Jobbra első Kozsokár Attila (fotó hirmondo.ro)

Eteti a Közművek Rt. a vaktyúkot, avagy káposzta fejeknek nézik a vízfogyasztókat. Legalább is valahogy így hangzott az egy órás és tizenöt perces Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. megyei vízszolgáltató aligazgatójának a beszámolója. Semmi konkrét inkább a „mundér becsületét” bizonygató előadás volt.

 

Szigethy Kálmán, Gál Elemér, Szilveszter Szabolcs, Hegedűs Ferenc, Lőrincz József, Bokor Tibor, Czipa Loránd, Kiss Levente, dr. Kelemen András tanácsosok által feltett kérdésekre a legtöbb válasz magyarázkodás volt, hogy nem a vízművek hibájából történik a sok kellemetlenség, a víz minőségéért sem ők a felelősek. Ugyanis mind ezek körül forogtak a kérdések.

 Kozsokár a beszámolója elején többször hangoztatta: Kézdivásárhelyen nem rossz a víz minősége szerinte de csak a vízházban(sic). Nem tagadta hogy a vízcsapon időnként folyhat olyan zavaros víz, ami semmire sem jó. De ez nem az ő hibájuk. Vajon kié?

 Megvan mindenre a magyarázat mi el is hisszük és fizetünk

 Az aligazgató beszámolója szerint a város földalatti ivóvíz hálózata mintegy 55 km hosszúságú, 53 százaléka több mint negyvenéves, de ötvenéves vezetékek is léteznek. Legutóbb az európai uniós pályázattal nyolc kilométeres vezetéket újítottak fel, saját költségvetésükből közel egy kilométer ivóvíz- és csatornavezetéket cseréltek ki. Az aligazgató a beszámolója elején azt részletezte, hogy milyen beruházásokat végzett a szolgáltató a városban (ez olyan retorikai húzás, a figyelem elterelésére). A víz minőségének javítására meg van a megoldás ha kicserélik a vezetékeket az egész városban. Ellenben nincsen pénz, de erre is van megoldás és nagyon szépen fogalmazott, hogy minél kevesebben értsék meg ha eljut a lakossághoz a beszámolója: a tarifastruktúrába is be lehetne építeni egy pénzösszeget, (milyen szépen hangzik nem említi a drágulást) ne legyen senkinek kételye ez köznyelvre lefordítva árdrágítás.

 

Azt is megtudtuk, hogy egy pályázat keretében Kézdivásárhelyen négy kilométeres vezeték cseréjét irányozták elő, ami nagyon kevés a helyzet orvoslására. Marad az, hogy többet fizetünk és reménykedünk, hogy unokáink megihatják a csapvizet is. Ha belegondolunk annak a beruházásnak az árát mely ezt a pocsék minőséget biztosítja előre kifizettük. Hisz még el se kezdték a munkálatokat már megemelték a víz köbméterenkénti árát.

Kérdések és válaszok sorozata után kiderült, hogy marad minden a régiben.

 A vízminősége a felújítás után és a többszörös drágítás után se változik.

 A szolgáltatásról nem beszélve ami rosszabb, mint ahogyan a kommunizmusban volt.

A magyarázat ebben az esetben is meg született: a két víztornyot két 2500 köbméteres automatizált víztartályra cserélték, de ha valamilyen ok miatt csak az egyik működik, akkor a tömbházak felső emeleteire nem jut fel a víz és a főtéren is az emeleteken esetenként csak csurdogál.

 Bokor Tibor polgármester a víznyomás kapcsán feltette a költői kérdést, hogy miért kellett a víztornyokat kiiktatni? Nagyon áttetsző válasz következett, hogy a tervező javaslatára, és különben is földrengéskor veszélyes.

 A polgármester véleménye szerint: előbb-utóbb ismét üzembe kellene helyezni a két víztornyot, mivel amikor azok működésben voltak, nem merültek fel olyan gondok, mint a jelenlegi víztartályokkal. A földrengés veszély szerinte nem magyarázat: a Gábor Áron Oktatási Központ udvarán levő toronyban most is víz van, a tűzoltóság abban tartalékol, így ő nem látja annak akadályát, hogy a megbízhatatlan tartályok helyett a vízszolgáltatás folytonosságát a tartályokkal orvosolnák – mondta a polgármester.

 Az önkormányzati képviselők arra nem kaptak semmiféle választ, hogy egy-egy meghibásodást követően a szennyezett víz miatt ki kártalanítja a lakosságot az elromlott háztartási gépekért és kazánokért.

 A végén csupán annyit, hogy a fogyasztásra szánt vizet, ezután is méregdrágán haza púpóljuk az üzletekből palackokban, és a háztartási gépeket pedig mind sűrűbben javíttatjuk, ha működtetni szeretnénk.

 

Tóth

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog