erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Katalán válság: Puigdemont szerint illegális puccsal távolították el posztjáról

Carles Puigdemont szerint a spanyol állam illegális puccsal távolította el posztjáról. A leváltott katalán elnök erről a Catalunya Radionak adott, Brüsszelben rögzített interjúban nyilatkozott kedden. Katalán polgármesterek a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték Brüsszelben.

 

"Mindannyian tudjuk, hogy börtönben végezhetjük, ha engedélyezik a kiadatást. Készen állunk erre, ha kiadnak bennünket" - fogalmazott a katalán politikus a beszélgetésben, amelyben részt vett egykori kormánya szintén Brüsszelben tartózkodó négy tagja is.
Mint mondta, ők maguk nem akarták elkerülni a felelősséget, szerinte ezt igazolja, hogy önként mentek el a belga hatóságokhoz, miután Spanyolország kiadta az európai elfogatóparancsot velük szemben.
Hangsúlyozta, hogy ügyükben készek elmenni a végsőkig, és a nemzetközi bíróságokhoz fognak fordulni.
Carles Puigdemont bírálta az európai uniós intézményeket, amelyek szerinte "közömbösek" ebben a kérdésben. "Európának nem lehetnek politikai foglyai, nem lehet egy legitim kormány börtönben vagy száműzetésben" - érvelt.
Hozzátette: a téma nemzetközi szintre emelése segít azokon a volt kormánytagokon, akik börtönben vannak, és akiknek emberi jogait szerinte megsértik.
Megismételte, hogy a katalán függetlenségi pártoknak közösen kellene indulniuk a december 21-i katalán parlamenti választásokon. "Egységesnek kell lennünk a spanyol állam agressziójával szemben" - jegyezte meg.
A katalán választási együttműködések bejelentésének határideje kedden éjfélkor jár le.
A katalán politikusok több mint egy hete tartózkodnak a belga fővárosban, és nem jelentek meg a madridi központi büntetőbíróságon ahova azért kaptak idézést, mert spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást ellenük.
A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.
A leváltott katalán kormány 14 tagja közül nyolcan előzetes letartóztatásban vannak.

A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték kedden Brüsszelben katalán polgármesterek, akik arra szólították fel Brüsszelt, hogy hallgassa meg a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése  érdekében. 

    A közel kétszáz katalán polgármester az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületei előtt található téren gyülekezve szomorúnak nevezte, hogy 2017-ben, az Európai Unió demokratikus országában előfordulhat egy legitim kormány tagjainak bebörtönzése és az, hogy szabadon választott vezetőikkel egy másik országban kénytelenek találkozni.

    A polgármesterek teljes támogatásukról biztosították Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és korábbi kabinetje négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagját. 

    Az önkormányzati képviselők a belga fővárosban az öt katalán politikussal folytatott találkozón, megbeszélést folytattak a Katalóniában kialakult helyzetről, a spanyol rendőrség fellépéséről, a további jogi és politikai lehetőségekről. Elmondásuk szerint az egynapos találkozó alkalmával megvitatták a spanyol alkotmány 155-ös cikkét, amelyre hivatkozva Madrid feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat.

    A megbeszélésen Puigdemont azt a kérdést intézte az Európai Unió vezetőihez, "vajon el fogják-e fogadni a december 21-re tervezett előrehozott választások eredményét, vagy továbbra is támogatni fogják Mariano Rajoy spanyol kormányfőt és államcsínyét." "Ez az az Európa, amelyet építenek? Ahol demokratikusan megválasztott kormány tagjai börtönben vannak?" - fogalmazott,  és segítséget kért  Katalóniának. 

    Kijelentette, a választásokon meg fogja hiúsítani Spanyolország azon tervét, amely Katalónia függetlenség iránti szándékának elnyomására irányul. Katalónia egyetlen lépésre van a demokrácia útján attól, hogy önálló köztársasággá váljon. Sosem fog lemondani demokráciáról, a tartomány régóta dédelgetett álmáról - húzta alá.

    A leváltott katalán vezető szerint teljes eltérés mutatkozik a nép és az európai elit érdekei között. Katalónia problémája emberi jogi probléma - jelentette ki a polgármesterekkel tartott megbeszélésen.

    Lapinformációk szerint a spanyol ügyészség száznál is több katalán polgármester ellen tervez eljárást indítani, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a leváltott katalán kormányzattal az október 1-jén tartott függetlenségi népszavazás megszervezésében.

    Kedden Spanyolország észak-keleti régiójának függetlenségét ellenző katalán vállalkozók szövetsége is találkozót szervezett Brüsszelben. Az egybegyűlt egységpártiak az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseiket követően elutasították a katalán függetlenséget és kijelentették, Katalóniának nincs szüksége "rendbontásra".

    Véleményük szerint Puigdemont törekvése "önző és ostoba", ugyanis a politikai bizonytalanság gazdasági instabilitáshoz vezet. A tartomány függetlenné válása a legnagyobb hiba lenne, tragédiához vezetne, ezért Katalóniát meg kell védeni a szeparatistáktól - húzták alá.

    A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét.

    A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

    A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

    Vasárnap feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.

A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték kedden Brüsszelben katalán polgármesterek, akik arra szólították fel Brüsszelt, hogy hallgassa meg a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése  érdekében. 

    A közel kétszáz katalán polgármester az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületei előtt található téren gyülekezve szomorúnak nevezte, hogy 2017-ben, az Európai Unió demokratikus országában előfordulhat egy legitim kormány tagjainak bebörtönzése és az, hogy szabadon választott vezetőikkel egy másik országban kénytelenek találkozni.
    A polgármesterek teljes támogatásukról biztosították Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és korábbi kabinetje négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagját. 
    Az önkormányzati képviselők a belga fővárosban az öt katalán politikussal folytatott találkozón, megbeszélést folytattak a Katalóniában kialakult helyzetről, a spanyol rendőrség fellépéséről, a további jogi és politikai lehetőségekről. Elmondásuk szerint az egynapos találkozó alkalmával megvitatták a spanyol alkotmány 155-ös cikkét, amelyre hivatkozva Madrid feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat.
    A megbeszélésen Puigdemont azt a kérdést intézte az Európai Unió vezetőihez, "vajon el fogják-e fogadni a december 21-re tervezett előrehozott választások eredményét, vagy továbbra is támogatni fogják Mariano Rajoy spanyol kormányfőt és államcsínyét." "Ez az az Európa, amelyet építenek? Ahol demokratikusan megválasztott kormány tagjai börtönben vannak?" - fogalmazott,  és segítséget kért  Katalóniának. 
    Kijelentette, a választásokon meg fogja hiúsítani Spanyolország azon tervét, amely Katalónia függetlenség iránti szándékának elnyomására irányul. Katalónia egyetlen lépésre van a demokrácia útján attól, hogy önálló köztársasággá váljon. Sosem fog lemondani demokráciáról, a tartomány régóta dédelgetett álmáról - húzta alá.
    A leváltott katalán vezető szerint teljes eltérés mutatkozik a nép és az európai elit érdekei között. Katalónia problémája emberi jogi probléma - jelentette ki a polgármesterekkel tartott megbeszélésen.
    Lapinformációk szerint a spanyol ügyészség száznál is több katalán polgármester ellen tervez eljárást indítani, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a leváltott katalánkormányzattal az október 1-jén tartott függetlenségi népszavazás megszervezésében.
    Kedden Spanyolország észak-keleti régiójának függetlenségét ellenző katalánvállalkozók szövetsége is találkozót szervezett Brüsszelben. Az egybegyűlt egységpártiak az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseiket követően elutasították a katalánfüggetlenséget és kijelentették, Katalóniának nincs szüksége "rendbontásra".
    Véleményük szerint Puigdemont törekvése "önző és ostoba", ugyanis a politikai bizonytalanság gazdasági instabilitáshoz vezet. A tartomány függetlenné válása a legnagyobb hiba lenne, tragédiához vezetne, ezért Katalóniát meg kell védeni a szeparatistáktól - húzták alá.
    A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét.
    A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.
    A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
    Vasárnap feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog