A 19. századi statisztikai adatokat figyelembe véve Erdélyben kialakult az az etnikai-térbeli struktúra, mely a XX. század közepéig a falusi térségekben nem módosult lényegesen. Az 1770-es éveket követő évszázad során a bevándorlás ütemének drasztikus lecsökkenése után a románok száma a korábbiakhoz képest jóval kisebb, a természetes szaporodásuknak megfelelő mértékben nőtt, de 1832-ben így is meghaladta a történeti Erdély területén az egymillió főt. Ezzel a románoknak az össznépességen belüli aránya megközelítette a 60%-ot, jóval fölülmúlva az akkor több mint félmilliónyi erdélyi magyarok 29%-os arányát.

 

 „A másik ok: az erdélyi kérdés régóta a legsajátságosabb volt, amelynek megoldására, ha csendben is, de 1848 óta ismétlendően volt útkeresés. Ki tudta azt, hogy Wesselényi 1848 kritikus hónapjai-

ban fölvetette a kormánynak, hogy Erdély magyarsága esetleg települjön ki a szűkebb Magyarországra – s talán vele jönnek a szászok is. Ki tudta, hogy Deák Ferenc 1865-ben el akarta ismerni a románokat negyedik erdélyi nemzetnek – cikkét magyarok nem engedték megjelentetni; hogy Teleki Domokos gróf ugyanakkor távlatilag a románt számította Erdély fő hivatalos nyelvének; ki tudta még, hogy erdélyi arisztokraták közt voltak, akik 1866-ban magyar–román perszonáluniót tervezgettek a friss bukaresti uralkodó, Hohenzollern Károly jogara alatt...

Rég elfelejtõdött, hogy 1863–1865-ben – igaz, a bécsi udvar kegyelméből – volt már egy olyan országgyűlés Nagyszebenben, amely a románokat gyakorlatilag egyenjogúsította a napi politikában, s csak rövid idő kérdésének látszott akkor, hogy népi többségük miatt is hamarosan ölükbe hullik

az erdélyi helyi igazgatás. Épp ezt akadályozta meg az 1867. évi kiegyezés. Hogy Erdélynek történeti okokból és nemzeti összetételéből következően mindenképpen biztosítani kellett volna

valamilyen Horvátországra emlékeztető autonómiát, az kevesek előtt volt kétséges, de évtizedeken át szinte gyetlen magyar számára sem volt lehetséges. Az államegység modern európai dogmája mellett az 1848. évi horvát és erdélyi „hátbatámadás” megismételhetőségének rémképe ezt épp-Erdélyi román parasztcsalád, 1908 körül úgy nem engedte, mint az erdélyi magyarság nemzeti jövője biztosításának természetes kötelezettsége s a történeti magyar hegemónia fenntartásának politikai igénye.

A régi Erdélyben a három etnikai nemzet között volt valaminő sajátos egyensúly: a számban igen szerény szászság vagyonosságával, szorgalmával és kiemelkedő kulturáltságával sokkal nagyobb súlyt jelentett, mintsem bő 200 ezres lélekszámából adódott volna.”

A magyarság erdélyi részét (közel egymillió lelket) az öröklött vagyoni pozíció, adminisztrációs monopólium – s a Pest központú hagyományos háttér stabilizálta. Hogy a vidék, ahol többségiben románok éltek, strukturáltsági lemaradottsága nem marad fenn, a kiegyezés után nyilvánvalóvá vált. Az 1848-as forradalom után az is nyilvánvaló lett, egy kis létszámú városi románság kivételével, nem fognak asszimilálódni.

Az első világháború után a nagyhatalmi döntések hatására megváltozott Európa térképe. Erdély fejlődése is új dimenziók felé irányult, aegy gazdaságilag és kulturálisan is fejletlenebb régióhoz csatolták, amely már évtizedek óta áhított volt a regátban. Ioan Slavici 1907- ben Nicolae Iorganak írt levelében ( megjelent 1921-ben a könyvében Börtöneim Închisorile mele) így jellemzi a regátot:

„Az ottaniaktól nincsen, amit tanuljanak az erdélyi román testvérek, az Isten is mentse meg, hogy olyan állapotba kerüljenek mint azok. A morális kultúráról van szó, hunyjuk be a szemünket, hogy ne lássuk mi történik és mit tolerálnak Romániában, ahol már semmi se szent, az egyszerű embert semmibe veszik. Azt szeretné ön, hogy testvérei Erdélyből, Bánátból, Magyarországból vagy Bukovinából olyan helyzetbe jussanak mint a Romániai? Biztos vagyok benne, hogy nem.”

Hogy mit hoz a jövõ Erdélynek, az ábrándokról nem szólva, azt nem lehetett tudni. Az erdélyi románok sorsa, és, hogyan képzelik el a jövőket lehet a régió fejlődésének kulcskérdése.

 

Tóth

 

Felhasznált irodalom: Szász Zoltán: Magyar szemmel Erdély elszakadásáról

Slavici și Iorga despre românii de dincolo. Două scrisori de la 1907 (https://romanialibera.ro/aldine/indigo/slavici-si-iorga-despre-romanii-de-dincolo--doua-scrisori-de-la-1907-348805)

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog