyakorolhatja: itt tehát minden megszorítás Erőszak, mely a’ természettől vett szabadtságon elkövettetik. (...)
Az Asszony- Nem a’ maga’ körében éppen ollyan ditsösséget arathat, mint a’ Férjfi-Nem a’ magáéban , tsak-hogy értse a’ maga’ kötelességeit, ’s felhevűlve szünetlen azokkal legyen eltelve. Azt gondolni, hogy járatlanabb úton bizonyosabb érdemeket szerezhet magának az Asszony-Nem , nem egyéb megtévedésnél, ha nints hiúsággal egybe-kölve.”4

Mindezeken kívül foglalkozott verstannal, jogi kérdésekkel, operaesztétikával, könyvismertetésekkel, recenziókkal, angol család magyar vonatkozásaival „Az angol Leslie és Drummond familiák magyar származásokról és az elsőnek Balkány praedikátumáról” címmel.

Végezetül néhány cím a Tudományos Gyűjtemény 1817 és 1841 között havonta megjelenő tudományos lapban és az Akadémiai Értesítő a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos közlönyében megjelent munkáiból: Kölcsey Ferenc gyermek és ifjúkori életrajza; Az esküdtszékekről; Tudós egyesületek s alapítványok hasznairól; A philosophia tárgya, czélja, és hasznainak főbb vonalai; A philosophia fordulatpontjai Francziaországban; Az angol alkotmány eredetében, következéseivel némi tekintettel Magyarországra, czélja, és hasznainak főbb vonalai; 'A pogány magyarok vallása; ez volt az utolsó írása.

Életében tudományos könyvekből oly sok kivonatot készített, hogy azok több vaskos kötetet kitesznek. 1861 január 1-én hunyt el Budapesten.

  

Kép: Kállay Ferenc (1790–1861). Illusztráció a Vasárnapi Újságban (hetilap, 1854–1921)

 



 

1Kállay Ferentz: „ Historiai értekezés a' nemes székely nemzet' eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a' régi időkben” 1829 Nagyenyed.

2Kállay Ferencz: Finn-magyar nyelv Pest 1844

3Új Magyar Muzeum 2/2 (1851-1852) Bölcsészet, társadalmi tudományok, Kállay Ferencz: Az "elme" szó ősvilági vallásos alapjáról (207. oldal)

4Nemzeti Társalkodó, 1830 (1-52. szám), 1830-07-17 / 29. szám