erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Nemzeti sajtófigyelő 11.1: erdélyi autonómiatörekvések: „keresztbe tesznek” a katalánok?

Erdélyi autonómiatörekvések: „keresztbe tesznek” a katalánok?

2017. október 31. – Balogh Levente – Krónika

A Krónika vezércikke szerint „a mostani katalán példa megnehezítheti az erdélyi magyar közösség helyzetét is, hiába csupán autonómiára, nem pedig függetlenségre törekszik. Egyrészt azért, mert a hangadó román politikai és sajtókörök már eddig is szándékosan összemosták az adott ország szuverenitását és területi épségét maximálisan tiszteletben tartó autonómiát az elszakadási törekvésekkel, másrészt azért, mert ehhez most muníciót is kaptak”.

 

Szijjártó: Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén

. – MTI, kromany.hu, hir24, OrientPress, 888.hu

Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén, legyen szó akár a nemzeti, akár a vallási kisebbségek jogairól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva athéni látogatásáról. A miniszter a Vallási és kulturális pluralizmus, békés egymás mellett élés a Közel-Keleten című konferencián vett részt, és találkozott görög kollégájával, Nikosz Kociasszal. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: egyetértés van Athén és Budapest között abban, hogy szerzett kisebbségi jogokban visszalépés nem lehetséges. "Éppen ezért szoros szövetségesek maradunk az ukrán oktatási törvény okozta helyzetben is, amelyben korábban a román, a bolgár és a görög külügyminiszterrel közösen levélben fordultam több európai intézmény vezetőjéhez és magához az ukrán külügyminiszterhez" - tette hozzá.

 

 

Erdély

MPP: az autonómia európai és legitim követelés, az elszakadás illegitim

 

. – maszol.ro

 

Az autonómia legitim és biztonságpolitikai stabilitást eredményez, az elszakadás pedig illegitim és biztonságpolitikai instabilitást okoz”, szögezték le a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi vezetői hétfői, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon. Kulcsár Terza József az MPP háromszéki elnöke, RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a román hatalom és a bukaresti média szándékosan félrevezeti a közvéleményt és összemossa a katalán függetlenedési szándékot Székelyföld területi autonómiájának ügyével, holott ez két különböző dolog.

 

 

Felújították a világháborús magyar emlékművet az Arad megyei Dezsőházán

 

. – Krónika, maszol.ro

Átadták a restaurált első világháborús magyar emlékművet az Arad megyei Dezsőháza temetőjében. A magyar kormánytámogatásból helyreállított obeliszk a két világégés során elhunyt helyi magyar katonák előtt tiszteleg. A vasárnap, a Mindenszentek-napi litánia után felavatott emlékművet a Bethlen Gábor Alap által kiírt, Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázaton elnyert magyar kormánytámogatással újította fel a Pro Move Arad Egyesület. A szervezet közleménye szerint a munkálatok Kocsis Rudolf aradi szobrászművész és restaurátor, egyetemi docens szakmai irányításával folytak.

 

 

Kelemen: a román társadalom nem tudta levetkőzni a kommunista történelemszemléletet

. – transindex.ro

Ünnepeinkről, a magyarokkal szembeni előítéletekről, a magyar-román államközi kapcsolatokról beszélgettek az RMDSZ elnökével A politika belülről új kiadásában.

 Háromszék tíz, Hargita megye hét veszélyes medve kilövésére kapott engedélyt

. – Krónika, MTI, transindex.ro

Huszonhárom veszélyes medve kilövését, és egy áthelyezését hagyta jóvá a szeptember elején kiadott miniszteri rendelet alapján a román környezetvédelmi minisztérium. Kovászna megyében tíz, Hargita megyében hét medve kilövését hagyták jóvá – közölte az MTI-vel a minisztérium sajtóosztálya. A jóvá nem hagyott kérvények egy részénél a dokumentáció kiegészítését, másoknál a dosszié újrakészítését kérte a tárca. A távirati iroda azt követően kereste meg a minisztériumot, hogy múlt szerdán a Hargita megyei önkormányzat közleményben sérelmezte, hogy addig a székelyföldi megyéből egyetlen kilövési kérelmet sem hagytak jóvá Bukarestben.

Erdély

 

Tőkés: véget akarunk vetni eddigi jogfosztásunknak

. – szekelyhon.ro

Fáklyás demonstrációt tartottak Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk postaréti emlékművénél vasárnap este, amikor Székelyföld-szerte őrtüzeket gyújtottak az autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. A vásárhelyi eseményen Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott beszédet az SZNT meghívására. A püspök kiemelte, történelmileg és az európai jog által is megalapozott a közösségi önrendelkezés iránti igény. Hozzátette, a megtévesztő román propaganda úgy próbálja lejáratni a székely önrendelkezés ügyét, hogy párhuzamba állítja a katalán függetlenségi törekvésekkel, szándékosan felcserélve az ok és okozati összefüggéseket.

 

Törvénymódosítással hoznák létre az új katolikus iskolát

. – szekelyhon.ro, Krónika

Az országos RMDSZ tervei szerint már novemberben bekerül a parlamenti munkabizottságokba az a törvényjavaslat, amellyel létrehozzák a katolikus iskolát Marosvásárhelyen. Noha mérget nem venne semmire ebben a román politikai életben Novák Csaba Zoltán, a szövetség Maros megyei, oktatásügyekért felelős szenátora, de reméli, hogy a Szociáldemokrata Párt tartja az ígéretét, és valóban létrejöhet a felekezeti tanintézet.

 

Eltitkolta büntetését Berki

 – Krónika

A Magyar Polgári Párt (MPP) országos vezetősége és a Maros megyei prefektúra sem értesült megfelelő időben arról, hogy az erdőszentgyörgyi önkormányzatból kizárt Berki Ferenc tanácsost – az MPP Maros megyei alelnökét – 9 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság adócsalás miatt. A helyi tanács Csibi Attila polgármester kezdeményezésére egyetlen ellenszavazat és egy tartózkodás mellett kiiktatta soraiból Berki Ferencet, akiről a városházán a közelmúltban véletlenszerűen tudták meg, hogy adócsalás miatt a múlt év decemberében elítélték. Az MPP országos elnöke, Biró Zsolt is mindössze egy nappal az erdőszentgyörgyi tanácsülés előtt szerzett tudomást Berki 2010-re visszanyúló bűnügyéről.

 

 

Felvidék

Becse Norbert mindent megtesz a Komáromi járás fellendítése érdekében

. – Felvidék Ma

A megyei választásokon a Komáromi járás nyolcmandátumos körzet, ahol az MKP teljes listát állított. Jelenleg a megyei parlamentnek a Komáromi járásból hét MKP-s képviselője van. Becse Norbert, a Magyar Közösség Pártja komáromi járási elnöke a beszélgetés elején kifejtette, ez a nyolc ember egy csapat, amely így teljes, és igazi sikereket csak együtt, összefogással lehet elérni.

 

Csak a frakció, az erős csapat tudja a régió ügyeit előremozdítani

. – Felvidék Ma

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere az utóbbi négy évben az MKP Nagyszombat megyei frakcióvezetője volt. Úgy véli, a megyei képviselet afféle átmenetet képez a parlamenti és az önkormányzati képviselet között. Míg a parlamenti választásokon főleg politikai pártokra és azok jelöltjeire voksolnak az emberek, a helyi önkormányzatin elsősorban személyiségeket választanak, sokszor pártállástól függetlenül. A megyei voksoláskor viszont mintha figyelembe vennék a párthovatartozást is, de azért a személyiség súlyát is mérlegelik, mielőtt az urnába dobnák a szavazólapot.

 

Kassa megye szakmai és anyagi segítséget nyújt a Fábry Zoltán Emlékmúzeum üzemeltetéséhez

. – Felvidék Ma

A Kassa-környéki járás megyei képviselőinek legfrissebb eredménye, hogy a Fábry Zoltán Emlékház bekerült Kassa megye hagyatékába. Zachariaš István kilenc évvel ezelőtt vetette fel először ezt az elgondolást.

 

A Most-Híd és az MKP kávéházi beszélgetése Rimaszombatban

. – Felvidék Ma

A Rimaszombati Kávéház keretében megrendezett Most-Híd-MKP vitában – amelyet Hangácsi István vezetett – , az MKP-s Juhász Péter és Cziprusz Zoltán mellett a Most-Híd színeiben induló Csízi Csaba, a rimaszombati Járási Hivatal elöljárója és Vavrek István, a roma kormánybiztos helyettese vett részt. Bekapcsolódott a vitába Šimko József, Rimaszombat polgármestere és a szintén induló, négy éve éppen csak lemaradó Szajkó Béla független jelölt is.

 

Választási déja vu

. – Szalay Zoltán – ujszo.com

Szalay Zoltán szerint „Nincs kire szavazni. Ön is hallotta már ezt valamelyik ismerősétől? Vagy épp ön is így érzi? Az idei megyei választások legnagyobb vesztese a szlovákiai magyarság lehet, pedig ennek nem kellett volna így lennie”.

Felvidék

 

Farkas Iván: ami megilleti északot, az illesse meg délt is!

.- hirek.sk

Bár a Magyar Közösség Pártja szombaton Komáromban Nyitra megyei kampányzáró rendezvényt tartott, folytatódnak a november 4-ei megyei választásokkal kapcsolatos kampányrendezvények. Farkas Ivánt, az MKP megyei elnökjelöltjét a hirek.sk az elkövetkező ciklus feladatai mellett a választási kampányukat beárnyékoló kellemetlen történésekről is kérdezte.

 

Kövesdi Károly: Milyen vastag a rigóbőr?

. – Kövesdi Károly – hirek.sk

Az alaphelyzet több, mint riasztó: ha az idei megyei választásokon gyengén szerepelnek a felvidéki magyarság képviselőjelöltjei, annak öt év múlva beláthatatlan következményei lesznek” – írta Kövesdi Károly a hirek.sk-n.

 

Megyei választások, Nyitra: Választási ankét

. – bumm.sk

Már csak néhány nap van hátra a választásokig Szlovákiában. November 4-én eldől, kik képviselnek majd minket Nyitra megyében. Éppen ezért fontos, hogy ne csupán szimpátia alapján karikázzunk, hanem tisztában legyünk a jelöltek prioritásaival, valamint azzal, milyen eséllyel tudják majd beteljesíteni ígéreteiket. Megszólaltattuk a koalíció (Híd, Smer, SNS), az MKP és az MKDSZ képviselő- és megyeelnök-jelöltjeit, valamint független jelöltet is, hogy választ kapjunk a legfontosabb kérdésekre.

 

Horthy-szobor Hodosban – A helyiek tüntetést szerveztek

. – bumm.sk

A Dunaszerdahely határától alig néhány száz méterre található Hodosban a helyi lelkésznő és a presbiterek arra az elhatározásra jutottak, hogy Hodosnak szüksége van egy Horthy-mellszoborra, amit maga a Horthy Miklóst rehabilitálni kívánó társaság ajánlott fel nekik. Hodos népe, polgármestere, dunaszerdahelyi értelmiségiek, a református és a zsidó egyház, nagyjából mindenki tiltakozott a szoborállítás ellen, de október 29-én vasárnap mégis megtartották az ünnepi istentiszteletet, az eredetileg tervezett szoboravatás viszont elmaradt.

 

A magyar érdekeket a magyarok tudják leginkább képviselni

. – Felvidék Ma

A Losonci járás kitűzött célja a határ menti infrastruktúra fejlesztése, a magyar középiskolák támogatása és a határon átnyúló beruházások lehetőségének megteremtése. Ebben látják a kitörési pontokat, hogy a lehető legtöbb beruházást megvalósítsák.

 

Kőrösi Ildikó szerint a sikerhez erős képviseletre van szükség

. – Felvidék Ma

Felvidék

Kőrösi Ildikó peredi önkormányzati képviselő, szülőfalujában számos a múlttal is foglalkozó rendezvény szervezője, ezzel is szeretné a lakosok figyelmét a hagyományok megőrzésére, a múlt tiszteletére irányítani. A Magyar Közösség Pártjának önkormányzati és közigazgatási alelnöke, a Vágsellyei járás jelöltje a Nyitra megyei önkormányzatba.

 

Nyitra megye utolsó testületi ülésének eredményei

. – Felvidék Ma, hirek.sk, bumm.sk

Hétfőn tartotta a Nyitra megyei önkormányzat utolsó, sorrendben 34. képviselő-testületi ülését ebben a választási időszakban. Az MKP Nyitra megyei elnökjelöltjét megkérték, számoljon be a megyei közgyűlés legfontosabb mai eseményeiről, döntéseiről. Farkas Iván az utolsó testületi ülésről elmondta, munkával telt és fontos döntéseket hoztak a képviselők.

 

MKP: Rigó Konrád alkalmatlan az államtitkári tisztségre

. – ujszo.com, hirek.sk

A Magyar Közösség Pártjának képviselői múlt pénteken sajtótájékoztatót tartottak az államnyelv-rendőrség által betiltott választási plakátjaik kapcsán. A sajtótájékoztatón többek között számon kérték Rigó Konrád nyilvános ígéreteit, amelyek alapján - elvileg - már nem kerülhetett volna sor a nyelvrendőrségi zaklatásra. A sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva Rigó államtitkár hevesen cáfolta, hogy az ő tudtával és jóváhagyásával került volna sor a nyelvrendőrségi intézkedésre.

 

Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia

. – ujszo.com, hirek.sk, MTI, hirado.hu

Peter Žiga gazdasági miniszter és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Kassán aláírta az Eastring gázvezeték kiépítéséről szóló megállapodást. A kulcsfontosságú vezetékkel nemcsak Szlovákia, hanem a délkelet-európai országok is megbízhatóbb energiaellátáshoz jutnak.

Vajdaság

 

Hamarosan megkapják a nyugdíjasok az ötezer dináros segélyt

. – Pannon RTV

Január elsejétől öt százalékos nyugdíjemelésre is számíthatnak a nyugdíjasok.

Az elkövetkező tíz napban ötezer dináros egyszeri segélyt kapnak a szerbiai nyugdíjasok - jelentette be Ana Brnabić. A szerb kormányfő hozzátette, január elsejétől öt százalékos nyugdíjemelésre is számíthatnak. Brnabić azt is elmondta, hogy jövőre, amikor a bruttó hazai termék aránya 11 százalékra csökken, lehetőség nyílik arra, hogy megszüntessék a nyugdíjak csökkentéséről szóló törvényt, továbbá, hogy évente kétszer újraértelmezzék a szerbiai nyugdíjak összegét. A szerb miniszterelnök szerint a januári öt százalékos emelés után a nyugdíjasok kilencven százalékának nagyobb lesz a jövedelme, mint 2014 előtt.

 

Vajdaság

A vihar összetörte a kúlai katolikus templom kertjében található Szentháromság-szobrot

. - Pannon RTV

A vasárnap délutáni viharos szél következtében ledőlt a szobor és darabjaira tört. A helyiek számára felbecsülhetetlen értéket képviselő alkotást nagy valószínűséggel nem lehet restaurálni.

Széttöredezett kődarabok, megcsonkult szobormaradványok és letört faágak jelezték hétfő délelőtt a vasárnapi viharos szél pusztítását a kúlai katolikus templomkertben. A köztisztasági vállalat az utat azonnal megszabadította az ágaktól, a templomkertben pedig a helyi hívek takarítottak.

 

Kárpátalja

 

Testvérvárossal gazdagodott Rahó

. – Kárpátalja

Kárpátaljai delegáció látogatott el a közelmúltban Csehországba, hogy megünnepeljék megyénk és az ottani Vysočina kerület tízéves együttműködését – írja a zak-kor.net hírportál.

A látogatás keretein belül született egy újabb fontos nemzetközi egyezmény: Rahó és Třebíč

polgármesterei testvérvárosi szerződést írtak alá. Jiří Běhounek, Vysočina kerület hetmanja elmondta, hogy Rahó lakosságának szüksége van egy baráti kézre és segítségre, ezért ez egy igen fontos esemény.

 

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog