erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Nemzeti sajtófigyelő 10.27

– MTI, Kormany.hu, Magyar Hírlap, Magyar Idők, Felvidek.ma, Hírek.sk, Vajdasag.ma, Gondola.hu, Webrádió

Őseink 1956-ban azért harcoltak, hogy nekünk saját, szabadon választott életünk legyen, s mi tartozunk nekik azzal, hogy független hazánkat megvédjük - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán a felvidéki Nagykaposon (Velké Kapusany), ahol köszöntőt mondott a helyi Magyar Közösségi Ház 1956-os Emlékszobájának és Háztáji Vásárudvarának átadásán. Az új létesítmények színes kulturális műsorral átszőtt ünnepélyes átadóján - amelyen mintegy százan vettek részt - a nemzetpolitikai államtitkár 1956 céljairól, azok máig ható üzenetéről beszélt, hangsúlyozva: a forradalom és szabadságharc a magyar nemzet összteljesítménye volt, olyan küzdelem, melynek céljai máig köteleznek. Vannak pillanatok a történelemben, amelyek a magyarság közös pillanatai, amelyek összefogják a térben szétaprózódott nemzetet, s ilyen volt 1956 is, amely nem egy-egy társadalmi csoport, nem egy város, nem egy ország, hanem a magyar nemzet küzdelme, összteljesítménye volt - mondta Potápi Árpád János. Leszögezte: 1956 - amely megmutatta, hogyha legnagyobb próbáink együtt találnak bennünket, akkor nagy tettekre vagyunk képesek - minden magyaré.

 

 Magyarországi támogatásból felújított hat magyar óvodát adtak át Kárpátalján

– MTI, Magyar Idők, Kárpátalja, Webrádió 

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított hat magyar óvodát adott át ünnepélyesen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos szerdán Kárpátalján. Az Ungvári és Munkácsi járások hat magyarlakta települését érintő gyermekintézmény-átadások alkalmából az Ungvári járásbeli Nagydobrony óvodájában tartott sajtótájékoztatón a kormánybiztos elmondta: az óvodafejlesztési program első szakaszában Kárpátalján 22 új óvoda épül vagy létesül és 80-at újítanak fel, míg a második szakaszban 10 új óvoda épül, további 50-et pedig korszerűsítenek. A két szakasz valamennyi óvodát érinti, amihez komoly továbbképzési tanfolyamok társulnak - tette hozzá. Jelezte, minden kárpátaljai magyar óvoda fog kapni még karácsony előtt egy olyan játszó- vagy magyarsarkot, amely erősíti a gyermekek kötődését a magyar nyelvhez és kultúrához, valamint egy-egy laptopot 55 gigabájtnyi magyar mesékkel telepítve.    

 

 Erdély

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság nem mondott le autonómiaigényéről

– Krónika, MTI, hirado.hu, transindex.ro, maszol.ro, Nyugati Jelen, Bihari Napló

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját. z RMDSZ elnöke a szövetség honlapján közölt írásában fejtette ki erről a véleményét a romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadása 25. évfordulóján. „Akkor azt mondtuk, a magyar közösség jólétét a belső önrendelkezés biztosíthatja. Az azóta eltelt negyedszázadban több-kevesebb sikerrel érveltünk igazunk mellett. Vállalásainkért legjobb tudásunk szerint küzdöttünk ezekben az időkben: az anyanyelv-használatban jelentős előrelépést értünk el a helyi közigazgatásban, létrehoztuk a magyar nyelvű oktatás teljes rendszerét az óvodától az egyetemig, megteremtettük a magyar kulturális intézményrendszert, hogy csak a legfontosabbakat említsük" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki szerint demokráciában egy számbeli kisebbség csakis a többség támogatásának a megszerzésével érheti el céljait.

 

Helytállás és hitvallás

2017. október 26. – Moszkovits János – Figyelő

A Fidesz-KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceausescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél.

(A cikk teljes terjedelmében a Figyelő 2017. október 26-i számában olvasható)

 

Egy medvére sem kapott még kilövési engedélyt Hargita megye, nehezményezi Borboly

– transindex.ro, maszol.ro, Krónika, szekelyhon.ro

Büntet a környezetvédelmi miniszter, hogy pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj és ahol a legtöbb sérült van, nem ad kilövési engedélyt? Ez lenne a válasz a július 5-i bukaresti tüntetésre, amikor ígéretet tett az intézkedésre? – teszi fel a kérdést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közleményében. Emlékeztet: közel két hónapja aláírta a gondot okozó – emberre támadó vagy gazdaságokat tönkretevő – nagytestű ragadozók kilövését lehetővé tevő beavatkozási rendeletet Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, viszont azóta egy kilövést sem hagytak jóvá.

 

Nyárádszeredában népszerűsítették a Minority SafePack kezdeményezést

– transindex.ro

Erdély-szerte zajlik a Minority SafePack kezdeményezés népszerűsítése az RMDSZ parlamenti képviseletének aktív hozzájárulásával. Szerdán, október 27-én Császár Károly szenátor Nyárádszeredában mutatott rá a kezdeményezés jelentőségére. Elmondta: „a javaslatcsomag sikere mintegy 60 millió kisebbségben élő személy problémáira jelentene megoldást Európában, hiszen többek között az anyanyelv- és szimbólumhasználati jogok garantálását, kedvezőbb regionális támogatásokat biztosítana, ennek érdekében viszont 1 millió aláírás összegyűjtésére van szükség.”

 

Őrtüzek gyújtására hívja Székelyföld népét az SZNT elnöke

– maszol.ro, szekelyhon.ro

Közös imára és őrtüzek gyújtására hívja vasárnapra Székelyföld népét Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerdán közzétett felhívásban. Az SZNT elnöke mindenkit arra buzdít, hogy hittel és belső meggyőződéssel vegyen részt a vasárnapi rendezvényeken. „Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, hogy miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért” – fogalmazott Izsák Balázs. Hozzátette: ha a közöny helyét elfoglalja a hit, a kiolthatatlan reménykedés a jövőben, akkor győztes lesz a közösség.

 

Legjobb esetben is csak második félévre kaphatnak magyar nyelvű tankönyveket az ötödikesek

– szekelyhon.ro

Az első félévben biztosan nem kapják meg a tanév eleje óta hiányzó tankönyveiket a magyar tannyelvű ötödik osztályosok, így nagyrészt a pedagógusok leleményességén múlik, hogyan adják le a leckéket a tankönyvek hiányában. A román tannyelvű ötödikesek várhatóan november közepétől kapják meg a kizárólag román nyelven kiadott, eddig hiányzó tankönyveiket.

 

A Székelyföld nem Katalónia

2017. október 26. – Krónika

Romániai magyar politikusok szerint nem lehet egy lapon emlegetni a katalánok függetlenségi, valamint a székelyek autonómiatörekvéseit. A katalóniai népszavazás kapcsán számos bukaresti elemző azzal riogat, hogy a Székelyföld autonómiája a függetlenség „előszobája” lenne, sőt egyesek azt vizionálják, hogy 2018-ban népszavazásra kerül majd sor a Székelyföld autonómiájáról, de az is lehet, hogy a függetlenségéről.

 

Napirenden a kétnyelvűség

2017. október 26. – Krónika

Érdekesnek ígérkezik a mai marosvásárhelyi tanácsülés, amelynek napirendjén két olyan határozat-tervezet is szerepel, amely a többnyelvű utcanévtáblákat hivatott szabályozni. Az egyiket, amely a hivatalos utcanévjegyzék módosítására vonatkozik, az RMDSZ nyújtotta be, a másik, a kétnyelvű táblák kihelyezését szabályozó tervezettel a Szabad Emberek Pártja állt elő.

 

Minority SafePack: lassan gyűlnek a kézjegyek

 – Krónika

Egyelőre alig százezer aláírás gyűlt össze eddig az európai őshonos kisebbségek védelmét biztosítani hivatott Minority SafePack polgári kezdeményezés elfogadásához szükséges egymillióból. Bár már félidőnél tartanak, Vincze Loránt FUEN-elnök szerint optimizmusra ad okot, hogy a szignók egytizede már megvan, hiszen a kopogtatós kampány a legtöbb országban csak most kezdődött el.

 

Az erdélyi magyarok és 1956

 – Demeter Szilárd – Figyelő

Sokáig nem éreztem a magaménak 1956-ot. Öt ével ezelőtt még ezt írtam a Mandiner Mi a magyar? című körkérdésére: „Magyar még 1956. (…) 1956 évente felvillantja számomra, hogy milyen büszkének lenni olyan magyarra, aki nem mi vagyunk, olyan történetre, ami nem a mi történetünk. Tiszteletet ébreszt a másik magyar iránt, és ez jó érzés.”

(A cikk teljes terjedelmében a Figyelő 2017. október 26-i számában olvasható)

 

Felvidék

Továbbképzés-sorozat a hazai magyar óvodapedagógusoknak

– hirek.sk

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Comenius Pedagógiai Intézettel és az Óvodapedagógusok Szakmai Társulásával együttműködésben továbbképzés-sorozatot szervez a hazai magyar óvodapedagógusoknak. Magyarország Kormánya a Nemzetpolitikai Államtitkársággal karöltve nagyszabású óvodafejlesztési programot működtet a Kárpát-medencében, segítve ezzel a határon túli magyarság megmaradását. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) az óvodafejlesztési programban a magyar kormány szakmai stratégiai partnereként vesz részt 2016-tól, és elsősorban szakmai továbbképzéseket szervezésében vállal szerepet.

 

Esély van a magyarlakta járások még erőteljesebb támogatására Nyitra megyében

– hirek.sk

Horváth Árpád Nyitra megye jelenlegi MKP-s képviselője és a legutóbbi népszámlálás végeredménye alapján a legmagyarabbnak tartott város, Gúta polgármestere. Korábban a Magyar Közösség Pártja megyei elnökeként is tevékenykedett, a november 4-ei megyei választásokon pedig újabb képviselői mandátumért száll harcba. Egyebek mellett a megyei MKP-frakció négyéves eredményeiről és további terveiről, valamint a jelenlegi választási kampánnyal kapcsolatos tapasztalatairól is kérdeztük.

 

Az MKP megyei képviselői valós eredményeket mutathatnak fel

– Felvidék Ma

Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, az MKP OT elnöke Németh Róberttel, a község alpolgármesterével köszöntötte a település kultúrházában megjelenteket, ahol bemutatkoztak az MKP járási képviselőjelöltjei. A rendezvény az 1956. október 23-i forradalom emlékére összeállított ünnepi műsorral indult. Mielőtt Menyhárt József, az MKP országos elnöke  megkezdte volna a műsor vezetését, köszönetet mondott Őry Péternek mindazért, amit az MKP OT elnökeként, tanácsadóként tesz. Elmondta, hogy a november 4-i megyei választásokon a választásra jogosult személyek döntenek arról, hogy az elkövetkező öt évben hogyan tudunk különböző területekről, legyen szó többek között megyei utakról, szociális szféráról, oktatásról, azaz a felvidéki magyarság sorsáról dönteni.

 

Elkötelezetten a sport, az oktatás és a kultúra ügye mellett

– Felvidék Ma

Soóky Marián elsősorban az oktatásra és a kultúrára, Orosz Csaba a sportra, idegenforgalomra és szintén a kultúra területére összpontosítana, amennyiben november 4-én bizalmat kapnának a dunaszerdahelyi járás szavazópolgáraitól. Mindkettejükről elmondható: nem a kabátot varrták a gombhoz, hiszen komoly tapasztalatokkal és sikerekkel bírnak az általuk preferált területeken. 

 

Csak közösen, együtt és egymást segítve lehet Bodrogközt jobbá és élhetőbbé tenni

– Felvidék Ma

Az MKP a Tőketerebesi járásból hat képviselőjelöltet indít a november 4-ei megyei önkormányzati választásokon. Az elmúlt választási ciklusokban a térségből csak Furik Csaba került be a párt színeiben képviselőként a Kassa Megyei Önkormányzatba. Ezért is tartja kiemelten fontosnak mind a hat jelölt a régió hangsúlyosabb magyar képviseletét Kassán.

 

Vajdaság

Belgrádban is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójáról

– Pannon RTV

A Magyar Nagykövetség kedd este a Jugoszlávia Hotelben tartotta meg hagyományos fogadását, amelyen többek között tartományi és köztársasági tisztségviselőket, nagyköveteket látott vendégül. Október 23-dika az összetartozás, a bátorság, a szolidaritás és az öntudat jelképe - mondta köszöntő beszédében Pintér Attila. A belgrádi magyar nagykövet Szerbia és Magyarország gyümölcsöző kapcsolatairól is beszámolt, amelyek szerinte soha nem voltak még olyan jók, mint napjainkban.

 

Az MNT idén is meghirdette a diplomahonosítás költségtérítési pályázatát

- Pannon RTV

Külföldi felsőoktatási intézményekben szerzett oklevelek szerbiai honosítási, illetve elismerési költségeinek támogatására írt ki idén is pályázatot a Magyar Nemzeti Tanács. Azokat a fiatalokat kívánják így felkarolni, akik tanulmányaik elvégzése után amellett döntenek, hogy hazajönnek. Az MNT-vel kötött támogatási szerződését mutatja Vígi Sára. Tanulmányait az anyaországban végezte. Okleveles vizuális kultúra szakember. Most itthon, Magyarkanizsán dolgozik. A honosításhoz ő is megpályázta az MNT által nyújtott lehetőséget. „Két évvel ezelőtt szereztem meg a mesterfokú diplomámat Szegeden, és akkor nagy szerencsém is volt. Mert akkor indították el ezt a könnyített honosítási folyamatot itt Szerbiában. Így már sokkal egyszerűbben hozzájutottam ehhez az itthon érvényes diplomámhoz, mint azok, akik még a régi rendszerben fejeztek.”

 

A VMSZ válasza az MM közleményére

– Pannon RTV

A VMSZ közleményében úgy fogalmaz, senki sem állította azt, amit most az MM cáfol. Pásztor István sohasem kerülte meg a vajdasági magyar közösséget érintő közéleti kérdéseket, nyíltan foglalt állást a szerb belpolitikai és anyaországi, valamint a határon túl élő magyar közösségeket érintő politikai kérdésekben - áll a VMSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

 

Nyolc módosítói indítványt nyújtott be a VMSZ az oktatási törvényjavaslatra

- Pannon RTV

Oktatással kapcsolatos jogszabály-módosítások, illetve a duális képzésről szóló törvény meghozatala szerepel napirenden a szerbiai képviselőház ülésén. Az oktatási kerettörvény összehangolására törekszik a kormány, illetve a parlament - nyilatkozta Fremond Árpád a Pannon RTV-nek. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője elmondta, a javaslatokra összesen nyolc módosítói indítványt nyújtottak be, amelyek három csoportba sorolhatók. Várhatóan a hét végéig kiderül az álláspont ezekkel kapcsolatban, jövő héten pedig a szavazásra is sor kerülhet - tette hozzá Fremond Árpád.

 

Sokan kíváncsiak Zentán a Ha mi holtak feltámadunk című előadásra

- Pannon RTV

A tervezettnél többször játsszák a héten a Zentai Magyar Kamaraszínházban Henrik Ibsen művét. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezett négy helyett ötször játsszák a héten a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Henrik Ibsen műve alapján készült Ha mi holtak feltámadunk című előadást. A budapesti Nemzeti Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában készült előadást szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap este fél 8-tól játsszák, valamint szombaton 16 órától is műsorra tűzik.

 

Napsugaras ősz a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában

- Pannon RTV

Verssel, dallal kedveskedtek a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola tanulói a szépkorúaknak. Több év kihagyás után újra megszervezték a Napsugaras Őszt a környékbeli idősek nagy örömére. Verssel, dallal köszöntötték a Majsai Úti Általános Iskola tanulói a vendégeket. Az elmúlt hetekben lázasan készülődtek a gyerekek a fellépésre.

 

Kárpátalja

Lengyel-ukrán közös nyilatkozatot írtak alá az anyanyelvi oktatásról

– MTI, Magyar Hírlap, Webrádió

Közös nyilatkozatot írt alá a lengyel és az ukrán oktatási miniszter, melynek értelmében kölcsönösen biztosítják az anyanyelvi oktatás lehetőségét egymás nemzeti kisebbségei számára - jelentette be szerdai varsói sajtótájékoztatóján Anna Zalewska lengyel oktatásügyi miniszter. A kedd este aláírt dokumentum teljes szövegét szerdán a wpolityce.pl lengyel hírportál tette közzé. A dokumentumban Ukrajna megerősítette, hogy a korábban kötött kétoldalú szerződések szerint továbbra is biztosítja a feltételeket a területén élő lengyel kisebbségnek az anyanyelv oktatásához, valamint az anyanyelven való tanuláshoz.

 

Megmarad a magyar körzet egészségügyi ellátása az Ungvári járásban

– karpatalja.ma

Múlt pénteken, október 20-án megtartották a VII. összehívású Ungvári Járási Tanács tizenkilencedik ülésszakát, melyen több fontos döntés született. Az ülést megelőzően a napirendi kérdéseket megvitatták az állandó szakbizottságokban. A járási tanács elnöksége is ülésezett, melynek tagjai javasolták néhány új kérdés megvitatását és egyes napirendre tűzött kérdések elnapolását.

 

Első Szolyvai Hagyományőrző Szüreti Mulatság

– karpatalja.ma

Első alkalommal szerveztek hagyományőrző szüreti mulatságot Szolyván. Az eseménnyel egybeesett a helyi magyar iskola születésnapja is, amely 15 éve működik a közösségben.

A Munkácstól harminc kilométerre, a Latorca folyó mellett található településen – szórványban ugyan de – élnek még magyarok. A településnek körülbelül 10 százaléka magyar ajkú lakos. A magyar kultúra megőrzése érdekében 1995-től megindult a magyar nyelv tanítása, először fakultatív módon, vasárnapi iskola keretein belül. 2002 szeptemberében, hatvan év szünet után pedig elkezdődött Szolyván a hivatalos magyar nyelvű oktatás. Ettől fogva évről évre újabb osztályok nyíltak.

 

A reformáció kezdetére és az 1956-os forradalomra emlékeztek Salánkon

– Kárpátalja

Kárpátalja egy darabka Közép-Európa a kelet-európai Ukrajnában, a kárpátaljai magyarság pedig a nyugati civilizáció Keletbe rántott része, mely lélekben sohasem válhat kelet-európaivá. A nyugati, az európaibb Európához való tartozásunkat jelzi, hogy idáig még eljutott a nyugati civilizáció fejlődésében meghatározó jelentőséggel bíró reformáció – de északkeletebbre már nem vert gyökeret. 1956-ban pedig nálunk is hullámokat vetett a magyarországi forradalom. Mi a Nyugathoz tartozunk – és nyugati kötődésünk sugárzott át a 2017. október 22-i salánki ünnepségen is, melynek részvevői megemlékeztek a reformáció félezer éves kezdeteiről, valamint az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról.

 

Jövő nyáron nyílhat meg a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő

– Kárpátalja

Az újabb ukrán–magyar határátkelő megnyitásának várható időpontja a két ország kormányküldöttségeinek múlt heti, a kárpátaljai Jánosiban tartott találkozóján hangzott el – jelentette a mukachevo.net. A felek részletesen megvitatták a Nagypalád–Nagyhódos határ­átkelő megnyitásának perspektíváit, valamint két további, a híradás által nem nevesített ukrán–magyar projektről is tárgyaltak.

 

 Muravidék

EU Freedoms konferencia Lendván

– Muravidéki Magyar Rádió

Lendva Község dísztermében tegnap konferenciát szerveztek, amelynek keretében a fiatalok arról tanácskoztak, hogy milyen lehet az Európai Unió jövője a 4 alapfeltétel szellemében. Ezek az alap szabadságjogok pedig a személyek, a termékek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog