erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Ne hagyjuk az iskolát

Nincs béke Marosvásárhelyen: a gyulafehérvári érsekség tüntetésre szólít a katolikus gimnázium ügyében. Jakubinyi György római katolikus érsek arra kér „minden jóakaratú embert”, csatlakozzon szerda este a Maros Megyei Prefektúra épülete előtti térre tervezett tüntetéshez, mert a Római Katolikus Gimnázium helyzete az iskolakezdés előtti napokban is tisztázatlan, a szülők változatlanul teljes bizonytalanságban várják a becsengetést.



Mint Jakubinyi emlékeztetett, az egyház az igazságot rendszerint nem az utcákon és a tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi, ám a mostani helyzetben az iskola alapítását kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány „ismét az utcán kényszerül az igazságot keresni, az igazságért kiáltani, mellette kiállni”.
Marosvásárhelyen természetesen nem azért nincs béke, mert azt az egyház vagy a katolikus gimnázium ügyében érintett jó szándékúak nem akarnák, hanem azért, mert a nacionalizmus szószólói mindent megtesznek azért, hogy az egykori székely főváros magyar közösségét megalázzák, ellehetetlenítsék. Szépen tükrözi ezt a törekvést az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar vonalának módszeres, aljas elsorvasztása, s újabban ehhez a láncolathoz kapcsolódik a katolikus iskola is. Különben teljesen abszurd, hogy a háborút kezdeményező Unirea Főgimnázium albérlőként semmizné ki a magyar tanodát abból az épületből, amely éppen a római katolikus egyház tulajdona. Ez is arra utal, hogy egy épület használati jogánál jóval többről van szó. Ám éppen ez az albérlői státus üthet vissza: nyilvánosságra került információk szerint ugyanis a katolikus egyház, a főgimnázium és a városi önkormányzat – Marosvásárhely állami iskoláinak fenntartója – olyan szerződést kötött 2014-ben – kihasználva az egyház jó alkupozícióját –, amelyben rögzítették: „ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti”. Ez pedig jogászok szerint azt is eredményezheti, hogy lehetetlenné válik az Unirea működése.
Nyilvánvalóan ez teljes nemzetiségi konfliktussal lenne egyenértékű. Ez pedig a legutolsó lehetőség, amely egyik fél számára sem lenne előnyös, nem kellene idáig jutni. Ezért – legalábbis egyelőre – bízzunk a holnap esti tiltakozás erejében. E tüntetés nem csupán a marosvásárhelyiek számára meghatározó jelentőségű – magyaroknak, románoknak egyaránt, hiszen hosszú távon csak egymást tiszteletben tartva lehet egymás mellett élni –, hanem erdélyieknek, székelyföldieknek is. Mert e térség egyetlen nemzeti közössége számára sem elfogadható a megkülönböztetés, a jogtiprás. Ennek kinyilvánítására, mi több, nyomatékos hangsúlyozására nyílik most lehetőség, ezért lényeges, hogy hittel, együttérzéssel, akár gondolatban is, csendes tiltakozással felsorakozzunk marosvásárhelyi felebarátaink mellé, hiszen a Római Katolikus Gimnázium ügye már rég túlmutat a város határain.

Mozes László

 

Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog