erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Bukarest: Bénázik a kormány az adópolitika, valamint igazságügy reformálását halogatják.


A tömeg az Intercontinental előtt. Foto: Dan Mihai Balanescu, hotnews.ro

A szakszervezetek és a tömeges tüntetések nyomására egyelőre üresjáratba került a kormány. Az „adózási forradalommal” kapcsolatosan, az elmúlt napokban egyre-másra ellentmondó nyilatkozatok születtek.

 

Mihai Tudose tegnap reggel még azt mondta: elképzelhető, hogy a kormány szerdai ülésén sem tárgyalnak majd ezekről a módosító javaslatokról – délben azonban az SZDP székházában kétórás megbeszélésre került sor Liviu Dragnea pártelnök, Mihai Tudose kormányfő és két helyettese, valamint Ionuţ Mişa pénzügyi és Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter részvételével. Kijövet nem nyilatkoztak, később azonban Mişa kijelentette, hogy a szerdai kormányülés napirendjén az adózási módosítások is szerepelnek, köztük a társadalombiztosítási hozzájárulás átruházása a munkaadóról a munkavállalóra.
Az SZDP adóügyi forradalmát a pénzügyi elemzők, munkaadók, szakszervezetek, önkormányzatok, Klaus Iohannis államfő és az EU szakértői is kifogásolják, oktalan felfordulásnak látják, de nem csupán a tartalmát támadják: sokan azt is kérdezik, hogy miért kell ezt a gyökeres átalakítást sürgősségi kormányrendelettel rendezni, miért nem lehet törvényekkel szabályozni ilyen horderejű döntéseket.

Az igazságügyi reform

A PSD-ALDE koalíció kedden terjesztette a román parlament elé az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításáról szóló javaslatát, amelyet mind a jobboldali Klaus Iohannis államfő, mind a bírák és ügyészek szakmai szervezete kifogásolt. A törvénymódosítás egyebek mellett korlátozná az államfő szerepét az ügyészségi vezetők kinevezésénél, és kivonná a szakma kizárólagos ellenőrzése alól azt az Igazságszolgáltatási Felügyeletet, amely – esetleges tévedéseikért vagy visszaéléseikért – felelősségre vonhatja a bírákat és ügyészeket.

Tüntetések, ilyen jelszavak jelentek meg:
„Igazságot, nem korrupciót”, „PSD a vörös pestis”, „Gyertek velünk, titeket is meglopnak” jelszavakat skandálták, közben „Takarítsuk el a tolvajlást Romániából”, „Független igazságszolgáltatást” feliratú táblákat emeltek a magasba.

Az elmúlt héten október 4-énaz Alfa Kartell országszerte tiltakozó megmozdulásokat szervez ebben az időszakban. A fő követelések közé tartozik, hogy a kormány álljon el azon szándékától, miszerint a munkáltatótól a munkavállalóhoz hárítja át a társadalombiztosítási járulékok munkáltatói részének kifizetését. Sürgetik továbbá a kollektív munkaszerződésekről való egyeztetések folytatását és ezen szerződések megkötését.

Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap október 5-én Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek. A „Nem akarunk tolvaj nemzet lenni” jelszóval internetes fórumokon meghirdetett megmozdulás szervezői a szociálliberális kormánytöbbség igazságügyi reformtervezete ellen tiltakoznak, amely szerintük politikai befolyása alá vonná az igazságszolgáltatást és meggátolná a korrupt politikusok elszámoltatását. Bukarestben a kormánypalota előtti téren több ezer tüntető gyűlt össze, majd a parlament felé indult. Mire a törvényhozás épülete elé ért a tömeg, létszáma meghaladta a tízezret.

A PSD-ALDE koalíció szerint az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert számos, a működését szabályozó előírás alkotmányellenesnek bizonyult, az ügyészek túlhatalma pedig visszaéléseket tett lehetővé. A jobboldali ellenzék azzal vádolja a szociálliberális többséget, hogy saját, korrupcióval vádolt politikusai védelmében akarja visszanyesni a vádhatóság mozgásterét. A vasárnapi tüntetést támogatásukról biztosították a jobbközép ellenzéki pártok, a demonstráción

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog