erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Határok nélkül a Kárpát-medencében 08.21

 Határok nélkül

2017. augusztus 21. – Kossuth Rádió

 Idén 11-en vehették át a Külhoni Magyarságért-díjat

Idén 11-en vehették át a Külhoni Magyarságért-díjat. A kitüntetéssel az elszakított magyar területeken és a diaszpórában élő magyarság érdekében végzett tevékenységet ismeri el a kormány. A díjakat a múlt pénteken az Országházban adták át. A három erdélyi kitüntetett - Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester, Kató Béla református püspök és Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi római katolikus líceum volt igazgatója - viszont augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Kolozsváron vehette át a díját.

 

 

A kassai konzuli kerületből három személy részesült magyar állami kitüntetésben augusztus 20. alkalmából

A kassai konzuli kerületből három személy részesült magyar állami kitüntetésben augusztus 20. alkalmából. Az elismeréseket Haraszti Attila kassai magyar főkonzul adta át. A magyar állam által kitüntetett Zvolenszky Gabriellát, Havasi Józsefet és Gál Sándort, a magyar állami kitüntetettjeit hallottuk a Felvidékről.

 

A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.

Ez az Illyés Gyula idézet volt a délvidéki, központi Szent István ünnepség jelmondata, amit idén is a Vajdasági Magyar Szövetség szervezett. A Határok nélkül riporterének összeállításában elsőként Pásztor István pártelnököt halljuk, aki szerint a legfélelmetesebb kihívás napjainkban az elvándorlás.

 

Ötödik alkalommal tartottak Marosvásárhelyen köztéri rendezvényt az államalapítás ünnepén

Ötödik alkalommal tartottak Marosvásárhelyen köztéri rendezvényt az államalapítás ünnepén.

Több százan vettek részt tegnap este a marosvásárhelyi Színház téren tartott Szent István napi ünnepségen. Az ünnepség részvevőit zenés-táncos művészi műsor szórakoztatta, a történelmi egyházak képviselői pedig rövid áhítatot tartottak és megszentelték az új kenyeret, amelyet a rendezvény végén megkóstolhattak az ünnepség résztvevői.

 

A rendszerváltozás óta először ünnepelt a főtéren Nagyvárad magyarsága augusztus 20-án

A rendszerváltozás óta először ünnepelt a főtéren Nagyvárad magyarsága augusztus 20-án. Az államalapítás ünnepe alkalmából Nagyváradra érkezett a Szent Korona mása. Az ereklyét a Nagyvárad-Újvárosi református templomban tekintették meg az érdeklődők.

Délben kezdődött az Új Kenyér Ünnepe és az Érmelléki Ízek vására, délután pedig Néptáncgála várta az érdeklődőket.

 

A tiszaszentmiklósi római katolikus templomban tizenkettedszer emlékeztek meg az államalapító Szent Istvánról

A tiszaszentmiklósi római katolikus templomban tizenkettedszer emlékeztek meg az államalapító Szent Istvánról, és szentelték meg az új kenyeret. Ez nem csak a Csóka községhez tartozó vajdasági falu, hanem az egész térség magyarságának ünnepe, de kiváló alkalom a találkozásra a határokon túli testvértelepülések képviselőivel is. A tiszaszentmiklósi ünnepségen készült Lehőcz László riportja.

 

Szent László-szobrot állítottak Kézdiszentléleken

Tiszaszentmiklós után a következő helyszínünk a kézdiszentléleki Perkő-kápolna a legjelentősebb búcsújáró hely augusztus 20-án. Nemcsak a kis kápolnát emelték Szent István tiszteletére, hanem a település központjában is ott áll Szent István szobra. Idén az államalapítás ünnepén - a Szent László Év jegyében - a lovagkirálynak is szobrot állítottak a háromszékiek.

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog