erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Átadták a 2017-es Orbán Balázs-díjakat


Ft. Kató Béla

Idén a reformáció jegyében osztották ki a székelyföldi megyék legrangosabb elismerését. Kovászna megyéből Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Maros megyéből Nt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Hargita megyéből Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsosa vehette át péntek este az Orbán Balázs-díjat a marosvásárhelyi Vártemplomban szervezett díjátadón.

 

Az ünnepi rendezvény házigazdájaként elsőként Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „2017 a Reformáció Emlékéve, ezért idén három olyan személynek adományozunk Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, és a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. Mindhárom díjazott Isten szolgálata mellett fáradhatatlan munkát végzett a közösségért, és olyan szociális, oktatási és kulturális programok megvalósításában vállalt szerepet, amelyek által jobbá tették közösségük életét és hozzájárultak a magyar értékek továbbadásához. A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésnek és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyén munkájával hozzá kell járuljon a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk ahhoz, hogy közösségünk megmaradjon és fejlődjön” – összegzett a Maros Megyei Tanács elnöke.

A székelyföldi értékek megőrzésére és a jelen kor kihívásaira hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „A Székelyföld Napokon évente felvonultathatjuk, megmutathatjuk közös értékeinket, amelyek megkülönböztetnek szűkebb és tágabb környezetünktől, de amelyek általános érvényűek, amelyek az általános európai keresztény kultúra részeseivé tesznek. A három megye által alapított és adományozott legrangosabb elismerés az Orbán Balázs-díj, amellyel olyan személyeket jutalmazunk, akik a térség érdekében folytattak kimagasló tevékenységet. Közös rendezvénysorozatunk is bizonyítja: Orbán Balázs szellemében figyelünk a múltra, de a kor igényei szerint éljük a jelent – s ami a legfontosabb: – megalapozzuk az utánunk következő generációk jövőjét. A mi feladatunk – politikusoknak, önkormányzati vezetőknek és valamennyi felelősen gondolkodó értelmiséginek –, hogy vonzóvá, megtartóvá tegyük a szülőföldet fiataljaink számára. Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk a fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – mondta beszédében Hargita Megye Tanácsának elnöke.

„A világon egyetlenegy régió, egyetlenegy hely van, ahol a mi dolgaink, a mi létünk, a mi életmódunk a legfontosabb. Ez a hely pedig Székelyföld”– indította beszédét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Orbán Balázs szívmelengető szépséggel írt rólunk. Előtte nagyon kevesek gondolkoztak egy összefüggő, összetartozó Székelyföldben. Idő kellett ahhoz, és nem is kevés idő, hogy mindenki számára világossá váljon: Székelyföld lényegében sajátos entitás, bár kétségtelen, hogy éltető köldökzsinór köti a magyar nemzet egészéhez. Orbán Balázs öröksége a meglehetősen részletes történelmi-földrajzi leírás mellett, az együtt gondolkodást, a közös cselekvést jelenti. Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz. Az idei évben az Orbán Balázs-díjat a Reformáció 500. évfordulójának jegyében ajánlottuk fel. A reformáció nem csak egy vallástörténeti állomás. A reformáció a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltását jelenti. És nem utolsósorban szemléletváltás a nemzethez való viszony tekintetében is” – fogalmazott Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja köszönetet mondott az együttműködő megyei vezetőknek, amiért nyolc éve közösen szervezik a Székelyföld Napok rendezvénysorozatot, és egyéb kérdésekben is konzultálnak, segítik egymást, hangsúlyozva, hogy ennek az aktív együttműködésnek pozitív üzenete van a közösség számára. A konzul gratulált az idei díjazottaknak, és arra kérte őket, adjanak példát a fiataloknak és legyenek büszkék arra, hogy az Orbán Balázs-díj kitüntetettjei lehetnek.

Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. "Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvő ereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást" – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István, ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját.

Az Orbán Balázs-díj idei Hargita megyei kitüntetettje Tőkés Zsolt, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye főgondnoka, az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának, a Romániai Református Egyház Zsinatának és a Zsinat Nevelésügyi Bizottságának tagja. „Tőkés Zsolt 2001-től a székelyudvarhelyi református kollégium igazgatója. Az által megvalósított függetlenedés gyökeres változást indított el az iskola szellemi-anyagi gyarapodásában. Kezdeményezésére 2002. október 27-én az iskola felvette egykori igazgatójának, a 18. században élt Baczkamadarasi Kis Gergelynek a nevét. Az iskolai infrastruktúra kiépítésében példaértékű a fáradozása. Kitartó és fáradhatatlan munkája eredményeként 2004-ben megtörtént az általa igazgatott iskola épületének és elkobzott tulajdonának visszaszolgáltatása. Diákokat fogad a szórványvidékről, ösztöndíjakat biztosít a szórványdiákok és az anyagi gondokkal küzdő tanulók taníttatásához. Kihívásának tekintette, hogy munkája által a székelyudvarhelyi református kollégium újra Erdély működő és versenyképes iskoláinak sorába emelkedhessen. Az egyházi oktatási intézmény mai formája az ő kitartó iskolaszervező tevékenységének eredménye” – hangzott el a laudációban.

Maros megye nagytiszteletű Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének adományozta az Orbán Balázs-díjat. „Jakab István élete egy középpontra mutat: Istenre. Hozzá vezetnek a megvalósítások, és ugyanakkor Benne gyökereznek, Belőle indulnak ki a jövőt megcélzó hit- és közösségépítő tervek is. Jakab István lelkes és lelkesítő példamutatásával, fáradhatatlan szervezőkészségével, a jó ötleteket felkaroló, a különbözőségeket bölcsen összehangoló vezetői magatartásával, egymással szívesen találkozó, odaadó, a megszokottól eltérő feladatokat is vállaló munkaközösséget sikerült formálnia az egyházmegye lelkészi közösségében. Ezt igazolja a 2013 Pünkösdje óta havi rendszerességgel megjelenő, színes egyházmegyei újság, a„Maros-Mezőségi Kéve”, amely az egyetlen magyar nyelvű kiadvány a térségben. Galambod lelkipásztoraként Jakab István munkáját dicséri, hogy e kis gyülekezet adott otthont a Maros-Mezőségi kis- és szórványgyülekezetek gyerekeinek szervezett hitmélyítő és a magyar identitástudatot erősítő, nyári Vakációs bibliaheteknek, valamint az Egyházmegye lelkészcsaládjait egymáshoz közelítő családos napoknak” – méltatta az esperes munkásságát Benke János mezőcsávási lelkipásztor.

A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene Együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert féle fordításain alapul.

 

Közlemény

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog