erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Nemzeti sajtófigyelő 7.27

 Soltész Miklós: magyar és ukrán gyermekek is nyaralhatnak Zánkán

– MTI, Magyar Idők, Kormany.hu, Lokál, Nemzeti Regiszter, Kárpátalja.ma

Mintegy ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar gyermek mellett ötszáz ukrán fiatal is nyaralhat idén Zánkán – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Erzsébet-táborban tett keddi látogatásán. Soltész Miklós kiemelte: Magyarország szolidaritásból mutat példát azzal, hogy a zánkai Erzsébet-táborban ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar fiatal mellett ötszáz olyan ukrán gyermeket is vendégül lát a Balatonnál, aki magyar környezetben él és fontosnak tartja a magyar nyelv tanulását. Emellett megjegyezte, hogy a Velencei-tónál már harmadik éve üdülhet mintegy hatszázötven ukrán gyermek, akinek egyik szülője az orosz-ukrán konfliktusban meghalt vagy súlyosan megsérült.

 

 

Magyarországon honos népcsoport lehet a székely

– Krónika, MTI, maszol.ro, hirek.sk

 

Magyarország

Hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén. Anemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul. Jelenleg 13, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.

 

Vona lemondott a határon túli magyarokról

– 888.hu

A Jobbik elnöke kilenc éven át volt stabil szereplője az Erdélyi Magyar Ifjak táborának. Ez a folytonosság most megszakad. Erős üzenettel bír, hogy a baloldali szavazók szerelmét kereső Vona Gábor idén már nem megy Erdélybe, sőt, a Jobbik ifjúsági szervezete is kiszállt az EMI-tábor szervezéséből. Szemmel láthatóan a Jobbik egyre inkább távolodik a nemzeti oldaltól.

 

Erdély

 

Kilenc napig tart az idei Vásárhelyi Forgatag

– Krónika, maszol.ro, szekelyhon.ro

Kilencnaposra bővül az augusztus 18–27. között zajló Vásárhelyi Forgatag, a helyi magyarság ötödik alkalommal megrendezett kulturális rendezvénye, melynek idei díszvendége Nyíregyháza lesz. Portik Vilmos főszervező az MTI szerint elmondta: idén először bővítették kilencnaposra a rendezvénysorozatot, hiszen az előző években egyidőben zajlottak a kortárs művészeteknek szánt úgynevezett Szféra-programok a nagy tömegeket vonzó koncertekkel, ezért nem akarták az idén is választásra kényszeríteni a marosvásárhelyieket. A Forgatagnak az első fesztivál kivételével mindig volt díszvendége. Az elmúlt három évben Zalaegerszeg, Baja és Kecskemét, amelyek Marosvásárhely testvérvárosai. Most azért esett a választás Nyíregyházára – mondta Portik Vilmos –, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg testvérmegyéje Maros megyének. A Forgatagnak idén először partnere lesz a budapesti Hagyományok Háza is.

 

Egy lépéssel közelebb kerülhet a válaszúti kastély felújítása

– transindex.ro, Krónika

A Kolozs Megyei Tanács szerdai ülésén kerül napirendre az a tanácshatározat, amelynek értelmében újabb lépést tesznek a válaszúti Bánffy-kastély felújításának folyamatában - közölte az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. "Annak érdekében, hogy megnyerjük a Regionális Operatív Program keretében leadott pályázatot pontosítanunk kellett a technikai mutatókat a munkálatok kivitelezését illetően” – ismertette Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

 

Kovásznai értékek a hungarikummá válás útján

– szekelyhon.ro

Kilenc értéket terjesztett fel a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Magyar Értéktárba, ebből most hatot fogadott el a bizottság – számol be közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. A Kovászna Megyei Értéktár Bizottság javaslatára Kőrösi Csoma Sándor életműve, a kürtőskalács, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszerek, a kilyéni unitárius templom és falképei, Bikfalva épített öröksége, és a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület a Szent Anna tóval került be az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyek következő lépésként Hungarikummá válhatnak.

 

Hagyományőrzés és rockzene: kezdődik az EMI-tábor

– szekelyhon.ro

Ünnepélyes megnyitóval kezdődik el szerdán délben az EMI-tábor. Ezúttal kevesebb politikussal, de annál több kulturális és ismeretterjesztő programmal találkozhatnak a résztvevők a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél.

 

 

Magyarországról foglalkoztatnának dolgozókat a partiumi és bánsági megyék cégei

– Krónika

Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez.

 

Százezer euróból újítják fel a vásárhelyi művészeti iskola épületének homlokzatát

– Krónika

Százezer eurós beruházással tatarozza a marosvásárhelyi Szentgyörgy (Forradalom) utcai Művészeti Gimnázium főhomlokzatát a római katolikus egyház. A felekezeti tulajdonban lévő ingatlanért a városháza több mint egyéves házbérrel tartozik. Iskolakezdésre teljesen megújul a valamikori Sancta Maria római katolikus leányiskola főépületének homlokzata. A mintegy százezer eurós befektetéssel nemcsak hogy újravakolják és -festik a külső falat: kiveszik és egyenként restaurálják a nyílászárókat, kijavítják a stukkókat, visszahelyezik a több mint százéves emléktáblát, és amennyiben a pénzből futja, a tetőtéri szoborfülkébe visszaállítják a kis szobrot.

 

Felvidék

 

Közel 4 millió euróból épülnek játszóterek és kerékpárkölcsönző-rendszer

– Felvidek.ma

Bara Zoltán a határ menti önkormányzatokat összefogó Pons Danubii igazgatója Komáromban tartott sajtótájékoztatón számolt be hétfőn a legújabb, Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program nyertes pályázatairól. Az egyik pályázatnak köszönhetően 9 településen épül lenyűgöző játszótér, a másik nyertes pályázat alapján kerékpár-kölcsönző rendszer épül a Pons Danubii csoportosulás városaiban. A hét várost – Komárom, Gúta, Ógyalla, illetve Dél-Komárom, Tata, Kisbér és Oroszlány –- tömörítő csoportosulási, a további csatlakozó településekkel közösen, 2,9 millió eurós pályázatot nyert, amely a határ menti térséget a rájuk jellemző kulturális örökségek újszerű hasznosításával teszi majd vonzóbbá, nagyméretű, korszerű játszóterek megépülésének köszönhetően.

 

Besztercebánya megyében még nem dőlt el, hogy hány képviselője legyen

– hirek.sk

A tegnapi megyei ülés után sem dőlt el, hogy Besztercebánya megyének a novemberi megyei választások után ugyanúgy 49 képviselője lesz-e, mint ahány most van, illetve 13 választókörzet létesül-e a megye járásai szerint. Marian Kotleba ĽSNS-es megyeelnök ugyanis a képviselők számának 44-re történő csökkentéséről szóló javaslatát az ülésen folytatott vita után visszavonta, más indítványt pedig nem vitattak meg.

 

Vajdaság

 

Hajnal Jenő: A kisebbségeket az MNT jelöltje képviseli a köztájékoztatási stratégia kidolgozásában

– Pannon RTV

Az év végéig, de legkésőbb a jövő év elején a szerb parlament elé kerülhet a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A szerbiai nemzeti tanácsok képviselőit fogadta Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. A találkozón egyebek között szó volt a nemzeti tanácsok támogatásáról, illetve a magyar általános és középiskolák hálózatának megőrzéséről is. Branko Ružić önkormányzati miniszterként először fogadta a nemzeti közösségek képviselőit.

 

Ezt kell tennie, ha levélben szavazna a magyarországi választáson

– Pannon RTV

Továbbra is kérhetik a magyarországi választási névjegyzékbe való felvételüket a külhoni magyar állampolgárok. Ezt megtehetik elektronikus úton, elküldhetik postán vagy akár személyesen is lehet kérni a konzulátus munkatársainál. Magyarország Alaptörvénye alapján minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van részt venni az országos választáson. Ez vonatkozik a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokra, vagyis a határon túliakra is.

 

Műemlék és műemlékvédelem – tábor Zentán

– Pannon RTV

Műemlék és műemlékvédelem elnevezéssel szerveznek tábort Zentán. A résztvevők műalkotásaikkal próbálják meg felhívni a figyelmet az épített örökségünk állapotára. A táborban született alkotásokból kiállítás nyílik majd. A tábor célja, hogy a művészet erejével hívja fel a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára. A résztvevők főleg művészeti egyetemek hallgatói, akiknek szívügye az épített örökség megőrzése.

 

Kárpátalja

 

Fiatal kárpátaljai írók mutatkozhattak be Budapesten

– Magyar Idők, Kárpátalja

Fiatal kárpátaljai magyar írók (Csornyij Dávid, Kertész Dávid, Lőrincz P. Gabriella, Marcsák Gergely és Shrek Tímea) mutatkoztak be a budapesti közönségnek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szervezésében. A résztvevőkkel Ármos Lóránd költő beszélgetett.

 

18. kárpátaljai gyalogos zarándoklat Máriapócsra

– karpatalja.ma

Tizennyolcadik alkalommal gyűltek össze július 25-én, pénteken az AsztélyBeregsurány határátkelőhelynél a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület hívei, valamint a hozzájuk csatlakozók, hogy ismét részt vegyenek a Máriapócsra tartó gyalogos zarándoklaton. A több mint ötszáz fős menetnek ezúttal is 62 kilométert kellett megtennie a kétnapos út alatt, melynek első állomása Pusztadobos, végső célja pedig a máriapócsi görögkatolikus templom benne a Könnyező Szűz Anya ikonja-, illetve az Illés-napi búcsú volt.

 

Muravidék

 

Ismét nyitva a lendvai turisztikai információs iroda

– Muravidéki Magyar Rádió

Lendván a Turizmus Kft. tevékenységének megszűnése után a turisztikai információs iroda sem működött. Az iroda most a Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet égisze alá került, s ismét az érdeklődők szolgálatában áll. A változásról, a tervezett tevékenységről Bukovec Éva munkatársunk Bukovec Martinával, a közintézet szakmunkatársával beszélgetett.

 

Őrvidék

 

Erdélyben táborozott az AMAPED

- Volksgruppen

Vasárnap ért vissza hat napos erdélyi nyári táborából az AMAPED csapata. 23 gyerek remekül érezte magát az ausztriai magyar pedagógusok első ízben megrendezett székelyföldi nyári táborában. A közös nyaralás kulturális, szociális és spirituális értelemben is gazdagította a részvevőket, mondta a főszervező Nagy Eleonóra. Az AMAPED nyári táborába nemcsak Bécsből hanem Linzből és Burgenlandból is érkeztek gyerekek, a legfiatalabb résztvevő hat éves volt a legidősebb 20. A fiatalok remek közösséget alkotva ismerték meg Erdély hangulatát. „A közös pont a gyerekekben a magyarságuk“, mondta Nagy Eleonóra. Ezeket a gyökereket szerette volna visszaadni Nagy Eleonóra a kis közösségnek.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog