erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A finnek többsége ellenzi a NATO-hoz való csatlakozást

Miközben a nemzetközi sajtó hírei szerint a finnek – feladva eddigi semlegességüket – csatlakoznának a NATO rendszeréhez, a legfrissebb finn közvélemény-kutatási adatok szerint azonban szó sincs a NATO-csatlakozásról, mivel a finnek 59 százaléka elutasítja az amerikai vezetésű katonai szövetséghez való csatlakozást. A NATO-tagság kérdése egyébként hivatalosan nincs is napirenden Finnországban.

 

A Gallup legfrissebb felmérése szerint Finnország lakosságának ötvenkilenc százaléka nem akarja, hogy az ország a NATO tagjává váljon. Finnország legnagyobb napilapja, a Helsingin Sanomat megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás szerint a finneknek mindössze 22 százaléka mondta azt, hogy szeretné, ha Finnország csatlakozna az USA vezette katonai szövetséghez. A megkérdezettek 19 százalékának ugyanakkor nem volt határozott véleménye a kérdésben.


A Helsingin Sanomatnak nyilatkozva Matti Pesu, a finn Nemzetközi Ügyek Intézetének kutatója úgy vélte, hogy a svéd NATO-tagságot tartják a szakértők az egyik olyan legfontosabb tényezőnek, amelynek hatására a finnek hangulata talán a NATO-tagság elfogadása felé fordulhatna.
A mostani közvélemény-kutatás alapján azonban már a svédek esetleges csatlakozása sem tenné a többség számára elfogadhatóvá a NATO-hoz való csatlakozást. A mostani felmérés alapján a finnek 52 százaléka ugyanis még abban az esetben is elutasítaná a NATO-csatlakozást, ha Svédország is csatlakozna az amerikai vezetésű katonai szövetséghez.

A második világháborús finn-orosz háborús összecsapások miatt a finnek történelmileg szkeptikusak Oroszországgal kapcsolatban, azonban ennek ellenére vagy éppen ezért de fenntartásokkal viseltetnek a NATO-val szemben is. Ennek megfelelően a 2000-es évek elején a finneknek még csak 15-16 százaléka támogatta a nyugati katonai szövetséghez való csatlakozást. A NATO-tagság támogatása aztán 2014-ben akkor érte el a 26 százalékos csúcsot, amikor a nyugati világ Kijev belügyeibe való katonai beavatkozással vádolta meg Oroszországot.

A finn sajtóban az elmúlt hetekben merült fel a NATO-csatlakozás lehetősége. Finnország kormánya szerint azonban nincs hivatalosan napirenden a NATO-tagság kérdése. A sajtóhírekre reagálva Sauli Niinisto finn elnök a napokban azt mondta, hogy egy esetleges NATO-csatlakozásról csak egy népszavazás dönthetne, azonban ő nem támogatja ennek a kérdésnek a választók elé bocsátását.

 Vincze Viktor Attila

 

888.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog