Illusztráció

Nagyrendezvények része a délvidéki népművészeti oktatóprogram

 

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság komplex népművészeti foglalkozását, a Ricsajt. Az eseménysorozat találkozóit idén novemberben és decemberben három helyszínen tartják.

 

 

A Ricsaj gyermek néptánctalálkozó jelentős múltra tekint vissza, idén már 19. alkalommal szervezik meg Óbecsén. A jeles rendezvény célja nem változott a két évtized alatt: a magyar népi kultúra népszerűsítése a fiatalok körében. Az eseményeken az ifjú nemzedék megismerheti ősei hagyományait, életmódját, behatóbban foglalkozhat kultúrájukkal, valamint elsajátíthatja szűkebb pátriája dalait és táncait is. Az elmúlt évek során az első összejövetelek egykori gyermekei már felnőttek, s utódaikat hozzák el Óbecsére, így a hagyomány folytatódik. Felgyorsult világunkban a tradíciók továbbadásának fontos szerep jutott, nem szakad meg az a lánc, mely egy évezrede élteti a magyar értékeket.

E célok mentén fogalmazódott meg a gondolat, hogy a rendezvényt a szervezők foglalkozásokkal is gazdagítsák.Az ötletet tett követte, és „Ricsaj, Találkozás a népművészettel” címmel évről-évre vajdasági néptáncoktatók, néptáncosok, zenészek, mesemondók és kézművesek tartanak bemutatókat, foglalkozásokat az óvodás, illetve iskolás gyerekek számára.

Az óbecsei központi rendezvény népművészeti foglalkozása az évek során kibővült, s számos újabb helyszín kapcsolódott be a kezdeményezésbe. Idén három település Törökbecse, Szabadka és Óbecse ad otthont a találkozónak. A szervezők koncepciója szerint ebben az évben kizárólag nagyrendezvények mellé társulnak a „Ricsajos” foglalkozások. A fellépők ezzel járulnak hozzá a résztvevő fiatalok kulturált szórakoztatásához, az örömteli alkalmak egyben lehetőséget nyújtanak eszmecserékre, barátkozásra is.

A Ricsajokon idén sem marad el a néptáncoktatás és a táncház, a kézműves mesterségek kipróbálása, a játszóház és a népdalok tanítása. A szervezők az időbeosztásra is figyelmet fordítanak, a népmesék pedig néhány perc nyugalmat sugallnak a „nyüzsgő” műsorok előtt-között.

 

Dr. Csermák Zoltán

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog