Idén elmaradt a balatonfüredi Anna-bál, de egyik kísérő rendezvényét, a prímásversenyt sikeresen megtartották. 2020-ban a hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök jelentkezését várták az egész Kárpát-medencéből. A nyilvános színpadi versenyt július 21-22-én tartották, a nyertesekről szakmai zsűri döntött.

 

 A Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke által szervezettBalatonfüredi prímásverseny 2020-as győztese Király Miklós lett, aki idén diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg pedig a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház zenekarának prímása. Nyereménye egymillió forint, emellett felléphet a 196. Anna-bálon. Második helyen a délvidéki Cseszák Zsombor, az óbecsei Fokos zenekar prímása, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója végzett, pénzjutalma ötszázezer forint. A harmadik helyezést pedig Boda Gellért Junior Prima Díjas muzsikus, a Zagyva Banda prímása nyerte el, ő háromszázezer forinttal gazdagodott.

A versenyre az ország több pontjáról és a Vajdaságból is jelentkeztek fiatal muzsikusok. Minden prímás három produkciót – két kötelező versenyszámot és egy szabadon választottat – adott elő. A kötelező versenyszámokban a résztvevők Szék, illetve Gömör népzenéjéből, – azon belül egy-egy emblematikus prímás játéka alapján – választhattak. A nyertesekről szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai: Dr. Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta voltak.

A prímásverseny zárásaként szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból összeállított gálakoncertet rendeztek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Itt felléptek többek között a prímásverseny díjazottjai, Agócs Gergely, Sőregi Anna, Maier Cseperke, Balogh Melinda, a 2019-es prímásverseny győztesei, Tohmán Ferenc és Bangó János, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, és a díjazottaknak!

 

Dr. Csermák Zoltán

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog