A 2017 év első 11 hónapjában erőteljesen gyorsult a népességfogyás a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében – kongatta meg a harangot az Erdélystat az ismertetett statisztikai elemzésével. 2018-ban a népességfogyás tempója Erdélyben lassult az előző évhez viszonyítva, de a javuló tendencia ellenére tizenegy hónap alatt így is csaknem 15 ezer fővel csökkent a lakosság.

 

A két magyar többségű székely megyében 2018. január–novemberben az élveszületések száma 0,5 százalékkal alacsonyabb, a halálozások száma ugyanakkor 4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Így ebben az időszakban Székelyföldön a fogyás tempója erőteljesen gyorsult. A magyarok által nagyobb számban lakott Partiumban és Közép-Erdélyben szintén gyorsult a népességfogyás, az erdélyi népesedési helyzet javulása tehát olyan területekre vezethető vissza, ahol a magyarok szórványban élnek (pl. Temes és Szeben megye).¹

 

A 2011 népszámlálás szerint a Székelyföld és Maros magyarok száma

Megye	Magyarok száma	Aránya %
Hargita	250 788	82,9
Kovászna	150 551	71,6
Maros	200 869	36,5

 

A több mint száz éve tartó erdélyi magyarság fogyása és ezen belül Székelyföldön kezdett drámai méreteket ölteni a magyarok számbeli csökkenése. Harminc évvel ezelőtt is és most is azok, akik vállalták, hogy a magyarság élére állnak ígérték, hogy jövőképet mutatnak. Azután azt is mondták, hogy megtesznek mindent, hogy a népesség fogyást csökkentsék.

Még az is elképzelhető, hogy az általuk elképzelt mindent megtettek, sajnos ma is csak ígéreteket kapunk. 2019-ben Kelemen Hunor a jelenlegi érdekvédelmi szervezetünk elnöke a megválasztása előtt így nyilatkozik: „A kongresszusnak, a szövetségi elnök megválasztásán túl az lesz a feladata, hogy jövőképet mutasson a közösségünknek, hogy meghatározza az RMDSZ legfontosabb közpolitikai törekvéseit az oktatás, a gazdaság, az infrastruktúra, az egészségügy és a társadalomszervezés terén.”

 

Nem sorolom fel a törekvések, hányszor voltak emlegetve és az is világos, hogy egy ennyire gazdaságilag elbaltázott országban nem egyszerű érvényesülés. Egyelőre a gazdasági helyzetet hagyva a minimális elvárásunk az lenne, hagyjanak minket a magyarságunkat megélni, hagyományainkat ápolni, egyszóval hagyjanak békén, hogy teremtsük meg a magunk létét és ne alázzanak meg a jog kettős mércéjével, az általuk szavatolt jogok kikerülésével, semmibe vételével, meg se elégednek ennyivel, példát statuálva időnként egyeseket meghurcolnak. Hát ezt a helyzetet sem sikerült harminc év alatt enyhíteni.

 

Valamit nem jól csinálnak azok akik vállalták az érdekeink védelmét. Ha valami nem jól működik változtatni kell. A helyzetünk nagyon megérett változtatásra, ellenkező esetben a németek, szászok sorsára jutunk. Ez vészharang kellene legyen politikusainknak, de nem csak nekik, hanem minden jóérzésű erdélyi magyarnak, más utat kell választani. A vészharang mellé legyen figyelmeztető az alábbi összeállítás. Száz év adatai, mely tükörképe a számbeli fogyásunknak.

 

A Pécsi Egyetem Kisebbségi Intézet 1940-es összeállítása szerint Erdély magyarságának száma 1910 és 1930 között:

Év	Összes lakosság	Magyar	%
1910	5 242 024	1 666 488	31,7
1919	5 208 342	1 378 189	26,5
1920	5 140 176	1 325 659	25,8
1923	5 487 966	1 357 442	27,7
1927	5 383 925	1 247 391	23,2
1930	5 548 363	1 353 267	24,4

 

1920-tól kezdve csak az 1930-as népszámlálás adatai nevezhetőek hivatalosnak, az első tíz év román uralomnak még a az országon belül sem ismerik el hivatalosnak. A román Legfőbb Statisztikai Tanács is megállapította az 1927-es nyilatkozatában, hogy „Románia lakosságának száma és annak faji összetétele pontosan nem tudható”.

Az erdélyi felekezetek által összeállított statisztika szerint, amely némileg elfogadható, hogy közelebb áll a valósághoz 1927-ben az összlakosság száma 5 700 407, ebből a magyarok száma 1 566 405 szemben a félhivatalos adattal, ami 1 247 391. - számol be a Pécsi Egyetem Kisebbségi Intézet. Meg kell említeni ugan ekkor nem hivatalos statisztika szerint a regátban 152 000 teszik a magyarok számát. Az impérium-változás után 1918 és 1924 között a magyarországi statisztikai összeállítás szerint 196 995 magyar vándorolt ki.

 Közigazgatási átszervezés mint a homogenizálás eszköze és az etnikum arányainak megváltoztatása

 A trianoni békediktátum után érdemes említeni, hogyan oszlik meg a magyarság a városok és a vidék között. Megjegyzendő, hogy 1925-ben a városi románok számának emelésére városi jelleggel nem bíró helységeket városnak, viszont több várost falunak minősítettek, ezzel megbontva az etnikai arányt, megjegyzendő, 1920-ig a románság többsége falun élt. Erre még rájött az új román tartományi beosztás. Nem tekintve a földrajzi, történelmi egységeket és határokat, sőt a közigazgatás érdekeit sem, csupán a statisztikai és nemzetiségi térkép kedvéért 1938-ban valósítottak meg Romániában. „1910-ben Erdély 25 vármegyéből állt, ezek közül 6 abszolút magyar, 13 pedig abszolút román többségű, egyben, kettőben, illetve háromban magyar, német, illetve román relatív többség volt (arányuk ötven százalék alatti, de legnagyobb mértékben lakják az illető vármegyét, hiszen más nemzetiségekkel is számoltak). A magyarság Nagy-Küküllő, Máramaros, Torontál, Beszterce-Naszód, Temes, Hunyad, Fogaras, Szeben, Krassó-Szörény és Alsó-Fehér vármegyében nem érte el a 20 százalékos szintet, a románság pedig Csík, Háromszék és Udvarhelyszék kivételével mindenhol 20 százalék fölött volt jelen – írja aHáromszék napolap 2011-ben Bodor György Csaba dolgozatát idézve” (Erdély etnikai színeváltozása²)

Már 1930-ra a magyar abszolút többségű megyék száma megfeleződik (hatból három marad), és eltűnik egy magyar és két német relatív többségű megye.

Ennek a célja az volt, hogy Romániát olyan államnak tüntesse fel, melynek legalább a hivatalos statisztikában meg van a maga egységes mivolta, amelyben a kisebbségek egész jelentéktelen szerepet játszanak.

 Áttelepítések

 1920-ban megkezdték a románok áttelepítését is Erdélybe fő iránya a nyugati, tehát a Magyarországgal szomszédos határvidék és csak kis részben Dobrudzsa vidéke. A telepítés irányvonala Szatmártól kiindulva, lehúzódik a Marosig és a Duna egy szakaszára. ³

A betelepítés a két világháború között is folyt, A kommunizmusban pedig – az idősebb korosztály még emlékszik - minden tervszerűsítéve történt. Megszabták, évente hova Erdélybe mennyi románt kell áttelepíteni a Kárpáton túlról. A kommunizmusban is többször adminisztratív átrendezésen esett át az ország az 1968-as megyésítésig. Románia huszadik századi átszervezések történetében a Magyar Autonom Tartomány volt amely figyelembe vette az etnikai határokat, de ezzel együtt megindult a tartományokon kívüli élő nemzeti kisebbségek elsorvasztása.

 A politikusainkat és a sorsunk alakulására érzékeny embereket az 1992. évi népszámlálás kellett volna kész tények elé állítsa. Sajnos ez elmaradt. A népszámlálás a vártnál is komolyabb csökkenését állapított meg.

„A magyarok számának 87,1 ezer (országosan 89 ezer) fős visszaesésére kivándorlásuk csupán részbeni magyarázatot ad. Belügyi kimutatások szerint az előző népesség-számbavétel óta 63427 magyar nemzetiségű hagyta el legális úton Romániát (Anuarul statistic 1993: 143.). A két népszámlálás végeredményét, a természetes szaporulatot és a hivatalos kivándorlási statisztikát egybevetve az is kiderül, hogy Románia tényleges vándorlási vesztesége legalább másfélszerese volt a hivatalosan nyilvántartottnak (Varga E. Á. 1994a: 196-197.). (Ebben közrejátszik, hogy a népszámlálás időpontjában külföldön tartózkodó román állampolgárok közül sokan kimaradtak a számbavételből.) Ennek megfelelően bizonyára az országból véglegesen távozott (vagy éppen távollévő) magyarok száma is nagyobb az előbbinél: e szorzó alapján elérhette a 100 ezret. Ám még ez sem indokolja a magyar nemzetiségűek jelzett létszámhiányát, hiszen végleges vagy időleges elvándorlásuk veszteségeit jórészt ellensúlyoznia kellett természetes gyarapodásuknak. A bukaresti statisztikai szolgálat a természetes népmozgások és a migrációs tényezők figyelembevételével 1988 január 1-jén 1753,2 ezer főben állapította meg a romániai magyarok lélekszámát (Fehér könyv a romániai nemzeti, nyelvi vagy vallási kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 1. 1991: 2.). (Ez egyébként a magyar nemzetiségűek 1977. évi 1712,8 ezres számából kiindulva, 1977-1987 közötti 23,1 ezer fős kivándorlásuk hozzászámításával 63,5 ezer főnyi természetes szaporulatukat feltételezi. A magyarság gyarapodásának évi átlaga eszerint 3,4 ezrelék lenne, szemben az erdélyi össznépesség 5,5 ezrelékes átlagával.) Ha ezt a hivatalosan megállapított értéket az 1988-1991-ben kivándoroltak 40,3 ezres, illetve a számon nem tartott illegális emigráció vélhető további 35 ezres hiányával csökkentjük, még akkor is mintegy 1680 ezer magyart kellett volna az 1992. évi népszámlálásnak Romániában találnia. Az összeírás azonban mindössze 1625 ezer magyar nemzetiségű román állampolgárt regisztrált. Bár a népesség természetes növekedését újabban Romániában is fogyás váltotta fel, és e fordulat a magyarok soraiban alighanem már valamivel korábban bekövetkezett, nem valószínű, hogy a romániai magyarság nyolcvanas évtized végéig "felhalmozott" népességi nyeresége a népszámlálásig eltelt pár esztendő alatt elenyészett volna. A romániai magyarok népszámlálási száma mindezeket figyelembe véve legkevesebb félszázezerrel kisebb a természetes és mechanikus népmozgások figyelembevételével az 1977. évi népszámlálás alapján számíthatónál. E hiány az előző népesség-számbavételtől eltérő bevallásoknak, azaz az asszimilációs (illetőleg reasszimilációs) elmozdulásoknak tulajdonítható; egyharmada valószínűleg a német, illetve a cigány, kétharmada pedig a román nemzetiségűek számát gyarapította.”

 

Az összes népesség, valamint a románok és a magyarok tényleges népszaporodása, 
illetve fogyása (-) Erdélyben 1948-1992 között. (Két népszámlálás között, az évtized végi közigazgatási beosztás szerint, 1948-1956 között anyanyelvi, 1956-1992 között nemzetiségi felvétel alapján).⁴

 

Időszak	Összesen	Román	Magyar	Összesen	Román	Magyar
	Szám szerint			Éves átlagban ezer lélekre
1948-1956	483.766	339.785	137.008	10,0	10,8	11,0
1956-1966	503.734	520.951	39.136	7,7	12,0	2,5
1966-1977	780.674	644.414	93.610	10,2	12,2	5,3
1977-1992	223.084	480.296	-87.125	1,9	5,9	-3,5

 

Második lépésként — a hozzáférhető statisztikai adatok tükrében — vizsgáljuk meg

Románia lakosságának nemzetiség és anyanyelv szerinti megoszlását 1930 és 1992 között. 1930 és 1977 között népesség szaporulat mutatható ki. Ez betudható az 1939-ig tartó viszonylag nyugodt élet és jobb életszínvonal, valamint a kommunizmusban az abortusztilalom. A z 1977 és 1992 között már 5,5 százalékos népesség fogyás mutatható ki.

Anyanyelv és nemzetiség szerinti megoszlás⁵

  

Románia etnikai összetételének alakulása az utóbbi három népszámlálás során

Az elsőként megemlítendő fontos trendváltás a kisebbségek részarányának az alakulásával kapcsolatos. Románia nem román nemzetiségű lakosságának a részaránya 1930 óta folyamatosan csökken. Ám ez a trend, úgy tűnik, megfordult. A 2002-es 10,52%-os nem román nemzetiségű részarány 2011-re 11,41%-ra növekedett. Ezen a trenden belül külön elemzendő a különböző etnikumok számának és számarányának az alakulása az utóbbi négy évtized során. Látható, hogy a magyarok részaránya 1977-ben 7,95% volt, 2011-re pedig 6,5%-ra csökkent. A romák részaránya ugyanebben a viszonyítási időszakban 1,05%-ról 3,25%-ra nőtt, több mint duplája. A magyarok utóbbi tíz éves csökkenése (2011-ben 2002-höz viszonyítva) 13,5%-os, az 1992-2002-es periódusban 11,9%-os. Míg a magyarok számbeli csökkenése enyhén felgyorsult, a romák számbeli növekedése, bár számottevő volt, enyhén lassult.⁶

 

Tóth

 

Szék-helyek

• < Előző
• Következő >