erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Áll a bál az oroszok és a románok közt

Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szándékosan idézett elő politikai nézeteltérést Oroszország és Románia között, amikor az uniós szankciók ellenére egy utasszállító gép fedélzetén Románián keresztül próbált Moldovába utazni.

 

A román diplomácia vezetője hétfőn egy televíziós interjúban reagált arra, hogy Rogozin személyre szabott szankciókat helyezett kilátásba, amiért Moldovába tartó repülőgépét pénteken nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni.
Melescanu szerint Rogozin előre eltervezte a román-orosz kapcsolatok "megterhelését", hiszen napokkal utazása előtt egy Twitter-bejegyzésben maga tette közzé útvonalát, és egy térképet is mellékelt arról, hogy miként fog Románia érintésével Chisinauba utazni. A külügyminisztérium illetékesei a Rogozintól származó információk alapján értesítették a román repülési hatóságot az Európai Unió által bevezetett szankciók megsértésének szándékáról, amely emiatt nem adott légtérhasználati engedélyt az orosz kormányfő-helyettest szállító gépnek, annak ellenére, hogy menetrend-szerinti utasszállítóról volt szó - magyarázta Melescanu.
Szerinte Rogozin akciójának másodlagos célja az lehetett, hogy bebizonyítsa: az orosz tisztségviselőket fekete listára helyező európai uniós szankciók működésképtelenek. A román külügyminiszter cáfolta azt a moszkvai vádat, hogy Bukarest döntésével 160 utas életét veszélyeztette volna: szerinte a gépnek elegendő üzemanyaga volt arra, hogy bárhova eljusson a térségben, ezt bizonyítja szerinte az is, hogy miután visszafordították, Minszkig repült.
Oroszország határozott tiltakozását fejezte ki pénteken az ügyvivő román nagykövetnek, amiért Románia nem engedte be légterébe azt a Moszkva-Chisinau útvonalon közlekedő utasszállító repülőgépet, amelyen Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes utazott. Az orosz külügyminisztérium az incidenst szándékos provokációnak minősítette, amely komoly károkat okoz a kétoldalú kapcsolatoknak.
Bukarest a lépését indokolva arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását. Az Európai Unió szankciós listáján szereplő Rogozin a Siberia Airlines utasszállító gépével kerülő úton - Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia érintésével - tervezett a Moldovai Köztársaság fővárosába eljutni. A repülőnek azért kellett kerülnie, mert Ukrajna semmilyen orosz gépet nem enged át légterén.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog