erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Merkel: Ausztria nem példakép Németországnak

„A választáson Ausztria náci múltja emeli fel fejét” címmel a vezető amerikai lap, a New York Times szerkesztőségi állásfoglalásában azt írja, egy migráns- és muzulmán ellenes párt nyerte Ausztriában a választásokat és annak vezetője egy volt nácik által alapított párttal kormányozhat. Majd úgy folytatja: „Ennyit azon tavaszi reményről, hogy Hollandiában és Franciaországban a választási eredmények arra utalnak, Európa elfordult a szélsőjobbtól”.

 

Angela Merkel a konzervatív Osztrák Néppárt stratégiájában és győzelmében nem lát követendő mintát saját pártja, a CDU számára, idézi őt a DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN “Ausztria nem mintakép Németországnak” címmel megjelent cikkében. A kancellár kijelentette azt is, nem aggasztja, hogy mélyrehatóbb konfliktusba keveredne Sebastian Kurz jövőbeni osztrák kancellárral a menekültpolitikával kapcsolatban. Andreas Scheuer, a kormánykoalícióban lévő bajor CSU párt elnöke viszont Ausztriában a konzervatív irányú eltolódást Európa jövőbeli hatalomelmozdulásának jegyeként értelmezte. „Bajorországnak és Németországnak olyan kancellárra van szüksége szövetségesként, mint Sebastian Kurz” azért, hogy a „több Európáról és egyéb álmokról” való szövegelés helyett az embereknek jó politikát lehessen kialakítani”.

A jobboldali brit Daily Telegraph nevű lap ezzel a címmel vonja le a tanulságot a vasárnapi osztrák választásokból: „Ausztriától az Egyesült Királyságig Európát a határokkal kapcsolatos aggodalmak kerítették hatalmába”. Azt írja, azok a konzervatívok, akik figyelmen kívül hagyják ezt az aggodalmat, szükségszerűen átengedik a hatalmat a populistáknak, mint ahogyan azt Angela Merkel már saját kárára is megtudhatta, miután oly jól szerepelt a radikális Alternatíva Németországért párt. Aminek eredményeként Németországnak nincs más alternatívája, mint hogy őrizze határait.

Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az amerikai Colorado államban a 17 és 24 év közöttiek 27 százaléka túlsúlya miatt alkalmatlan katonai szolgálatra. Az alacsony szintű fizikai tevékenység és az elhízás terjedése miatt a kövérség lett a fő oka, amiért csaknem minden harmadik amerikai fiatal alkalmatlan katonai szolgálatra, idézi a jelentést az orosz Sputnik hírügynökség angol nyelvű szolgálata.

lovasistvan.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog