Szombaton újabb tíz produkciót láthatnak a nézők A Dal 2019 színpadán, a második élő válogatóban. A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.

A második válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek:

 Acoustic Planet - Nyári zápor

Diana - Little Bird

Fatal Error - Kulcs

Gotthy - Csak 1 perc

Hajdu Klára - You're Gonna Rise

Heatlie Dávid - La Mama Hotel

The Middletonz - Roses

The Sign - Ő

Vavra Bence - Szótlanság

yesyes - Incomplete

Az első válogatóban Szekér Gergő Madár, repülj! című dala, valamint Oláh Gergő előadásában a Hozzád bújnék egyaránt 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen. 39 ponttal jutott tovább Antal Tímea feat. Demko Gergő dala, a Kedves Világ!, negyedikként a Konyha együttes és a Százszor visszajátszott 38 ponttal, ötödikként pedig a Nomad zenekar A remény hídjaival, 35 ponttal.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival DENIZ és az Ide várnak vissza című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.

A Dal adásai után, 21.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával.

Érdemes követni A Dal 2019 honlapját, valamint FacebookInstagram és YouTube oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2019 – szombatonként 19.30-tól a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

 A Dal Kulissza – Minden, amit tudni akartál A Dalról – A Dal adása után 21.40-től a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog