További információért kattintson a képre.

 

erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Milye van Magyarországnak és nekünk nincs?

Mintha Delia nótáját énekelnénk: milyen van neki és nekem nincs?! Csak a sírás nem kerülget: Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter Románia külügyminiszterével, Teodor Meleşcanuval tart közös sajtókonferenciákat. Kolozsváron, mert Orbán kormányfő érdekei jóval túlnyúlnak Magyarország határain, mindenhova elérnek, ahol a nemzettársai élnek. Magyarország totális offenzívát indított Romániával kapcsolatban: Magyarország nagysebességű vasútat akar Budapest és Kolozsvár között, mely később Bukarestig is elér majd. Szép, gyakorlatias, civilizált. Hogyan történik ez meg? Valószínűleg Magyarország foglalkozik majd a Budapest–Kolozsvár szakasszal, Románia pedig a Kolozsvár és Bukarest közöttivel. Ez lenne normális.

 

Nem tudjuk, hogy Meleşcanu mit mondott erre a javaslatra. Azt hiszem, viccként kezelte, nehogy el kelljen pirulnia. Mert Románia már két éve épít egy 6 kilométeres autópályaszakaszt Barcarozsnyó és Keresztényfalva között. Ennek alapján számoljuk ki, hogy hány év alatt építenénk ki egy TGV-vonalat Kolozsvár és Bukarest között?! A Magyarországnak már megvan az autópályájuk Budapest és a román határ között. És akarnak egy másikat. Nekünk… a haza történelmi régióit összekötő utakra lenne szükségünk. Nincs egyetlen működőképes és teljes autópályának sem. Szakaszaink, töredékeink és akadályaink vannak: denevérfészkek, tájékozott emberek által felvásárolt földterületek, akiktől ezeket – persze – nem lehet kisajátítani, rókalyukak és patkányfészkek… A 27 évnyi haveri kapitalizmus alatt ilyenfajta akadályokba ütközve nem voltunk képesek elfogadható utakkal összekötni Románia történelmi régióit. Moldva továbbra is szegény és kába, Erdély szenved és jogosan háborog a nemtörődöm bukaresti kormányzók ellen, miközben Havasalföld nehezen áll ellen olyan politikai kiskirályok bűverőjének, mint Dragnea, Năstase és Ponta. És mások, de nem megyek vissza újra negyvennyolcig. Ezeknek a kormányzati vezetőknek és kiskirályoknak nincs szükségük autópályákra és nagysebességű vonatra, megelégednek a közalkalmazotti bérek emelésével, mert ezzel bebiztosítanak maguknak néhány millió szavazatot.

Óriási kihívás Szijjártó javaslata, melynek ez a kormány nem tud megfelelni. Következésképpen újra lejáratjuk magunkat a szomszédaink előtt, akik a leghatékonyabb Magyarország-párti propagandát folytatják Erdélyben: román testvérek, mi majd segítünk nektek egy kicsit civilizálódni, mi majd átvesszük a Kolozsvár–Bukarest TGV-szakaszt is. Majd mi megcsináljuk ezt is, mert nektek gondjaitok vannak az autópályákkal és a földterületekkel, az ilyesmihez nincs meg a hozzáértésetek.

Nos, ezután nem káromkodsz és üvöltözöd jogosan, hogy „Elegem van Bukarestből”? De igen, de hiába, nincs választási lehetőséged, nincs alternatívád. Romániában még nem találtuk meg azt a politikai erőt és okos központot, mely képes lenne valódi változást hozni az országban, megtenni a végleges lépéseket a nyugati civilizáció felé, orosz, török, görög megállók nélkül. Furcsa és veszélyes módon sodródunk, a román választók többség nem tudja, hogy mit szavaz meg és a következő 20 évben esélyes sincs megfejteni ezt a titkot. De sokunk számára ez akkor már nem igazán lesz fontos…

A magyar külügyminiszter ajánlatában egyetlen dolog aggaszt: tudod, mi a helyzet a görögök ajándékaival és semmi okom sincs azt gondolni, hogy a magyarok ajándékaival másképp lenne…

Dumitru Manolăchescu

 Kép: covasnamedia.ro

Eredeti cikk: covasnamedia.roCe are Ungaria şi n-avem noi?

 

 

fordítás: eurocom.wordpress.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog