erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Megállapodtak a migrációs egyezményről

Hosszas tárgyalások után sikerült megállapodni az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezményről az uniós és török vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A magyar diplomácia elérte céljait – értékelte a megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök. Románia 72 határőrrel, 10 gépjárművel, egy hajóval és egy helikopterrel vesz részt a görögországi munkákban.


Az első szakértői értékelések szerint bár nem sokat változtattak azon a szövegen, amelyet eredetileg vitára bocsátottak, sikerült eloszlatni a körvonalazódó megállapodás jogszerűségével kapcsolatos főbb aggályokat, és biztosítani, hogy a menedékkérők visszatoloncolása a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával történjen. Az uniós állam- és kormányfők, valamint Ahmet Davutoglu török miniszterelnök által kötött egyezmény március 20-án lép életbe ideiglenes és rendkívüli hatállyal, ezt követően visszaküldik a Törökországból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Kiemelték, a menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, valamint arra is kitértek, hogy az érintettek Törökországba történő visszatoloncolásának a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával kell történnie. Leszögezték továbbá: a visszaküldésben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársai is részt vesznek majd. A visszatoloncolások költségeit az Európai Unió fedezi.
Az egyezmény elfogadását követően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy annak végrehajtásán négyezer ember dolgozik majd, az általa vezetett brüsszeli testület pedig uniós koordinátort nevez ki az egyezményben foglaltak megvalósításának biz­tosítására.
Nagyon fontos, történelmi jelentőségű megállapodás született – mondta a török kormányfő az uniós vezetőkkel folytatott tanácskozását követően. Ahmet Davutoglu hangsúlyozta, hogy országa közös sorson, közös kihívásokon és közös jövőn osztozik az Európai Unióval. Mint mondta, tisztességes egyezményt sikerült kötni a menekültválság jelentette költségek és terhek megosztásáról.
„A legnagyobb veszélyt kibekkeltük” – fogalmazott Orbán Viktor tegnap délutáni brüssze­li sajtóértekezletén, utalva mindenekelőtt arra, hogy a megállapodás értelmében a menekültek befogadása a jövőben csakis önkéntes alapon történhet. Kijelentette: az elmúlt fél év legnagyobb sikere az a politikai döntés, amely szerint a nyugat-balkáni migrációs útvonalon már a törökökkel való megegyezést megelőzően vissza­állították a határellenőrzést.

Románia hatvan határőrt, tíz menekültügyi szakértőt, hat gépjárművet, két őrhajót és egyéb felszereléseket küld Görögországba - közölte vasárnap Petre Toba bukaresti belügyminiszter, aki szerint ez a harmadik legjelentősebb hozzájárulás Németország és Franciaország után a migránshullám megfékezését célzó közös erőfeszítésekhez. (mti)

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog