Szászrégen az 1916-os román betöréskor


Szászrégen egykori látképe. Fotó: Hungaricana / Zempléni Múzeum

A román hadsereg Magyarország erdélyi területei elleni, 1916. augusztus 27-éről 28-ra virradó éjjel indított betörésére emlékezünk mai Történelmünk rovatunkban. „Háborús feljegyzések a görgényi református egyházmegyének az 1916. évi oláh betöréskor menekült egyházairól” című, a Görgényi Református Egyházmegye 1917-ben kiadott beszámolójából a szászrégeni történéseket közöljük Radits István református lelkész tollából. A kiadvány bevezetőjében olvasható: Az 1916. évi erdélyi oláhinvázió igen hamar a görgényi református egyházmegyénket is érintette. A védtelen tölgyesi és gyimesi szorosokon, éjszakának idején áttörve, a szomszéd Csíkvármegyén keresztül a bocskoros vitézeknek úgy a Maros, mint a Görgény völgye útjokba esett. Egyházaink menekülésének történetét megírták az egyes lelkipásztorok. Ezen háborús feljegyzéseket, menekülési leírásokat (…) azon tudatban bocsátom közre, hogy ezek egyszer mintegy a háborús történetírás adattárai lesznek – áll a Csekme Ferencz esperes által jegyzett felvezetőben. Jelezzük, hogy a szövegben – korabeli szokás szerint – a román megnevezése oláh.

 

A város kiürítése hivatalosan háromszor is el volt rendelve, de foganatosítását a hadsereg vezérlő parancsnoka, Artz tábornagy (Arthur Arz von Straussenburg – szerk. megj.) mind a háromszor felfüggesztette, állítólag azzal az indokolással, hogy a városban felhalmozott nagy értékek csakis így menthetők meg. De ha a város kiürítése hivatalosan elrendelve így nem is lett, a valóságban mégis az volt.

Mindjárt az oláh betörést követő napokban elmenekült az egész város lakossága úgy, hogy a 7000–8000 lakos közül csak azok maradtak itthon, akiket hivatalos állásuk az utolsó percig idekötött, vagy akiknek hiányzott teljesen a meneküléshez megkívánt minden segédeszközük, vagy akik bepakolt és kocsira rakott értékeiket bármely percben elszállíthatták volna, elég igavonó barmot tartván sajátjuknak. Akik aztán itthon maradtak, családjukat mind elmenekítve, így a jelen sorok írója is – a város lévén a székelyföldi országutak csomópontja –, végignézték a borzalmas népvándorlást és végigélték a háború minden borzalmas fázisát. Kronologikus sorrendben a nehéz napok története ez:

Az oláhországi viszonyokkal ismerős határ menti lakók sokszor hoztak újságot a városba alattomos szomszédaink, az oláhok ellenséges viselkedéséről, és a velük való háború lehetőségét mind gyakrabban emlegették úgy, hogy az egész környék a Székelyföldtől le a Maros mentén mind nyugtalankodott már. Ekkor jött pihenőre a városba és környékére megtelepedve egy dandár honvédhuszár. Fellélegzett mindenki. Legalább biztosítva van minden eshetőség ellen a messze vidék a határig. Augusztus 26-ikán azonban a huszárok eltávoztak. Ha elvitték őket, akkor igazán nem lehet semmi baj, nyugtatták meg magukat az emberek.

Augusztus 28-ikán reggel a város utcáin megrémült arcú emberek jártak-keltek. Az oláhok hadüzenet nélkül az éjszaka betörtek. (Pontosítás: Románia 1916. augusztus 27-én este Bécsben átadta hadüzenetét, egyes források szerint a támadás utáni órában – szerk. megj.) A határon nincs is katonaság. A gyimesi állomást bombázták, beszéltek. És amit az emberek beszéltek, igaz volt. A reggel a Csíkból jövő vonat már hozta az első menekülőket. A gyimesi állomás személyzete családjával mind, úgy, ahogy ágyukból kiugorva menekülhettek, ültek a vonaton. Dél felé már egy külön vonat jött, mind menekülőkkel. Délután kettő-három vonat is mind menekülőkkel. De nemcsak a vonaton jöttek a menekülők, szekéren és gyalog is mind több és több menekülő kezdett érkezni a város piacára. Egy borszéki villa házmesternéje, akinek az ura a harctéren volt, dél felé gyalog érkezett meg négy gyermekével. Rejtett ösvényeken a hegyeken keresztül jöttek. Több szekér menekülőkkel Hollóból érkezett.

Augusztus 29. Egyik menekülő vonat a másik után jött. Nemcsak Csíkból, Háromszékből is jöttek már a menekülők. Nem volt semmijük, csak ami rajtuk volt, azt hozták el. Kétharmad részben asszonyok és gyermekek voltak. A hirtelen szervezett segélyosztó bizottság a városból étellel látta el őket.

Augusztus 30-án már nemcsak a vonatok hozták a menekülteket, hanem özönlöttek a városba szekéren és gyalog. Akinek marhája, igavonó jószága volt, az szekérre rakta, ami menthető volt, ponyvával a szekeret befedte, vagy arra kátrányos papírból fedelet csinálva, sokan egészen deszkából, hogy az időjárás esetleges zordsága ellen is védve legyenek, gyermekeiket is szekérre rakva, folytatták a hontalanság útját. Voltak, akik apró kis szekerekbe magukat fogták be (…). Borszéket az oláhok elfoglalták, már Gyergyószentmiklóson vannak, újságolták. Este 8 óra tájban a Székelyföld felől borzalmas tűz látszott. Vörös volt az égbolt kelet felől egészen. A Székelyföldet az oláhok felgyújtották, sikongott az egész város lakossága. A menekülők mondták, nincsen sehol katonaság, aki nekik ellenálljon. Ezen az éjszakán a városban is mindenki pakolt.

 

Augusztus 31. – szeptember 10.

A városi lakosság is kezd menekülni. A menekülők Maroshévíz környékéről valók. Az oláhok már Maroshévízt is elfoglalták. Az egész Havasalja lakossága húzódik le a városon keresztül a Mezőség felé. Valóságos népvándorlás, a régi mesevilág megújhodott. Nagy marhacsordák elől. És a marhacsordákat követi száz meg száz, nem, ezer meg ezer szekér. A szekereken a szegény népnek minden vagyona, összevegyül a kocsizörgéssel a marhák bőgése, a kis gyermekek sírása, a szekerekre rakott tyúkok káricálása, a récék hápogása, a disznók röfögése, a kis malacok ordítása. Szeptember 1-jén túl a postavonat közlekedése megszűnt, csak menekülő vonatok mentek. A Havasalja menekült már. A városból is elmenekült az asszony- és gyereknép, mindenki, akit hivatása idekötött is, elmenekítette a családját. Szeptember 10-re üres volt már és kihalt a város. A lakások mindenütt, sok helyütt 10 ház is egymás után, lakók nélkül és bezárva. Szeptember 11-én Déda és Ratosnya kiürítése is megkezdődött. Katonaság sehol sem volt.

Szeptember 12. Egy hadosztály honvédség érkezik a városba. Morgen német vezénylő tábornok előtt vonultak fel. Az itthon maradt lakosságba visszatért a bizalom. A katonaság a védelmi vonalakra fölvonult. Szeptember 13-ikán megkezdődtek a csatározások. A katonaság Marosvécsig az egész felvidéket kiürítette. Szeptember 14–26-ig most már nemcsak a felvidék a Maros felsőmente, hanem a Görgényvölgye is kiüríttetett. 27-én az oláhok a Görgényvölgye felől a Kereszthegyen át egész Laposnyáig lejöttek. Szeptember 28-án a Marosmentén Ratosnyát elfoglalták. 30-án a Görgényvölgyén Libánfalvát elfoglalták. A Libánfalva körül megkezdődött csaták első két halottját behozták eltemetni a városba. Egy Pongrácz nevű főhadnagyot és a káplárját. Járőrben voltak a libánfalvai erdőben, nem oláh katonák, hanem az oláhokhoz pártolt libánfalvi bocskoros oláhok lőtték le őket. Libánfalván 180 család lett hazaáruló, akik később el is futottak az oláh hordával, ezek közül valók voltak a gyilkosok. Református egyházunk javait biztonságba helyezendő, erős ládákba pakolva, a város javaival együtt elküldetett Debrecenbe.

 

Október 1.

Vasárnap reggel volt. Korán reggel ébredtem. Miről prédikáljak? Lesz-e kinek? A textusom: „Hívj segítségül engemet a Te nyomorúságod idején.” Elmélkedni kell fölötte. Az udvarban föl-alá jártam. Korán reggel. Egyszerre a hegyek közül óriási morajlás. Ágyúlövések, miket a Görgényi-havasok sokszorosan vertek vissza. És az ágyúdörgés ezután nem szűnt meg. Katonaságunk fölfejlődött, megkezdődtek a csaták. A templomban 30–40-en voltunk. Sápadt volt az arca mindenkinek, amikor az ágyúdörgés meg-megrázta a karzatot, s az ablakok remegtek. De annál mélyebb bizalommal énekeltük a zsoltárt: „Az Isten a mi reménységünk, midőn reánk tör ellenségünk!” Templomozás után megbeszéltük azoknak a dolgát, akik gyülekezetünkből minden segítség nélkül voltak, a családfők a harctéren lévén; a végső eshetőségekre is gondolva, amik ránk következhettek. Az ágyúzás egész nap tartott. Estefelé jött a hír, hogy az oláhok a Görgényvölgyén nagy erőkkel támadnak. Görgényszentimréhez közeledtek, Üvegcsűrőn bent voltak. A menekülés a városon felül és oldalt eső területekről megtörtént. Ki volt már ürítve Marosfelfalu is. Lakott hely a front mögött csak Szászrégen volt.

Október 2-ikán már csak az ide-oda vonuló trénszekerek és ágyúk zöreje hallszott az utcákon, míg a két folyó völgyében dörögtek az ágyúk. Az oláhok a várostól 5–6 kilométerre levő Mocsárnál támadtak nagy erőkkel. Nagy és nehéz csaták voltak e napon. Akik itthon voltunk, tanácstalanul néztük a nagy katonai felvonulásokat. E napon két katonatiszt kereste fel a hadosztályparancsnokságok részéről a lelkészi hivatalt, hogy október 4-én, Őfelsége neve napján Őfelségéért könyörögjünk!
Október 3. Két hadosztályparancsnokság székelt eddig a városban. Tartalékban óriási katonaság. Az elmenekültek lakásait mind felnyitották, ott vettek szállást. Minden házban, minden ablakból csak katona nézett ki. A menekülők szekerének ezrei napról napra reggeltől estig, ahogy a városon keresztül vonultak, minden estén a hadosztályparancsnokságok előtt szólott a katonabanda. A katonáktól 2-án este az utcán másnak járni nem lehetett. És reggel, 3-án, amikor az utcára kimentünk, sehol egy lélek katona se. Csak egy-két megrémült arcú városi polgár futkározott fel-alá az utcán, baj van. A hadosztályparancsnokságok visszamentek M.-ra és T.-be. Az oláhok Görgényszentimrén vannak. Közben morajlott a hegyek felől az ágyúszó, és be-behallott a géppuskák kattogása. És hozták a városba a sebesülteket. Az evangélikus Fritsch-féle árvaházban volt a kórház. Az egész nap emésztő bizonytalanságban telt el.

Október 4-ikén az Istentisztelet templomunkban megtartatott. Híveink közül voltak 8–10-en. Katona egy sem. Mélységes csönd az utcákon. Görgényszentimrén volt az oláh. Tíz óra felé három század honvédhuszár ment vágtatva keresztül a városon a front felé. Görgényszentimre az oláhoké, rebegték rémült arccal sokan az utcákon. És mindenki bepakolta, amit gondolt, hogy a hátán magával vihet. Este jött az újság, hogy a huszárok az oláhok előnyomulását Szentimrén megállították. És látszott Szent­imréről reggeltől fogva a házak égése. Ez éjjel a városban maradtak közül csak kevesen aludtak.

Október 5. Csütörtök volt. A hetivásár napja. A Mezőségről jöttek egynehányan oláhnék a vásárra. De nem volt kivel vásárt csinálni. Dörögtek mindenfelől az ágyuk, csak úgy remegtek belé a falak. Úgy 10 óra tájban 3 nagy katonai autó tele tábornokok és más nagyrangú tisztekkel ment a városon keresztül a front felé. Rémséges ágyúzás hallszott nemsokára. Az összes erőink a tűzben voltak. A Görgényvölgye felé néző, magasabban fekvő házak teteje mind emberekkel volt tele. Nagy dolog történik ma. És délfelé mintha a sprapnellek és gránátok odább robbantak volna, délután 3 órakor már a Rakóczi-hegyen túl, tehát a faluból kivonult, futott az oláh. A határig meg sem állt. Fellélegzettünk. Áldassék az Isten! Szálljon üdv a honvéd névre!

Másnap, október 6-ikán az ellenség üldözésére mind több és több katonaság ment. Dél tájban hozták be a környékbeli falvak lakói az előző napi csata sebesültjeit. Kétharmad részben oláhok voltak. A kórházat e napon, valamint azelőtt is kétszer felkerestem. Nagy előzékenységgel fogadtak és kalauzoltak a doktorok. Református vallású a sebesültek között kevés volt. (…) Volt a sebesültek közül egy papfiú is Gömörből, zászlós volt. Tüdőlövést kapott, de jobban lett. A honvédek legtöbbje ág. evangélikus vallású volt. Felvidékiek. Kértek tőlem bibliát, tót nyelven írtat, de nem volt a könyvtárunkban. A magyart is szívesen olvasták. A mi magyarjaink, akik szintén felvidékiek voltak, magyarázták nekik.

Református vallású katonatemetés egy sem volt. A kritikus napok elmúlván a város lakossága kezdett hazaszállingózni, református egyházunk elmenekült tagjai is. Az egyház értékei is visszakerültek. (…)

Radits István

 

Forrás: 3szek.ro

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog