erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Katalán-függetlenedés: A spanyolok bekeményítettek

Az október 1-i katalán függetlenségi népszavazás szavazóhelyiségeinek lepecsételésére utasította a katalán rendőrséget a katalán főügyész kedden.

José María Romero de Tejada rendelkezése szerint szeptember 30-a, azaz szombat előtt ki kell üríteni és le kell pecsételni a szavazóhelyiségek számára kijelölt helyszíneket, amelyek zömében oktatási intézményekben találhatók.


Ezeket egészen október 1-én este kilenc óráig zárva kell tartani, és a pecsét érintetlenségét is felügyelni kell - szól az intézkedés, amely külön kitér arra is: meg kell akadályozni, hogy ezen helyszínek 100 méteres körzetében az utcán szavazni lehessen.
Az utasításban szerepel a voksoláshoz szükséges eszközök, urnák, szavazólapok, propagandaanyagok, informatikai eszközök lefoglalása is.
A referendum megrendezését, amelynek kérdése: "Akarja-e, hogy Katalónia önálló állam legyen köztársaság formájában?" a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, amíg meghozza végleges ítéletét arról, hogy alkotmánysértő-e. Az ország törvényeinek értelmében addig a népszavazás megtartása illegális.

A katalán kormány ennek ellenére folytatja a voksolás előkészítését, mondván: helyi választási győzelmükkel 2015-ben arra kaptak felhatalmazást a választóktól, hogy megtartsák a népszavazást, így ezt a megbízatást teljesíteniük kell.

Alternatív módszerekkel mozgósítanak voksolásra az október 1-jei népszavazáson a katalán függetlenség pártolói, miután a spanyol hatóságok mindent megtesznek az alkotmánybíróság által felfüggesztett referendum megakadályozásáért.

Az ANC néhány órával a hatósági intézkedés után újraindította weboldalát egy másik címen, Jordi Sanchez, az ANC elnöke pedig bejelentette: a katalán rendőrségen feljelentést tesznek a weboldal bezárása miatt. Az ANC az Ómnium Cultural nevű, eredetileg a katalán kultúra és nyelv ápolására létrejött szervezettel közösen egy hétpontos mozgósítási tervet publikált. Az első pontban azt javasolják: mindenki küldjön üzenetet ismerőseinek, rokonainak, hogy tisztában vannak-e azzal, hova kell menniük szavazni. Közzétettek egy letölthető plakátot is, amelynek kinyomtatását kérik, lehetőleg minél több példányban, valamint azt, hogy írják rá annak a szavazóhelyiségnek címét, ahova tartoznak, és ragasszák ki például „a lépcsőházban”, „a liftben”, az összes szomszéd számára eljuttatva az információt.A mozgósítási programban szerepel az is, hogy beszéljenek azokkal, akik nem készülnek részt venni a referendumon, továbbá egy szombati emlékeztető üzenet elküldése az ismerősöknek, rokonoknak. Ha mindenki elhoz hét embert, akkor „a demokrácia győz, Rajoy bukik” – ígérik. Az kérdés persze, hogy a most ismert szavazóhelyiségek kinyitnak-e vasárnap.


A spanyol állam viszont azt közölte, hogy minden törvényi lehetőséget felhasznál, hogy megakadályozza a voksolást.
A spanyol csendőrség eddig több mint 140, a népszavazást népszerűsítő, vagy arról tájékoztatást nyújtó weboldalt zárt be, katalán kormányzati hivatalokban, cégeknél, magánlakásokban tartott házkutatásokat, őrizetbe vett 14 magas rangú katalán tisztviselőt, és lefoglaltak több mint kilenc millió szavazólapot.
A spanyol belügyminisztérium több ezer rendőrt és csendőrt vezényelt Spanyolország más részeiről Katalóniába, ügyészségi utasításra pedig a katalán rendőrséget, a Mossos d'Esquadrát a spanyol csendőrség alárendeltségébe helyezték.
A központi kormányzat lépései ellen múlt szerda óta kisebb-nagyobb mértékben, de folyamatosak az utcai tiltakozások.

MTI

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog