A Világbank október 12-én, a bukaresti kormány tökéletes érdektelensége közepette közzétette az éves Humántőke-index jelentését, Románia az utolsó lévén az EU-ban és olyan államok mögött helyezkedik el, mint Albánia vagy Mongólia.

 

Ez az index egy sor olyan paramétert mér, mint az oktatás minősége, egy gyermek iskolában töltött éveinek várható száma, vagy azok aránya, akik ma 15 évesek és megérik a 60 éves kort. A Románia által elért 0,60-as mutató azt jelzi, hogy a mai újszülöttek termelékenysége felnőttkorukban csak a 60 százaléka lesz annak, amit akkor érnének el, ha megfelelő minőségű oktatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz jutnának hozzá. Még súlyosabb az, hogy Románia esetében e mutató értéke 2012-től 2017-ig 0,63-ról 0,60-ra csökkent.

A Humántőke-index 157 ország helyzetét értékeli, India pedig, például, pénzügyminiszteri szinten tiltakozott egyes elemekkel szemben, vagy rámutatva arra, hogy miként szándékozik kijavítani a hiányosságokat. A Győzelem-palotában ezzel szemben teljes a csönd. Azt hiszem, a románok 99 százaléka már el is felejtette, hogy szeptember 12-e óta ennek a kormánynak nincs kutatási minisztere, az oktatási miniszteri tisztség pedig október 2-a óta üres. Senki sem hiányolja őket.

A Világbank tanulmánya tudományos módon számszerűsíti azt, amit a lakosság többsége már sejtett: az oktatás összeomlott attól a pillanattól kezdve, hogy a plagizáló Ponta átvette a kormányzást és egészen mostanáig, amikor Dragnea egy funkcionális analfabétákból álló csapatot telepített be a Győzelem-palotába. A plágiummal szerzett doktori címek jelensége csak a csúcsdísz a halottas kalácson, az egész rendszer rothadt. Nemcsak a PSD (Szociáldemokrata Párt – E-RS) verte szét, hanem a szakszervezetis nomenklatúra is, mely mindig csak arra volt képes, hogy bérekre követeljen pénzt, de sohasem mutatott jelentős érdeklődést a gyermekek sorsa iránt. Az a tény, hogy Románia miniszterelnöke egy nevetséges személy, aki folyamatos nyelvtani hibákat ejt és aki képtelen kimondani olyan szavakat, mint az „immunglobulin”, vagy „időjárási viszontagság”, a PSD oktatással kapcsolatos politikáinak természetes következménye. Dragnea és a társai számára csak két dolog fontos: a pedagógusok szavazatai és az iskolák felújítására szánt összegek, mert ezek a párt klientúrájának jövedelemforrásai.

Mi a teendő? Én nem vagyok képes megválaszolni egy ennyire bonyolult kérdést. De meggyőződésem, hogy egy egyszerű költségvetés-növelés nem oldja majd meg a gondokat.

Veszélyes populista az, aki csak ezzel a megoldással áll elő. Az a gond, hogy ebben a pillanatban egyetlen ellenzéki párt sem rendelkezik oktatási kérdésekre szakosodott vezetővel, aki figyelemmel kísérné mindazt, ami e téren történik és aki előkészítene egy alternatív politikát. Ha nem vetnek véget az oktatásban és az egészségügyben zajló katasztrófának, akkor folytatódni fog a gyermekeik sorsával törődő fiatal családok masszív elvándorlása.

Mircea Marian

newsweek.ro: Analfabetismul Veoricăi are consecințe

 

Fordítás: eurocom.wordpress.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog