erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Határok nélkül a Kárpát-medencében 09.30

Határok nélkül

2017. október 30. – Kossuth Rádió

 A hétvégén megyei választásokat tartanak Szlovákiában

A hétvégén megyei választásokat tartanak Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja öt megyében indít jelölteket. Pozsony, Besztercebánya és Kassa megyében más pártokkal összefogva, Nagyszombat és Nyitra megyében egyedül vág neki a választásnak. Ez utóbbi két megyében az elnöki posztért is versenyeznek a magyar párt jelöltjei: Berényi József és Farkas Iván.

 

Az elmúlt napokban két népszerű országos, ukrán, magán TV-csatornán is terjedelmes összeállításban foglalkoztak a kárpátaljai magyarokkal

Az elmúlt napokban két népszerű országos, ukrán, magán TV-csatornán is terjedelmes összeállításban foglalkoztak a kárpátaljai magyarokkal, nyíltan szeparatizmussal vádolva őket. A magyarországi támogatásokat például úgy állították be, mintha az ukrán állam ellen irányulnának. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője szerint egyes politikai erők érdeke, hogy a békés Kárpátalján nemzeti ellentéteket szítsanak. A lejárató kampány arra is jó lehet, hogy igazolja a kisebbségellenes új ukrán oktatási törvényt – mondta a Határok nélkül riporterének.

 

Őrtüzek a székely közösség autonómiájáért

Tegnap este közel 100 székelyföldi településen gyújtottak őrtüzet a székely közösség autonómiájáért. A Határok nélkül riportere a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi eseményekről számol be. Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Tőke Ervint, az Erdélyi Magyar Néppárt csíki elnökét és Darvas Kozma József esperes plébánost halljuk.

 

Marosvásárhelyen fáklyás demonstrációt tartottak

Marosvásárhelyen nem engedték az őrtüzek gyújtását, így fáklyás demonstrációt tartottak a Székely Vértanúk postaréti emlékművénél, ahol Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet.

 

Emlékművet koszorúztak a vajdasági Járeken és Csurogon.

Több ezer ártatlan áldozatra emlékeztek a hétvégén. Emlékművet koszorúztak a vajdasági Járeken és Csurogon. A mintegy hétezer, főként német és magyar áldozatot követelő járeki haláltábor helyén az év első felében megépült emlékműnél együtt koszorúztak a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői. Csúrogon az 1944 őszén ártatlanul tömegsírokba lőtt több száz magyar emléke előtt rótták le kegyeletüket családtagok, politikusok.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog