erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Nemzeti sajtófigyelő 8.21

Áder: meg kell védenünk Szent István országát

– MTI, hirado.hu, origo.hu, Magyar Idők, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, atv.hu, hirek.sk, Krónika, 888.hu, Lokál, 168óra, OrientPress, vs.hu

Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.Szavai szerint Szent István annyi jóval indította útjára ezt a nemzetet, hogy több mint ezer év alatt sem fogytunk ki belőle. Szent László pedig erős politikai egységgé formálta Magyarországot, amelyhez „minden megpróbáltatás, minden fenyegetettség után vissza tudtunk találni” – tette hozzá. A köztársasági elnök szerint ha ők nem lettek volna, “ma talán mi sem lennénk más, csak egy marék por a történelem országútján, amelyet minden arra kanyarodó szellő a hátára kap és széjjelszór”.

 

 

Semjén a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán: minden magyart meg kell védenünk

– MTI, Kormány.hu, Magyar Idők, Magyar Hírlap, Krónika, hirek.sk, Erdély Ma, maszol.ro, M1 Híradó, mno.hu, 444.hu, Felvidek.ma, beol.hu, Pannon RTV

Semjén Zsolt szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban. „Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni” – fogalmazott Semjén Zsolt. Díjat kapott Zupko Mária felvidéki gyógypedagógus, Vadkerti Imre felvidéki színész-énekes, Verebes Krnács Erika délvidéki előadóművész, Pénzes János szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, a muravidéki Cár Anna tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda tanárok Ausztriából és a venezuelai magyar közösség. A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának.

 

Potápi: az erdélyi magyarok mindig készek voltak felelősséget vállalni az egységes magyar nemzetért

– MTI, kormany.hu, hirado.hu, Magyar Idők, gondola.hu, Krónika, maszol.ro, Vajdaság Ma, transindex.ro, Szegedma.hu

Az erdélyi magyarok kötelességvállalását méltatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti záró gálája előtt mondott ünnepi beszédében. Potápi Árpád János az erdélyiség sajátosságait keresve megállapította: az erdélyi magyar közösség minden időben a magyarság többi része előtt járt a szellemi élet számos területén, és a kötelességvállalásban. „Amikor már majdnem minden elveszett, amikor kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Tündérkert rejtekében őrizték. Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egységes magyar nemzetért” – fogalmazott az államtitkár.

 

Vezető hírek

 

Kövér László: Szent István öröksége egyesíti a magyarok nemzedékeit

– MTI, hirado.hu, Magyar Idők, Magyar Hírlap

Szent István királyunk öröksége bevésődött az őt követő magyarság ösztöneibe, tudatába és lelkébe, ez az örökség mindig egyesíti a földrajzi térben és a történelmi időben szükségszerűen elkülönült magyarok nemzedékeit Vereckétől az Al-Dunáig, az Őrvidéktől Csángóföldig – mondta Kövér László szombaton Zalaegerszegen. Az Országgyűlés elnöke a város Szent István-napi ünnepségén és az újonnan állított kettős kereszt avatásán arról beszélt, hogy legnagyobb királyunk „a közösségi szabadság legmagasabb eszményéből, az önrendelkező államból teremtett olyan valóságot, amelyben minden magyar megélhette, valóra válthatta a lelki szabadság legmagasabb eszményét, a keresztény hitet”.

 

Potápi: a magyar nemzet tagjai bizakodva tekinthetnek a jövőbe

– MTI, kormany.hu, Magyar Idők, hirado.hu, fidesz.hu, M1 Híradó

Egyre többen érezhetjük úgy, hogy Magyarország erősödik, a magyar nemzet tagjai bizakodva tekinthetnek a jövőbe - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a város Szent István-napi ünnepségén. Potápi Árpád János hozzátette: Szent István király útján járva ma sincs más cél előttünk, mint az, hogy keresztény, keresztyén értékrendünket büszkén vállalva, "országunk függetlenségéhez a jövőben is ragaszkodva építjük tovább nemzetünket". Kiemelte, immár hét éve, hogy békétlenség és széthúzás után újra hozzákezdtek a nemzet újraegyesítésének. Hozzátette, hogy "számos lépést sikerült ezen az úton megtenni", még az idén leteszi az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár.

 

Szilágyi: Esterházy János a szülőföld melletti kitartás és a haza iránti hűség példaképe

– MTI, Magyar Idők, kormany.hu, hirek.sk. Felvidek.ma, Körkép, M1 Híradó

Esterházy János a szülőföld, a magyar kultúra, a keresztény hit melletti kitartás és a hazához való hűség példaképe - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka), ahol köszöntőt mondott a mártír gróf halálának 60. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen szombaton. A megemlékezést a felvidéki Szövetség az Emberi és Keresztény Értékekért nevű társulás és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezte. A megemlékezés a helyi Szent György templomban tartott szentmisével kezdődött, majd Esterházy János - Ulman István fafaragó és László Ottó vasműves által készített - emlékművének felavatásával folytatódott.

 

Magyarország

 

Grezsa István: Magyarország minden magyarért felelősséget vállal

– MTI, Magyar Idők, kormany.hu, Kárpátalja, karpatalja.ma

A határon túl élő gyerekeknek sokat jelent, hogy Magyarországon táborozhatnak, hiszen „itt szabadon lehetnek magyarok, együtt lehetnek magyar diáktársaikkal” – fogalmazott a Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken az Országházban. Grezsa István – mielőtt köszöntötte a zánkai Erzsébet-táborból hazatérő kárpátaljai gyerekeket a Parlamentben – újságíróknak azt mondta, ezen kívül az érintett gyerekek megtapasztalhatják azt is, hogy Magyarország minden magyarért felelősséget vállal, nem csak a diákokért, hanem az ő szüleikért, nagyszüleikért is.Pénteken 220, a zánkai táborból hazatartó kárpátaljai gyereket köszöntöttek az Országház főlépcsőjén, akik egy budapesti hajókázás után megtekinthették a Parlament belső tereit és a Szent Koronát

 

Moldvai csángómagyarok a magyarországi Parlamentben

– Pannon RTV, OrientPress

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége küldöttségének tagjai érkeztek pénteken Budapestre. A Parlament Felsőházi termében Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára fogadta őket. A 88 tagú delegáció egy kiránduláson vesz részt, amelynek keretében az augusztus 20-i programokat is megtekintik. Az államtitkár hangsúlyozta: az a sok magyar gyerek, aki akar, meg is tanulhat magyarul, ezzel gyarapítva a külhoni magyar közösségeket. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége sokat tett ennek támogatása érdekében – tette hozzá.

 

Magyarok kenyere: Böjte Csaba szerint a világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre

– MTI, Krónika, Vajdaság.ma, karpatalja.ma

A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre - jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vasárnap Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével. Böjte Csaba elmondta, hogy az adománynak köszönhetően alapítványuknál 2500 gyermek ellátása biztosított.

 

Gulyás Gergely: államalapító szent királyunk napja közös ünnep

– MTI, Magyar Idők, hirado.hu

Augusztus 20-a, államalapító szent királyunk napja ezer éve minden magyar szívében közös ünnep, és ahogy sokasodnak a magyar államiság mögöttünk hagyott évei, úgy látszik egyre tisztábban az alapító király alkotásának maradandósága - jelentette ki az Országgyűlés törvényhozásért felelős alelnöke vasárnap Ópusztaszeren. Gulyás Gergely a Csongrád megyei Szent István-napon azt mondta: a legősibb magyar ünnep, augusztus 20-a egy évezrede ad alkalmat örömre, ünneplésre és hálaadásra.

 

Magyarország

 

A többség nem támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát

– Index

A Vasárnapi Hírek megbízásából készített reprezentatív felmérést a Publicus Intézet a határon túli magyarok jogairól és támogatásával kapcsolatban. A magyar állampolgárság megadását a megkérdezettek több mint kétharmada támogatta számukra. A Fidesz-szavazók között ez az arány egészen elsöprő, 82%-os volt, míg az MSZP szimpatizánsainál csak 33%. Hasonló volt a megosztottság a magyarországi szavazójoggal kapcsolatban is, de itt a többség a szavazati jog ellen volt. Mindössze 18% mondta azt, hogy a határon túli magyaroknak is jár a magyar szavazójog, figyelembe véve, hogy nem itthon fizetnek adót. Még a Fidesz hívei között is csak 50%-ot tesznek ki, akik támogatják a külhoniak szavazójogát.

 

Erdély

 

Vincze Loránt: rossz üzenet a Minority SafePack megtámadása

– maszol.ro

A Minority SafePack európai szellemiségű kezdeményezés, fő üzenete a szolidaritás, és senkinek nincs veszíteni valója vele. Rossz üzenet ennek a megtámadása, és egyértelmű, hogy Romániának ez az akciója az erdélyi magyarság ellen szól” – fogalmazott a FUEN elnöke, aki elmondta: „bizakodóak vagyunk; nemcsak a kisebbségek, hanem tagállamok és számos erős régió is a hátunk mögött áll, a német Bundestagban, az Európai Parlamentben és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén is téma a Minority SafePack.”

 

Viszálykarnevál” Nagyváradon: politikai adok-kapok és magyar–magyar vita Szent István ünnepén

– Krónika

Árnyék vetül az idén első ízben megszervezett nagyváradi augusztus 20-ai Szent István-napi ünneplésre: párhuzamos szervezéssel, széthúzások közepette zajlik az előkészület, és az is biztos immár, hogy két, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat között kell választaniuk az ünnepelni vágyóknak.

 

Megalakult Marosfőn a Románia határain túli románok ernyőszervezete

– Krónika, Erdély Ma, maszol.ro

A Hargita megyei Marosfőn csütörtökön megalakult a Közép- és Délkelet-Európai Román Szervezetek Föderációja, mely a Románia határain túli románokat kívánja képviselni a román állammal, más államokkal és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolataikban – közölte az Agerpres hírügynökség. A szervezet megalakításával rá kívánják irányítani a román hatóságok figyelmét az őshonos román kisebbségek problémáira, és megpróbálják rávenni a román hatóságokat, hogy tegyenek is ezekért a közösségekért.

 

Erdély

Betiltatnák Budapest „beavatkozását” a marosfői román szabadegyetem résztvevői

– Krónika, transindex.ro, Erdély Ma, maszol.ro, szekelyhon.ro

Határozatot fogadtak el pénteken a marosfői nyári egyetem résztvevői, akik azt kérik, dolgozzanak ki stratégiát arra, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösség megőrizhesse nemzeti identitását.A nyíltan magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült nyári egyetem résztvevői szorgalmazzák továbbá a három megye román kulturális szervezeteinek finanszírozását, valamint azoknak a tevékenységeknek a betiltását, amelyek szerintük akadályozzák a békés egymás mellett élést.

 

Cumpănașu nem hagyja magát

– Erdély Ma

Alexandru Cumpănaşu, a Románia Modernizálásáért Országos Koalíció (RMOK) elnöke azt nyilatkozta a románok marosfői nyári egyetemén, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői „nevetségessé tették magukat”, és hogy őt nem tudják megfélemlíteni. „Kelemen Hunor nem jogosult a Románia Csillaga érdemrendre, mert megsértette a román népet azáltal, hogy határozottan megtagadta, hogy román állampolgárként felvállalja saját népe történelmét. A koalíció a magyar vezetők nyílt fenyegetőzése ellenére mindent el fog követni azért, hogy az érdemrendet vissza¬vonják. (...) A magyar vezetők támadása szolidaritásra késztet bennünket, és talán felkelt egy minimális román érzelmet a román politikai vezetőkben is” – nyilatkozta Cumpănaşu.

 

A BBTE rektora kitessékelné az RMDSZ elnökét Romániából

– Krónika

Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban – jelentette ki a Realitatea hírtelevízióban Ioan Aurel Pop kolozsvári történész.A Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorát arra reagáltatták, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég kijelentette: a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at.

 

Légi összeköttetés Csíkszereda és a Balaton között?

– Krónika, szekelyhon.ro

Bár Csíkszereda repülőtere még csak megvalósíthatósági előtanulmány formájában létezik, Borboly Csaba megyei tanácselnök balatoni légi járat beindításáról egyeztetett magyarországi látogatása során.A közlemény szerint a járattal közvetlen és gyors kapcsolat jöhet létre a Székelyföld és Nyugat-Magyarország között, ami új lehetőségeket nyit az idegenforgalmi és munkaerő-piaci együttműködésben, ugyanakkor a csíkszeredai repülőtér fejlesztése révén a Székelyföldön élők sürgősségi egészségügyi ellátása is javulhat.

 

 

Felvidék

Az új kenyér és Szent István király ünnepe a Felvidéken

– Felvidek.ma

Államalapító szent királyunk ünnepét Komáromban hagyományosan István király lovas szobránál tartották augusztus 20-án a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Palatinus Polgári Társulás közösen szervezésében. A komáromi megemlékezésen Szili Katalin miniszterelnöki megbízott mondott ünnepi beszédet, aki háláját fejezte ki, amiért a felvidéki Komáromban ünnepelhet. Megragadta az alkalmat és köszönetét fejezte ki azon felvidékieknek, szervezeteknek, akik a hétköznapokon is tesznek azért, hogy „megőrizzék a magyarságot Európában, és továbbadják azokat az értékeket, amelyek minket nemzetté emelnek”.

 

Megkezdődött a FUEN aláírásgyűjtése a Felvidéken a kisebbségi jogokért

– Felvidék Ma, hirek.sk, Új Szó, Körkép

Történelmi esély van arra, hogy a kisebbségek jogai bővüljenek Szlovákiában - hangsúlyozta Berényi József, az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniójának szlovákiai megbízottja azon a dunaszerdahelyi nyitórendezvényen, amelyen megkezdődött az aláírásgyűjtés az európai kisebbségvédelmi csomag, a Minority SafePack támogatására. „Nagy az asszimiláció, tehát ezek a normák nem elegendők ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a közösségünket, mert ha elegendők lennének, akkor nem fogynánk. Nem lenne minden népszámlálás után sok tízezerrel kevesebb magyar Szlovákiában. Ezeket a normákat bővíteni kellene ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az identitásunkat, de sajnos nem ennek vagyunk a tanúi jelen pillanatban. Egy ilyen európai jogi norma megszületésénél a közösségünk is érezné, hogy van egy motiváció, van egy új erő, van egy új dimenzió, ami azt erősíti, hogy megmaradjunk”– mondta Berényi József, a FUEN szlovákiai megbízottja.

 

Magyarország köztársasági elnöke kitüntette Zvolenský Gabriellát, Havasi Józsefet és Gál Sándort

– Felvidék Ma

Pénteken vehették át kitüntetésüket a szlovákiai magyarságért tevékenykedők, akiknek felvidéki kultúránk megőrzése és ápolása terén végzett kiemelkedő munkáját a magyar állam két Magyar Arany Érdemkereszttel és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével jutalmazta.Az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmával odaítélt kitüntetéseket Magyarország Kassai Főkonzulátusán adták át. Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja augusztus 18-án ünnepélyes keretek között adta át az Áder János által adományozott kitüntetéseket.

 

Menyhárt József: augusztus 20-a üzenete nem évül el

– hirek.sk, Új Szó

Érsekújvárban tartotta Szent István napi ünnepségét a Magyar Közösség Pártja és a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete. Menyhárt József, az MKP elnöke az ünnep kapcsán úgy fogalmazott: augusztus 20-a üzenete minden évben ugyanaz, ennek ellenére nem évül el.„A mai ünnep István bátorságáról szól, aki hitt abban, hogy egy maroknyi magyar itt, a Kárpát-medencében országot tud alapítani és ezt az országot a Teremtőnek, a Magyarok Nagyasszonyának felajánlva ez időben a hitre is bízta, tehát nem csupán megmaradtunk, hanem hitben is megmaradtunk ezen a tájékon. Ezt kell feleleveníteni, az eszünkbe vésni, és ebben a hitben bizakodni, ezt a hitet megerősíteni, ez a mai ünnepnek is az üzenete. Ez az az üzenet, amit mindenkinek, aki magát magyarnak vallja, a szívébe kell vésnie, és ennek a pótléknak, ennek az üzenetnek egy évig ki kell tartania“ – fogalmazott Menyhárt József.

 

Felvidék

 

Megjelent a Kisebbségi Kulturális Alap első felhívása

– bumm.sk, hirek.sk, Felvidék Ma, Új Szó

Megjelent a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) első felhívása. Ez alapján a nemzeti kisebbségek szervezetei szeptember nyolcadikáig regisztrálhatnak egy ív kitöltésével és elküldésével a KKA címére. Olyan szervezetek jelentkezhetnek, amelyek bizonyíthatóan legalább három éve a kisebbségi kultúra területén tevékenykednek. Azok a kisebbségi szervezetek, amelyek nyilvántartásba veszik magukat, részt vehetnek a szakmai tanácsok tagjainak megválasztásán és tagokat jelölhetnek a szakmai tanácsokba. Ezek a tanácsok döntenek a következő két évben arról, hogy a KKA által kiírt pályázatokból mely kisebbségi szervezetek kapnak támogatást és mennyit.

 

Szobrot avattak Királyfiakarcsán a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére

– MTI, Felvidék Ma, hirek.sk

Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából szobrot avattak a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére szombaton Királyfiakarcsán. A kereszténység nélküli Európa szétesik, szétmállik az időben – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen. A szoboravató ünnepségen, több száz összegyűlt érdeklődő előtt mondott beszédében az Országgyűlés alelnöke, aki egyúttal a Magyarok Nagyasszonya Szoborbizottság fővédnöke is, felidézte a szobor elkészüléséhez vezető eseménysort, majd a kereszténység, a keresztény értékrend megtartó erejéről, az egység fontosságáról beszélt.

 

Bugár: A válság még tart, de tettünk egy nagy lépést a megoldás felé

– Új Szó

Én úgy látom, hogy egy nagy lépést tettünk abba az irányba, hogy a válság befejeződjön, de még meg kell várni a következő tárgyalásokat. Danko elutazása tervezett nyaralás volt, tehát nem csak azért utazott el, mert gondolkodni akar politikai jövőjéről. A jövő hét végén, miután Danko visszatért, folytatnunk kell majd a koalíciós tanácskozást. A megbeszélésről nem biztos, hogy tájékoztatjuk majd a sajtót, így történt ez kedden is, amikor mintegy 3 órát tárgyaltunk anélkül, hogy erről a sajtó tudott volna” – mondta el Bugár Béla, a Híd elnöke az Új Szónak adott interjújában.

 

Vajdaság

Szent István-napi ünnepség Palicson: A pótolhatatlan szülőföld

– MTI, Vajdaság Ma, Magyar Szó, Pannon RTV

 

Vajdaság

A Vajdasági Magyar Szövetség hagyományos Szent István-napi rendezvénye szombaton kézműves kirakodóvásárral kezdődött a palicsi sétányon, majd ünnepi szónoklatokkal és ökumenikus kenyéráldással folytatódott az ünnepség. Beszédet mondott Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere és Pásztor István, a VMSZ elnöke. Augusztus 20-a a magyarok közös születésnapja, a magyar állam születésének napja, keresztény hitünk ünnepe – mondta ünnepi beszédében Simicskó István, honvédelmi miniszter. Államalapító királyunkat méltatva kihangsúlyozta, Szent István felismerte, hogy a magyarság megmaradásának feltétele a magyar állam megteremtése és a kereszténység felvétele.

 

Potápi: Az elismeréseket mindig példamutató személyek kapják

– Pannon RTV

A Külhoni Magyarságért Díjakat Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár adta át. Az államtitkár a Pannon TV-nek adott interjújában elmondta, az elismeréseket mindig olyan személyek kapják, akik példaként állíthatók az egyetemes magyarság elé.

 

Temerin: Szent Istvánra emlékeztek

– Vajdaság Ma

Az államalapító Szent István tiszteletére tartott tegnap este ünnepi megemlékezést Temerinben a TAKT és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Köszöntőt Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke mondott. Beszédében felidézte a történelmi eseményeket, majd a jelenkori társadalmi és politikai állapotokról beszélt: - Napjainkban, mint látjuk Európa ismét paradigmaváltás kínjait éli. A nyugati fele gazdag ugyan, de védtelen, és ezt nem csak a folyamatos migránsáramlás, hanem a hetenként ismétlődő brutális terrorcselekmények is bizonyítják.

 

Szenteleky-emléknapot tartottak Szivácon

– Vajdaság Ma, Pannon RTV

A két világháború között kialakult hagyományt folytatva Szivácon ma Szenteleky Kornél íróra, irodalomalapítóra emlékeztek. Az emléknap résztvevői szentmisén vettek részt a sziváci katolikus templomban, majd virágokat helyeztek el Szenteleky Kornél sírján. Ezt követően a Szenteleky Kornél Művelődési Egyesület nagytermében Berényi Emőke, a Szenteleky Napok Tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Böndör Pállal – Finis című kötetéről – Harkai Vass Éva, majd Jung Károllyal – Folklór minden időben című néprajzi tanulmánykötetéről – Fehér Viktor beszélgetett.

 

Temerin: Véget ért a 21. népzenei tábor

– Vajdaság Ma

Gálaműsorral zárult pénteken a temerini Szirmai Károly MME népzenei tábora, amit 21. alkalommal szerveztek meg a temeriniek, második alkalommal a Tájház udvarában, ahol a régi tárgyak, falak között kellemes hangulatban lehet ismerkedni a régi dallamokkal. A tábor 13-án, vasárnap délután kezdődött, és 18-án gálaműsorral zárult, amit a Szent István napi alkalmi műsor követett.

 

Vajdaság

 

Véget ért a 29. Szép szó tábor

– Vajdaság Ma, Pannon RTV

A kishegyesi Kátai-tanya amfiteátruma zsúfolásig megtelt szombaton délelőtt, amikor a 29. Szép szó tábor gálaműsorára került sor. Idén rekordszámú résztvevővel kiváló hangulatban zajlott a munka. A tervek szerint a gálaműsor előadásait a jövőben más vajdasági településeken, de akár Magyarországon, vagy a Kárpát-medence más helyszínein is bemutatják majd.

 

Az amerikai magyarok között

– Magyar Szó

A Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként Török Dancsó Ádám 2015. derekától kilenc hónapot töltött el Clevelandben, ahol munkájával a szórványban élő magyar közösséget segítette. Az adai származású, 27 éves népzenész jelenleg Budapesten él, ahol a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing mesterképzéses hallgatója. Emellett két nővérével, Tillával és Flórával a Török Testvérek formáció tagja, amellyel a magyar népzene páratlan szépségét hirdetik világszerte, Kazahsztántól Kanadáig, és az Egyesül Államokig. A formáció augusztusban és szeptemberben ismét az Egyesült Államokba turnézik, és ezúttal meglátogatják a nyugati part nagyobb magyarlakta városait is. Török Dancsó Ádámmal a Kőrösi-programról, az amerikai munkájáról és tapasztalatairól beszélgettünk.

 

Szülőértekezlet a magyar első osztályért

– Magyar Szó

Szerémségben, Maradékon, a szórványban élő magyarság központjának számító faluban ünnepnek számít minden évben az immár hagyományossá vált anyanyelvápoló tábor, hangzott el csütörtökön este a református parókia udvarában, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület épülete előtt megtartott zárórendezvényen.

 

Már Dunaszentgyörgy és Gelence is testvértelepülése Tornyosnak

– Pannon RTV

Tornyoson a Szent István-napi ünnepségsorozat vasárnap szentmisével folytatódott, ahol megszentelték az új kenyeret. A mise után a magyarországi Dunaszentgyörgy és az erdélyi Gelence vezetői aláírták a testvér-települési szándéknyilatkozatot Tornyossal. A kenyérszentelés után a testvértelepülések vezetői díszülést tartottak. A találkozót Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere nyitotta meg, majd a három település vezetői szólaltak fel. Ezután következett a szándéknyilatkozatok aláírása.

 

Szent István-napi ünnepség Moholon

– Pannon RTV

 

Vajdaság

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár a moholi Novak Radonić Általános Iskolával és az önkormányzattal karöltve tartotta meg Szent István-napi megemlékezését. A program a moholi Szent György-templomban szentmisével és kenyérszenteléssel indult, majd ünnepi műsorral folytatódott. Ezután a plébániatemplom udvarán felállított Szent Istvá-szobrot koszorúzták meg.

 

Szent István napja az újkenyér ünnepe is

– Pannon RTV

Államalapító királyunkat ünnepeljük ma. Szent István király olyan alapokra helyezte a magyarság jövőjét, melynek köszönhetően a mai napig fenn tudott maradni a nemzet. Bár az ország a történelem viharában szétszakad, a magyarság továbbra is egy. Az új kenyér pedig jövőnk záloga – emelte ki Kislinder Gábor Topolya polgármestere a Szent István-napi ünnepi szentmisén, melyen a hagyomány szerint az új kenyeret is megáldották. A misét a Topolyáról és Vajdaságból elszármazottakért ajánlották fel.

 

Egy tésztából három kenyér – az összetartozást ünnepelték Tiszaszentmiklóson

– Pannon RTV

Tiszaszentmiklós magyarsága is megünnepelte államalapító királyunk napját és az új kenyér ünnepét. A Szent József katolikus templomban megtartott szentmisén Ft. Fiser János, tiszaszentmiklósi plébános, általános helynök három új lisztből és közös tésztából sütött kenyeret áldott meg.

 

Légy áldott, Szent István király!

– Pannon RTV

Vajdasági, erdélyi, kárpátaljai vagy anyaországi magyar – mi mind egy vérből vagyunk. Nem szabad, hogy a magyar magyarnak farkasa legyen – emelte ki Herdics György felvidéki címzetes apát a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban, ahol ünnepi szentmisét tartottak az államalapítás napja alkalmából. A rendezvényre Vajdaság minden szegletéből érkeztek ünneplők.

 

Telitalálatnak bizonyult az Oromiak Világtalálkozója

– Pannon RTV

Az Oromiak Első Nagy Világtalálkozóját tartották. A helyi általános iskola udvarában megrendezett eseményre több mint 600 Oromról, Völgyesről és Újfaluból elszármazott személy jött el.

 

Óbecsén már megemlékeztek Szent Istvánról

– Pannon RTV

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében Vajdaságban Óbecsén kezdték el az elsők között ünnepelni Szent István napját, amelyről az idén is két napon át, valóságos népünnepéllyel emlékeznek meg a városban. A rendezvény tegnap este kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisével kezdődött az alsóvárosi Páduai Szent Antal-templomban. Az ünnepi műsor keretében Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kinka Erzsébet, a községi képviselő-testület elnökhelyettese mondott beszédet, majd néptáncműsorral és koncertekkel folytatódott az est.

 

 

 

Szent István ünnepe Horgoson

– Pannon RTV

Horgoson két év után ismét megtartották az államalapító Szent István ünnepét. Az eseményt pénteken a falu központjában tartották az első magyar király mellszobránál. A szervezők számos programmal készültek a látogatók számára. Péntek délután a gyerekeké volt a főszerep, akik ügyességi játékokon vehettek részt.

 

Kárpátalja

 

Kihirdették a KMKSZ ISZ fotópályázatának nyerteseit

– Kárpátalja

Augusztus 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében került sor a KMKSZ ISZ által meghirdetett Kárpátalja a Te szemeddel elnevezésű fotópályázat eredményhirdetésére. A rendezvényre szép számmal gyűltek össze fiatalok, a teremben minden pályaművet megtekinthettek az érdeklődők. Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke nyitóbeszédében örömét fejezte ki, hogy idén már összesen 38 pályamű érkezett a kiírásra, s biztosította a fiatalokat arról, hogy jövőre is meghirdetik a fotópályázatot.

 

Négy tánc négy nap alatt

– Kárpátalja

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete és az Ungi Református Egyházmegye augusztus 14–17. között már negyedik alkalommal szervezett tánctábort. A 8–13 év közötti gyerekek számára szervezett tábor idén is a Ráti Református Sion Ifjúsági Központban volt, amely minden szempontból ideális táborhelyszín. A programok minden évben egy táncbemutatóval érnek véget, ahol a gyerekek bemutatják szüleiknek, hogy mit tanultak.

 

 

Horvátország

Megtartották a IV. Görögkatolikus Ifjúsági Fesztivált, a GörFesztet Tiszacsomán

– karpatalja.ma

Negyedik alkalommal rendezte meg ifjúsági találkozóját, a GörFesztet a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) augusztus 19-én Tiszacsomán. Idén a helyi görögkatolikus templom körül alakították ki a szervezők a fesztivál helyszínét. A GörFeszten a görögkatolikus papok és fiatalok mellett a környékbeli településekről is érkeztek érdeklődők. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja.

 

Koszorúzás Várdarócon

– huncro.hr

 

Horvátország

Minden év augusztus 13-án Várdaróc központjában gyűlnek össze a honvédő háborúban elesett helybéliek tiszteletére állított emléktáblánál a családtagok, barátok, katonatársak és civil szervezetek képviselői. Litarić Ivica 1993. augusztus 13-án, Fehér József és Gerber Lajos 1995. november 1-jén esett el. A tiszteletükre állított emléktáblánál idén is megemlékezést tartottak, koszorút helyeztek el és gyertyát gyújtottak, tanújelét adva ezzel annak, hogy ma sem feledték el azokat, akik életüket áldozták a szabad Horvátországért.

 

Gazdag lesz programokban a szeptember

– huncro.hr

A hét végén kerül sor a kopácsi lecsófesztiválra, augusztus utolsó szombatján pedig évek óta a várdaróci néptáncfesztivált rendezik meg. A nyári programok után az ősszel sem fogunk unatkozni. Magyar egyesületeink minden hétvégére szerveznek tömegmozgató eseményeket: Kórógyra a mulatós zene kedvelőit várják, a Kopácsi Halásznapokra pedig azokat, akik a jó halpaprikást vagy a csíptetős pontyot szeretik, de a gasztronómiai élvezetek mellett a kulturális éhségét is csillapíthatja a látogató. Szőlőtermő vidékünkön nem hiányozhat a szüreti mulatság – Csúzán és Kiskőszegen is szerveznek ilyent.

 

Szentlászlóiak Končanicán

– huncro.hr

Končanica településen vendégszerepelt a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület tánccsoportja a hétvégén, a Češka Beseda cseh kultúregyesület gasztro-kulturális rendezvényén. A legutóbbi népszámlálás szerint Horvátországban több mint kilencezer a cseh nemzetiségűek száma. A Končanicai járás az egyetlen körzet Horvátországban, ahol a cseh nemzetiségűek többségben vannak. Itt rendezték meg a hétvégén a končanicai cseh napokat, melynek kultúrműsorában a horvátországi magyarokat a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület ifjúsági népi tánccsoportja képviselte.

 

Szorosabb kapcsolat Eszék-Baranya megye és a Bellyei járás között

– huncro.hr

 

Diaszpóra

Cickai Csaba, a Bellyei járás képviselő-testületének elnöke Ivan Anušićtyal, Eszék-Baranya megye zsupánjával találkozott, aki a megye támogatásáról biztosította a járást. Mozgalmas a nyári időszak a Bellyei járás háza táján. Alakulnak a járási bizottságok, és hamarosan ülésre is sort kerít a járás vezetősége.

 

Augusztus 20-t ünnepeljük

– volksgruppen.orf.at

Idén vasárnapra esik a legnagyobb magyar nemzeti ünnep, Augusztus 20. A nap nemcsak történelmi szempontból fontos, a nyárban is egyfajta cezúrának számít, ekkor ér véget az üdülési főszezon. Bécsben is megünneplik majd Szent István ünnepét augusztus 26-án.

 

 

Diaszpóra

Szabó László Washingtonban: az egészséges hazafiasság őrzi meg Magyarországot

– MTI, gondola.hu, Webrádió

Az egészséges hazafiasság őrzi meg Magyarországot - hangsúlyozta Szabó László nagykövet, amikor a washingtoni magyarokat köszöntötte a nemzeti ünnep alkalmából. Szent István királyt ünnepelték a clevelandi magyarok is. Ünnepi beszédében Szabó László a magyar kormány nevében köszöntötte a magyarokat és méltatta a magyar történelmet, kultúrát és nyelvet. "Önök nélkül Magyarország kevesebb lenne" - fogalmazott a nagykövet. Hozzátette: Magyarország 2010 óta erős ország lett, és különös figyelmet fordít a határain kívül élő magyarokra, köztük az amerikai magyarságra.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog