104 éve augusztus 27-én támadta meg Románia Erdélyt


Pilisi Lajos mint haditudósító “A megrohant és felszabadított Erdély” (Budapest, Atheneum Irodalmi és Nyomdai RT. 1916.) könyvében így írja le Erdély lerohanását.
Elvégeztetett. Ferdinánd román király, aki augusztus 26- án (Megj.: szerző riportjaiban régi román időszámítást használ) még azt mondta a központi hatalmak követeinek, hogy mindenképpen tovább tartatja a semlegességet, augusztus 27-én, hogy Take Ionescu szavait használjuk: Az élő románok legnagyobbikának mutatta magát. Nem tudjuk, hogy értette ezt a demokrata-konzervatív pártvezér, de valószínűleg úgy, ahogy mondta: románul. Magyarul mindenesetre mást jelent ez a szállóigévé lett mondat. Egészen mást. Ferdinánd király igenis nagynak, sőt a legnagyobbnak mutatkozott, mert ő nem augusztus 27-én döntött, hanem jóval előbb és a koronatanács csak üres formalitás volt. Bratianu az utolsó pillanatban a király kezébe adta a gyeplőt és a király volt az, aki a háborús párt élére ugorva, határozott népe jövendő magatartása fölött.

 

A bukaresti koronatanács meghiggadt tagjai, élükön Carp és Maiorescu szenátorokkal, vétót kiáltottak a királyi szó elé és az éljenzők között megdöbbenve hallgatott Marghiloman Sándor.

Elvégeztetett. A koronatanács után rögtön kihirdették az ostromállapotot és megkezdődtek a tüntetések. Le az idegenekkel, éljen a háború, éljen a király és a királyné, sa traiasca Take Ionescu… Az ostromállapottal egyidejűleg megkezdődött az ellenséges állambeli polgárok letartóztatása is. Az estén úgy tombolt Bukarest, hogy az osztrák és magyar alattvalók lakásai után még Marghiloman háza is sorra került és kevés percek alatt minden ablakát összetörte a csőcselék. A román fővárosba dezertált erdélyi pártvezérek, élükön Goga Octavian költővel, a hadüzenet után azonnal frontszolgálatra jelentkeztek, de csak helyi szolgálatra osztották be őket. Botár Árpád vasmegyei földbirtokos a koronatanács délutánján a bukaresti főutcán sétálgatott és szembe találkozott ott egy tűzértiszt ismerősével. A tűzértiszt megszólította:

– Mondd magyar, mért nem utazol már haza?
– Minek?
– Mert holnap már késő lesz!
– Miért?
– Mert holnap már beléd lőnek az utcán.
– Kicsoda?
– Hát én, ha olyan kíváncsi vagy.

Botár megértette a figyelmeztetést és sietve pakolt, de már csak nagy pénzzel tudott árvergődni a határon. A bukaresti állomást akkor már megszállták a katonák és a detektívek. Az állomáson rekedt magyarok kezeiket tördelve futkostak ide-oda, a város tele volt lázzal és feszültséggel. A később jövők már a koronatanács eredményét is tudták. Döntött a király – mondogatták – azt mondják, könnyek között döntött. Az egész koronatanács alatt szivárogtak a könnyei. És az utolsó vonat után egy órára már megkezdtek omlani a magyar könnyek is és elkezdett szivárogni a határokra rendelt magyar csendőrök vére. A bukaresti dorbézolásra a menekülő székelység rémes, jajszavas éjszakája következett.

A megrohant Erdély

Augusztus 27-én éjjel az összes erdélyi szorosokban megdördültek a fegyverek. A védtelen lakosságot mindenütt álmából verte fel a riadó. Ma augusztus 28 van és kocsiút, gyalogösvény csupa menekülőktől porzik. Tövisen túl már erősen megszaporodnak a menekülővonatok is. Itt-ott hármasával is jönnek a masinák. A Brassó fele vágtató gyorsvonat utasai minden állomáson kiugrálnak a kocsikból és neveket kiáltoznak. Mindenki keresi valakijét. Közbe innen és onnan kicserélik a híreket:

- Mi van Stolzékkal Brassóból?
- Nem tudjuk, elmenekültek, elfogták az egész családot a románok.

Egy másik ablakon azt kiáltják: Mi van Brassóval? A menekülők egyszerre ötven szájjal felelnek:
- A románok orvul rátörtek Brassóra. A hadüzenet éjjeli tizenegykor ment világgá és a Predealon összpontosított román katonaság már tíz órakor megtámadta a magyar határőröket.

És röpködnek a nevek:

- Burg Kornél határrendőrkapitány sortűzön keresztül vágta át magát autójával. Veres Károly, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alkalmazottja a kezükbe esett. A Bucsecsről jöttek alá, onnan világították meg reflektorokkal a tömösi szorost, a 82-ik székely gyalogezred úgy védekezett, mint a fenevad. Közben Urmánczy Nándor és Huszár Károly képviselők peronra lépnek, a menekülők között számtalan ismerősük akad, egy gyűrött ember halkan, szinte a senkitől kérdezi:
- Vajon mi lehetett Urmánczy és Gaál el nem mondott interpellációjának a magja?

A menekülővonatok Csík, Brassó, Szeben, Gyergyó, Háromszék népével futkároznak felfelé. A szomorú pitoreszk képből erősen kiéleződnek a gyimesi székelyek, a prázsmári szászok és a sokgyerekű fogarasi zsidók. Az egyik nyitott kocsiban egy apáca dédelget egy apró, göndörhajú zsidógyermeket, egy másikban egy katona szorítja magához jobbról a kisfiát, balról a nagy hintalovat, egy harmadikban Saftu brassói román esperes áll az ablak előtt, a kocsik legvégén kilakoltatott orosz foglyok betűzik az állomások nevét.

A vonat tovább fut és egymásután következnek a megállók: Medgyes, Erzsébetváros, Segesvár. A kép mindenütt ugyanaz: sok menekülő, összevissza hírek, de a pániknak nyoma sincs sehol. Igaz, hogy a helyzet sem ugyanaz, de azért mégis gyönyörűség a magyar szemnek, hogy nálunk még ez sem galiciás. Semmi könny. Egyetlen könny sem, csak összeszorított szájak. És sehol egy panasz, rimánkodás, vagy kétségbeesés, pedig a menekülők legnagyobb része podgyász nélkül utazik. És ahol csak szó esik az utolsó nap történetéről, ott senki se birtokról, boltról, vagyonról, hanem mindenki a magyar földről beszél.

A hírt, hogy Petrozsényből a katonaság és a bányász-zászlóalj vitéz védekezése után kivonultunk, még Tövisen kapjuk, de a hír senkiből se vált ki sopánkodást, csak ingerültséget. Petrozsényt egy kisebb járőrcsapat szállotta csak meg, a katonaság és a bányász zászlóalj utolsó percekig tartotta a várost. Arra a kérdésre, hogy mi újság Predeal körül, ötven száj felel:

- Hétfőn tíz órakor indult az első menekülővonat, vasárnap este színházi előadás alatt volt a helyőrségi riadó, a pótzászlóalj hétfőn délután indult, az utolsó menekülővonat féltizenegykor futott ki a pályaudvarról. Nagy robbanások voltak… Páncélvonat fedezte az utolsó kocsik kifutását.

… Brassó-Földváron túl már színe és szaga is van a háborúnak. Itt már csupa csönd minden és csak néha-néha hallatszik valami nehezen fülelhető moraj. Úgy mondják, a román ágyúk dörögnek. Még az ágyúk hangja is olyan titkos és fátyolozott, mint a pénzeké, amikből kovácsolták őket. A föld, ahogy megdobbanik, azoknak a szégyenletes millióknak számait dobogja, amiket a hivő Magyarország jegyzett az áruló román ágyúgyár megalapozására.

Az autó oldalt kanyarodik velünk, egyenes vonalban már nincs hova előre menni. Az oldalvonalon a szekerek szakadatlan raja vonul el és végleg tisztázódik a kép Predeal hihetetlen gyalázatos módon történt megrohanásáról. A történelemnek szüksége lesz erre az éjszakára, íme:

Brassóban, bár izgatott volt a hangulat, azért senki se hitte, hogy csak órák választják el a perceket a hadüzenettől. Vasárnap este hét órakor Brassóból Predeal felé indult az 586. számú Carmen-vonat. Már majdnem a határnál volt, amikor az 502. számú gyorsvonatot, amely Felsőtömös felé futott, a brassói állomásparancsnokság feltartóztatta. Ugyanekkor a predeali államásfőnök sürgősen jelentette Brassónak, hogy a predeali vasutasok helyzete veszedelmes a románok magatartása miatt és sürgős intézkedést kért. Friedl brassói forgalmi főnök telefonált, hogy a vasútasok hozzátartozói feltűnés nélkül sétáljanak át a határon. Ez meg is történt. Valamivel később jelentés jött a predeali magyar határrendőrségtől, hogy Romániából tízezer magyar menekülő van útban. A forgalmi főnök erre a hírre Szilágy György hivatalnokot külön géppel indította útnak Predeal felé a menekülők felvételére. Szilágyi vonata gyanútlanul haladt Románia felé, de ahogy átért a határon, mindjárt sortűz fogadta. A vonat erre teljes gőzzel visszatolt és állandó golyózáporban szedte fel a hanyatt-homlok menekülő magyar vasúti alkalmazottakat és azok családtagjait. A sortűzet megelőzőleg, amikor a szükségvonat román területre ért, egy villa gyulladt ki Predealon. A tűzet nyomon követte a vonat megostromlása. Amikor a vonat visszafutott, az elrejtett román gyalogság szuronyszegezve, lövöldözve rohant elő. Nem kívánjuk részletezni a borzalmakat, csak száraz adatokkal kívánunk szolgálni erről az éjszakáról:

Szolgálatuk teljesítése közben elestek és mártírhalált haltak a következő magyar alattvalók: Poché János és Poché Lajos, Fekete Géza, továbbá Kiss Károly, Kónya Dezső, Méhely Ignác, Juhász Béla máv. alkalmazottak és Rosenberg határrendőrségi tiszt. Fájdalom, a lista még nem teljes ezekkel a nevekkel. Az első jelentést már csak telefonon adhatta le a vasút a Predealon történtekről, mert a román betőrök a tűzjelre elvagdalták az összes távirósodronyokat. Éjjel egy óra körül a román előőrsök már Felsőtömös körül portyáztak. A második jelentést éjjel két óra körül adta le Szilágyi hivatalnok, hogy Felsőtömös összes berendezéseit megsemmisítette még a megrohanás előtt Gáspárfy állomásfőnök. Ugyanekkor meglepett előőrseink erős csatározások közben visszavonultak a felsőtömösi szorosból.

Ahogy ez megtörtént, megkezdődött a népvándorlás a felsőtömösi völgyben. Emberek, állatok szakadatlan raja igyekezett az ország belseje felé. A népvándorlás megháborítás nélkül kígyózott, mert a derék 82-es székelyek vasárnap éjszakájától hétfő éjszakáig testükkel fedezték futó testvéreik útját.

Szórványos román előőrsök 28-án, hétfőn este mutatkoztak először Brassó határán. Ezeket a 82-esek visszaverték és az állomás egyre-másra indította a vonatokat. Éjjel tíz óra tíz perckor csapott be az első gránát a brassói pályaudvarba, akkor futott ki az utolsó menekülő vonat. Utolsónak hagyták el helyüket Friedl forgalmi főnök, Virányi, Kóti és Fejér hivatalnokok, továbbá Burg Kornél határrendőrkapitány és Rincea százados vonalparancsnok.

Már a hadüzenet utáni napon bebizonyosodott, hogy a román katonaság, végig az egész erdélyi fronton, a hadüzenet előtt egy órával lépett akcióba. Egyöntetűleg a hadüzenet előtt egy órával rohanták meg a románok az összes szorosokat az Aldunától a besztercei hágóig.

A kézdivásárhelyi rész megrohanása ugyanoly gyalázatossággal történt, mint a predeali. A román katonaság este tíz óra után rohanta meg Sósmezőt és foglyul ejtette ott Dániel Lajos, Pál Sándor vámtiszteket és Sárkány határrendőrségi forgalmazót. Ugyanígy estek neki Leánymezőnek is, ahol súlyosabb harcok voltak. Innen vonultak azután Musa, Kommandó, Magyarbodza és Krasznatelep felé. A gróf Mikes Ármin- féle telepeken mindent felrobbantottak és megrongáltak az alkalmazottak, mert a gróf részletes tervet adott át minden alkalmazottjának román megrohanás esetére.

Az ojtozi szorosban szintén hadüzenet előtt kezdődött a harc és estétől estéig tartott. Szapőrjeink itt az összes közlekedési átjárókat megsemmisítették és csak hétfőn délután vonultak be Kézdivásárhelyre.

A csíki betörés Gyimesen át történt. Határőreink itt csak nehéz harcok után engedték át a szorost az előnyomuló román katonaságnak. A csíkmegyeiek úgyszólván mind Székelyudvarhely felé menekültek. A putnai betörésnél a románok szintén a hadüzenet előtt lepték meg a magyar határőrséget, akiket legázolva Ozsdola felé törtek elő. A musai betörés útja Zernye fűrésztelepen át Gelencére vezetett. Gelencén állítólag fegyverre kerekedett a székelység. A románok Gelence székely lakosait lemészárolták. A néhai Groedl-féle fatelep legnagyobb ipartelepén, a Kommandón, rövid harc után jutottak az utak birtokába és az előretőrő román katonaság innen Kézdivásárhely felé ereszkedett. Úgyanígy jutottak keresztül Magyarbodzán is, ahonnan Nagyborosnyó ellen vonultak. Az Uzvölgyben Kászonjakabfalva felé vonultak és vasárnap délelőtt tíz órakor már a község előtt állottak járőreik.

A szorosokban esett harcokat nem lehet megírni. Megcsonkított csendőrök, bajonettel kínzott asszonyok vére csöpögte pirosra a román katonák útját. A történelem is hallgatni fog a szomorú betörés első óráiról.

Már az első napon a románok kezébe estek a következő háromszékmegyei helységek: Bélafalva, Bereck, Szárazpatak, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kézdiszentkereszt, Lemhény, Kézdialmás, Kézdiszászfalu, Kézdimartonos, Nyujtód, Ozsdola, Kézdivásárfalva, Oroszfalu, Hilib, Gelence, Imecsfalva, Zabolapáva, Kovászna, Szentkatolna, Hatolyka, Kézdimártonfalva, Alsó- és Felső-Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Torja, Petőfalva, Dálnok, Kézdialbis és Sepsiszentgyörgy, a megye székhelye. Az első nap megszállták Csíkszeredát is a románok.

Háromszék - Csík - Udvarhely eleste

A román hadüzenet után a következő vármegyék kiürítését rendelte el a magyar kormány: Csík, Háromszék, Brassó, Fogaras, Szeben, Krassó-Szörény, Maros-Torda, Nagy-Küküllő, Kis- Küküllő és Torda-Aranyos. Ezeknek a vármegyéknek nagyobb városai és helységei: Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Brassó, Kőhalom, Segesvár, Nagyszeben, Fogaras, Maroshévíz és a két bányaváros, Lupény és Petrozsény.

A románok a hadüzenet éjszakáján a következő védtelen szorosokat szállották meg: a gyimesi, tölgyesi, ojtozi, törcsvári, tömösi, vöröstoronyi és Krassó-Szörényben a vulkáni és a szurduki szorost. A határszélek készületlenségét bizonyítja, hogy a legtöbb helyen még a megrohanás órájában is barátságosan érintkezett a magyar közönség a közéjük rendelt román tisztviselőkkel és katonákkal. Kézdivásárhelyen a román vámtisztek vasárnap még együtt ozsonnáztak a magyarokkal és éjfél után már megérkezett dr. Betegh Miklós erdélyi kormánybiztos sürgönye, hogy Románia hadat üzent. A hadüzenet estéjén a román vámtisztek tüntetést rendeztek a városháza előtt és meglövöldözték az épület ablakait. A csendőrök harcba keveredtek a támadókkal és rövid félórás tusában el is nyomták a tüntetést. Az orvtámadásnak hat halottja, több sebesültje és négy foglya lett. Ezek voltak az első román hadifoglyok Erdélyben.

Kézdivásárhely kiürítése hétfőn hajnalban kezdődött.

Dr. Török Andor polgármester először a hatóságok iratait, a közvagyont mentette és azután a város polgárságát. Kézdivásárhelyen csak a lakosság fele maradt vissza. Kora reggel megérkezett Kézdivásárhelyre a környékről szakadt első kocsitábor is, akik hírt hoztak a szorosokban esett harcokról. A menekülők között nagyon sok román is akadt. Csupa középosztálybeliek, akik jajszóval tiltakoztak a felszabadítókkal való minden közösség ellen. Kedden hajnalban egészen elhalkult a város és a kevés visszamaradt magyarok szorongva lesték, hogyan végződik a falak előtt tomboló harc. A katonaság szerdáig tartotta a várost és nemcsak leverte, de meg is futamította a román csapatokat. A győzelemre visszavonulási parancs következett. A rendben visszavonuló katonaság magával vitte a városban maradt tisztviselőket. Az utóvédharcok elcsillapultával, lassan és tapogatózva csúszott előre a román katonaság és csak harmadnap szállta meg Kézdivásárhelyt.

A Kézdivásárhelyre bevonult román csapatok parancsnoka mindjárt az első napon levétette a magyar címert az összes középületekről és kitűzette a városházára a román lobogót. A lakosságnak dobszó adta hírül, hogy Kézdivásárhely román terület. Másnap figyelmeztetést adott ki a parancsnok, hogy különösen a román ajkú lakosság tartózkodjék minden veszélyes híradási kísérlettől, egyben azt is elrendelte, hogy a magyar és német mellőzésével a hivatalos nyelv a román vagy a francia. A tizenhét éven aluli és ötven éven felüli férfiaknak szabad választást adott a maradás és a menekülés között. Sokan a menekülést választották, de ezekre mind rálövöldöztek a városon kívül álló őrszemek.

A csíkgyimesi vonal határállomására vasárnap reggel kilenc órakor a Palánkáról várt személyvonat helyett sürgöny érkezett. A drótértesítést Borsos Béla határrendőrtiszt vette át és nyomban elgyalogolt vele a két kilométerre fekvő határkapuhoz. Ott a román határőrök barátságosan fogadták és azzal magyarázták a vonatkésést, hogy egy híd megrongálódott. A délután nyugodtan telt el, sőt este hét órakor megérkezett a személyvonat is. Este kilenckor hirtelen sortűz riasztotta fel Gyimesbükk lakóit. Először mindenki azt hitte, hogy határincidens történt. Borsos Béla határrendőrtiszt és Gödri állomásfőnök a határkapuhoz futottak. Ott a határőrök rájuk kiáltottak: Opreste! És mindjárt tüzelni kezdtek. A két tisztviselő sortűz között futotta meg visszafelé az utat és azonnal fellármázta, talpraállította és még azon éjszakán útnak is indította a község menekülő lakosságát.

A gyergyóbékási szoros felől este tizenegykor érkezett meg a román hadüzenet híre. Rüll Gottlieb határrendőrtiszt jelentette telefonon, hogy a románok megtámadták a határt. A megtámadottak megerősítésére Zareczky Jenő főhadnagy sietett elő Tölgyesből, de csapatát már nem tudta a határra vetni, mert a román katonák a gyenge határerők legázolása után Tölgyes felé nyomultak előre. A szorosokon való keresztülgázolás után a románok aug. 29-én Csík vármegye székvárosa, Csíkszereda előtt állanak, szeptember 2-án elesik Borszék; 3-án Sepsiszentgyörgy, Háromszék vármegye fővárosa.

Háromszék megrohant falvai és Sepsiszentgyörgy teljesen üresen jutottak román kézre. Sepsiszentgyörgyön alig tudott a román parancsnok kabátos embert fogni, hogy hivatalba ültesse. A tizenegyezer lakosú város egészen kiürült. A Sepsiszentgyörgy felé nyomuló román csapatok a Kommandó fatelepen nemcsak a fegyveresen ellenálló csendőröket és népfelkelőket koncolták fel, de halomra gyilkolták a székely asszonyokat is, akik a csendőrségi épület közelében laktak. A kommandói fatelep több milliós készlete, amely az iparvasúton útra készen állott, a románok kezébe jutott, mert Sepsiszentgyörgy már nem tudott segítséget indítani az elszállításhoz. A musai csendőrőrsöt éjjel lepték meg a román katonák és az egész őrsöt lemészárolták, Musáról csak Gondos pénzügyi fővigyázó menekült meg. Egyetlen szál ember. A sepsiszentgyörgyi székely szövőgyár munkásai és munkásnői a Klinger-cég pozsonyi ipartelepén kaptak foglalkozást. A pozsonyi menekülők ellátásáról Brolly Tivadar polgármester gondoskodott.

Székelyudvarhely elfoglalását már szeptember 20-án jelentették a románok, de ezzel szemben a mi hadvezetőségünk még október elsején is erősen hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely a kezünkben van. Székelyudvarhely is teljesen kiürült és lakatlan.

A székely vármegyék megmentett marhaállománya eddig ötszázezer darab. A lakatlanná lett vármegyék teljes kiüresedését az alábbi kimutatás jobban megmagyarázza, minden írott szónál:

Magyar 112 755, román 19 469 – Háromszék megye lakosaiból

Magyar 110 963, román 15 986 – Csík megye lakosaiból

Magyar 113 407, román 2 838 – Udvarhely megye lakosaiból

Összesen: magyar 538 293, román 33 712

Szék-helyek

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog