Nyomtatás

Kézdivásárhelyen a gyerekotthonban tartott szerdán kihelyezett tanácsülést Kovászna Megye Tanácsa. Négy határozattervezet kapcsolódott a málnásfürdői egykori hotel felújítására és átalakítására balneo-turisztikai szakképzési központtá a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola ernyője alatt.

„Az idén ötvenéves Művészeti és Népiskola az elmúlt években a művészeti oktatás mellett a népiskolai jelleg megerősítésére fektette a hangsúlyt, az intézmény tevékenysége a felnőttképzés irányába is bővült, kenyérkereseti lehetőséget nyújtva a háromszékieknek. Most újabb fejezetet nyitunk a népiskola történetében, a Háromszéken egyre fontosabb gyógyturizmus, wellnessturizmusban dolgozók képzéséhez, gyakorlati oktatásához szükséges intézményi hátteret szeretnénk megteremteni” – mondta Tamás Sándor.
„A most elfogadott tanácshatározatokkal Málnásfürdő integrált fürdőfejlesztési tervét alapoztuk meg. Első lépésben az egykori hotel épületét átadtuk a Művészeti és Népiskolának, jóváhagytuk, hogy Málnás községgel társulva pályázzunk az Országos Településfejlesztési Terv II. pilléréhez, a balneo-turisztikai szakképzési központnak helyet adó épület teljes felújítására, az ehhez szükséges tervezési témát és a beruházáshoz szükséges dokumentáció összeállítását lehetővé tevő tanácshatározatokat is elfogadtuk. Reméljük, a következő években sorra kerülő közberuházások új lendületet hoznak az egykor méltán híres fürdőtelepülésnek” – tájékoztatott a tanácselnök.

Málnásfürdőn a következő években számos fejlesztésre kerül sor, a településre vezető megyei út uniós forrásból újul meg, átszervezik a Borvíz útjából épített kezelőközpontot, ez átmenetileg október elsejétől szünetelteti tevékenységét, és kormányzati forrásból megújul a romos állapotban levő, egykori szálloda épülete.

Gondoskodunk az árvákról, rászorultakról

A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság 3,4 millió lejt kapott a kormánytól, ezt az összeget tanácshatározattal belefoglalták a megyei költségvetésbe. A tanácsülésen Vass Mária igazgatónő elmondta, még ugyanekkora összegre lenne szükségük, hogy a szociális háló fenntartása év végéig biztosítható legyen.

A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság használatában levő négy sepsiszentgyörgyi tömbházlakást átadnak a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak, hogy orvosoknak tudjanak biztosítani szolgálati lakásokat. A lakásokat a gyermekvédelmi rendszerben szereplő, 18 évet betöltő fiatalok használták, a soros ülésen arról döntött a megyei tanács, hogy utógondozó központ kialakítására az igazgatóság különálló ingatlant vásárol.

A társadalmi civilizáció fokmérője az, ahogy a rászorultakról gondoskodik, ezért döntött a megyei önkormányzat vezetősége úgy, hogy Kézdivásárhelyen, a Közösségi Szolgáltatási Komplexumban tartja szeptemberi soros ülését, szolidaritását fejezve ki az árva gyerekek, rászorultak iránt – indokolta meg a szerdai tanácsülés helyszínét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, utalva arra a helyzetre, hogy Szotyorban a helyi közösségben ellenkezést váltott ki egy családi típusú gyermekotthon felépítése.

„A gyerekvédelmi rendszer és a szociális háló fenntartása a megyei önkormányzat kiemelt feladata, az a célunk, hogy az árva gyerekek, rászorultak jobb környezetben tudjanak élni, mint amilyenbe beleszülettek. A családi otthon a legjobb megoldás az árva gyerekek integrálására” – mutatott rá az elnök. Bálint Olga, a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Komplexum igazgatónője vezette körbe a megyei tanácsosokat, bemutatva a nagymúltú intézményt. „1872. október 9-én nyitotta meg a Báró Szentkereszty Stephanie által alapított Erzsébet Árvaleány Nevelőintézet, a csoda az, hogy ez az intézmény mindvégig szociális funkciót töltött be, átvészelve a rendszerváltozásokat és jelenleg is a kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújt” – ismertette az igazgatónő, aki elmondta, ez a megye legnagyobb szociális intézménye, 12 típusú szolgáltatást biztosítanak, 450 egyéni esettel dolgoznak, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, bántalmazott vagy krízis helyzetben levő gyerekeknek és felnőtteknek nyújtanak szolgáltatást.

A kihelyezett tanácsülés végén Ambrus József megyei tanácsos mutatta be a Sepsi-SIC Sportklub Egyesület 2017-es évi tevékenységi beszámolóját.

Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
2018. szeptember 26.