erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Németország: felszámolás alatt

Aydan Özoguz, Németország integrációért felelős államtitkára egy minapi lapinterjúban kifejtette: német kultúra nem létezik.

Mondhatnánk, hogy a szocdem politikus valószínűleg a Föld keringési és forgási tulajdonságaival sincs tisztában, különben egész nap a hozzá legközelebb eső radiátorba kapaszkodna félelmében. Ezzel szemben a szomorú tény, hogy a hölgy személyében egy kormányzó párt alelnökét, egy parlamenti képviselőt, Németország egyik élvonalbeli politikusát tisztelhetjük. Az államtitkár asszony egy olyan országban felel a bevándorlók integrálásáért, ahol az augusztusban publikált - feltehetően kozmetikázott - adatok szerint is közel 19 millió ember már valamilyen migrációs háttérrel bír.

 

Szomorú tehát, de nem a hülyeség jelenti a kovászt ebben a politikában. Aydan Özogüz sokkal inkább mondható kórustagnak abban a balliberális kánonban, amely kezdetben nyelvpolitikai eszközökkel, mostanra pedig már cselekvéssel is a nemzetállami keretek felszámolására törekszik. A dinamika egyértelmű: a ki nem mondott és elhazudott szavak után, elérkezett a cselekvés ideje. A szimbolikus térben zajló politizálást, a német kultúra felszámolása követi. Mert bár Németországot és a német nyelvterület korábban „a költők és gondolkodók földjeként” emlegették (das Land der Dichter und Denker), mostanra Beethoven, Kant és Thomas Mann nyíltan és bevallottan a kukába kerültek. Johann Wolfgang von Goethe egykori házába pedig hat bevándorló család települt.

A lapátra tett óriások sorát még lehetne folytatni, de a kesergésen túl, az újfajta Kulturkampf motivációinak kibontása célravezetőbb lehet. Hiszen mit szeretnénk integráció alatt érteni? Az integráció általános értelemben egységesülést, beilleszkedést, vagy beolvasztást, hozzácsatolást jelent. Normális ember számára világos, hogy Németországban meg is lennének mindazon kulturális, szellemi értékek, amelyek mentén ez az integráció megvalósítható lenne. A sokszor emlegetett európai - jelen esetben német - értékek számonkérése, betartatása és kizárólagossá tétele nagyban segítené a bevándorlás okozta katasztrófahelyzet kezelését. A felsoroltak helyett, azonban a többség integrációja zajlik a kisebbség javára. A felszámolás, a feladás és a behódolás kultúrája veszi át a főszerepet, amelynek következménye a már említett 19 millió ember jogos kérdése lesz. Mégis mihez integrálódjunk, mégis mi a számunkra felkínált minta?


Aydan Özoguz és bűntársai tőlünk várnak el toleranciát, megértést és alkalmazkodást. A mi szellemi órásainkat és értékeinket vetnék a tűzre. Teszik mindezt azok az emberek, akik évtizedeken át antifa tüntetéseken emelték magasba Heine sorait: „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.”. Ők azok, akik már nem csak egyes szerzőket, de teljes identitásunkat feláldoznák a politikai korrektség és a kialakuló Európai Kalifátus érdekében. Az intellektuális csonkításról, a könyvégetések jóvátehetetlen végkifejletéről már vannak szomorú ismereteink. A teljes nemzeti kultúra, mint értéket jelentő, az emberi létezésnek felettes értelmet adó statútum felszámolásáról azonban még nincs.
Bár Magyarország lehetőségei – már csak méretét és gazdasági erejét tekintve is - korlátozottak, néhány dolgot megtehetünk és meg is teszünk. Éppen ezért, a nemzeti oldal elképzeléseiben mindig kiemelt helyen szerepeltek a kulturális beruházások, kiadások.

Amíg számunkra a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotájának megépítése, a Zeneakadémia befejeződött és az Operaház hamarosan kezdődő felújítása, vagy a budai vár újjáépítése alapvető nemzeti érdek, addig a libbantak hazai fiókszervezetei számára érthetetlen költségvetési sorok, megszorításra, lenyúlásra és nadrágszíjhúzásra alkalmas célterületek. Az előttünk álló választás tétje és a következő évek egyik feladata az lesz, hogy a nemzeti kultúrát megvédjük. Mára ugyanis az identitás felszámolása nem egy, a balliberálisok által összeesküvés-elmélet pecséttel ellátott gondolat, hanem Európa vezető hatalmában, kormányzati szinten megfogalmazott cél.

888.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog