erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Katalónia: előzetes letartóztatásban nyolc kormánytag, az ex-elnök várhatja az elfogatási parancsot

Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban.

Carmen Lamela bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
A bírósági tárgyalásról egyenesen öt különböző börtönbe szállítják a katalán politikusokat: Oriol Junqueras, volt elnök-helyettest, továbbá Jordi Turull, Josep Rull, Meritxell Borras, Joaquin Forn, Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa volt tanácsosokat.

 


Lamela bíró egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró (15,5 millió forint) óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet.
Ügyvédje, Pau Molins az épületből távozóban a sajtónak elmondta: addig, amíg ügyfele ezt a pénzt nem fizeti ki, amire ezen a napon már nincs lehetőség, neki is börtönbe kell vonulnia.
Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire is, a többiek - élve ezzel a jogukkal - kizárólag védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek.
Santi Vila azelőtt lépett ki a katalán kormányból, hogy múlt pénteken a katalán parlament megszavazta volna a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot.
Jaume Alonso Cuevillas ügyvéd, aki több kormánytagot is képvisel, a tárgyalást követően Twitter-oldalára azt írta ki: "szomorú nap a demokrácia számára".
A sajtónak nyilatkozva pedig hangsúlyozta: szerinte a vádhatóság által felsorolt bűncselekmények nem állnak meg. Kifogásolta, hogy a bíróság a kényszerintézkedésekről egységesen döntött, nem mérlegelte az olyan egyéni körülményeket mint például az állandó gyógyszeres kezelés vagy kiskorú gyermek. Továbbá, hogy az idézéseket kevesebb mint 24 órája kapták meg, mégis megjelentek, annak ellenére, hogy a védelemnek nem állt rendelkezésére elég idő a felkészülésére.
Nem jelent meg viszont a bíróságon Carles Puigdemont, leváltott elnök és kormányának négy másik tagja sem, akik mind Brüsszelben tartózkodnak. Közülük hárman kezdeményezték a bírónál, hogy videokonferencián tehessenek vallomást, ám kérésüket Carmen Lamela bíró elutasította.
A bíróság jelenleg még tanulmányozza, hogy az ügyészség kérésének helyt adva kezdeményezi-e európai elfogatóparancs kiadását ellenük.
Barcelonában, a kormányzati palota előtt napközben a városi rendőrség szerint kétezer ember gyűlt össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a bíróság elé idézett katalán politikusok iránt.
A madridi központi büntetőbíróság épületénél a tárgyalás kezdete előtt katalán függetlenségpárti és spanyol egységpárti tüntetők is megjelentek.
José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.
"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.

Az ügyben eljáró spanyol bíróság még nem adott ki európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, bár minden valószínűség szerint így tesz pénteken - közölte a bíróság szóvivője csütörtökön este.

Korábban Carles Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a spanyol médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek.
Más spanyol sajtójelentések szerint a Belgiumban tartózkodó Carles Puigdemont leváltott elnök és egykori kabinetje négy tagja ellen egy madridi bíróság az ügyészség erre vonatkozó indítványa alapján már előkészítette az európai elfogatóparancsot, amelyet azonban még nem adtak ki.
Az ügyben eljáró törvényszék szóvivője ugyanakkor kijelentette: az európai elfogatóparancsot legkorábban pénteken adják ki, amint ez megtörténik, Carles Puigdemontot azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok. A leváltott katalán elnök ezt követően a kiadatásával számolhat.
Carles Puigdemont ügyvédje, Paul Bekaert a belga tévécsatornának csütörtök este már tényként kezelte az európai elfogatóparancs kiadását. Elmondta: beszélt a volt elnökkel, aki csütörtökön éjjel vagy pénteken szólni fog a katalán néphez televízión keresztül. Puigdemont Belgiumban marad és teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal az eljárás során - tette hozzá.
Amennyiben kiadják az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök és négy minisztere ellen, akkor a La Libre Belgique belga napilap szerint a fordítás után továbbítani fogják azt a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll majd a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.
A napilap beszámolt arról is, hogy Puigdemont a TV3 nevű katalán regionális televíziónak Belgiumban elmondott nyilatkozatában a leváltott katalán kormány csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett nyolc volt tagjának szabadon bocsátását követelte.
"Katalónia legitim kormányának elnökeként követelem a miniszterek és az alelnök, Oriol Junqueras kiadását - mondta a leváltott elnök azt követően, hogy csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság, véleményük szerint ugyanis fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye.
Hétfőn Brüsszelbe utazott és azóta is Belgiumban tartózkodik Carles Puigdemont leváltott elnök és kormányának négy tagja. Sajtóinformációk szerint a volt kormánytagok elhagyhatták Brüsszelt és Belgium flamand nyelvű, északi régiójának legnagyobb városában, Antwerpenben tartózkodnak.
A belga fővárosban sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni a volt katalán elnök, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök akkor azonban azt közölte: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap "világos biztosítékokat" a spanyol hatóságoktól a "tisztességes eljárásra".
Charles Michel belga kormányfő keddi nyilatkozatában kijelentette, nem a belga kormány meghívására érkezett Carles Puigdemont előző nap Brüsszelbe, a leváltott katalán elnök ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint bármely más uniós állampolgár. Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnököt ugyanazok a "jogai és a kötelességei", mint bármelyik másik uniós polgárnak, "sem több, sem kevesebb".
Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

Sz-h az MTI nyomán

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog