erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Határok nélkül a Kárpát-medencében 09. 18

 Határok nélkül

2017. szeptember 18. – Kossuth Rádió

  A marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum megszüntetése nyomán, bérleti szerződést bontott az egyház a polgármesteri hivatallal

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriumának szombati ülésén megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti - közli a kuratórium sajtónyilatkozata.

 

 

Grezsa István: A kisebbségellenes új ukrán oktatási törvény negatívan befolyásolja a magyar-ukrán kapcsolatok minden szintjét

A kisebbségellenes új ukrán oktatási törvény negatívan befolyásolja a magyar-ukrán kapcsolatok minden szintjét, véli a Kárpátalja fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A tervek szerint október 12-én Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter Budapestre látogat, azon a találkozón is az új ukrán oktatási törvény lesz az egyik fő téma, mondta Grezsa István.

 

Vita a magyar peremlétről címmel a hétvégén tartották meg a délvidéki Magyarkanizsán a Rákóczi Szövetség szervezésében

Vita a magyar peremlétről címmel a hétvégén tartották meg a délvidéki Magyarkanizsán a Rákóczi Szövetség szervezésében a Kárpát-medence neves közíróinak, publicistáinak találkozóját. A határon túli magyarság helyzetéről, kilátásairól mondták el gondolataikat a résztvevők.

 

A Vajdasági Magyar Szövetség azt szeretné, hogy a délvidéki magyar állampolgárok minél nagyobb számban szavazzanak a tavaszi, magyarországi parlamenti választásokon

A Vajdasági Magyar Szövetség azt szeretné, hogy a délvidéki magyar állampolgárok minél nagyobb számban szavazzanak a tavaszi, magyarországi parlamenti választásokon. Ennek feltétele a regisztráció. Hamarosan kampánykörutat indítanak, hogy felhívják a választójoggal rendelkezők figyelmét, hogy nem elég csak az állampolgársági esküt letenni, regisztráltatni is kell magukat. Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét kérdezte a Határok nélkül riportere.

 

Beszélgetés Nagy Miklóssal, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének az elnökével

Uniós támogatások közös megpályázása, egységes informatikai rendszer kialakítása, innováció, és még számtalan terület amiben együttműködhetnek a Kárpát-medencei magyar gazdaszervezetek. De milyen is ez az együttműködés? - erről kérdezte Nagy Miklóst, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének az elnökét a Határok nélkül riportere.

 

Csóka község közel százezer eurót fordíthat a közigazgatásilag hozzá tartozó kanizsamonostori ifjúsági kulturális központ felújítására

A Bácska és a szerbiai Bánság határán fekvő Csóka község közel százezer eurót fordíthat a közigazgatásilag hozzá tartozó kanizsamonostori ifjúsági kulturális központ felújítására, a jövő évi jubileumi népzenei tábor megszervezésére és további három hagyományőrző rendezvény lebonyolítására. A pénzt az Európai Uniótól nyerték egy olyan pályázaton, amelyet a szomszédos, de a határ romániai oldalán lévő, Temes megyei Valkány községgel közösen nyújtottak be.

 

Elkészült és felavatásra vár az a Petőfi-mellszobor, amely Marosszentgyörgy központjában, az iskola előtti téren kap majd helyet

Elkészült és felavatásra vár az a Petőfi-mellszobor, amely Marosszentgyörgy központjában, az iskola előtti téren kap majd helyet.  A mintegy 9 ezer lakosú településen, ahol a magyar közösség részaránya megközelíti az 50%-ot, ez lesz az első magyar köztéri műalkotás, amely közadakozásból és a magyar kormány támogatásával valósulhatott meg.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog