erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Nemzeti sajtófigyelő 7.24 - Kihelyezték a második többnyelvű kolozsvári helységnévtáblát

 Erdély

Kihelyezték a második többnyelvű kolozsvári helységnévtáblát

 – Krónika, transindex.ro, maszol.ro

Kikerült a román, magyar és német megnevezést tartalmazó többnyelvű helységnévtábla Kolozsvár apahidai – reptér felőli – be- és kijáratához – hívta fel a figyelmet szombati, fotóval ellátott Facebook-bejegyzésében Horváth Anna RMDSZ-es önkormányzati képviselő, volt alpolgármester. A legelső háromnyelvű táblát május közepén helyezték ki a Nagyvárad felőli bejáratnál, s bár azóta az önkormányzat illetékesei több alkalommal is megígérték, hogy a procedúra felgyorsul, a második tábla kihelyezésére több mint két hónapot kellett várni.

 

Intoleranciát emlegetett Klaus Johannis Csíkszeredában

– transindex.ro, maszol.ro

Az intolerancia és a más etnikumú személyek elutasítása a közösségek fejlődésének útjában áll, jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden Csíkszeredában. Az elnök úgy fogalmazott: a Kovászna és Hargita megyei választott tisztségviselők nagy többsége egyensúlyra törekszik, és összekötő kapcsot teremt kisebbség és többség, helyi és központi döntéshozók között. "Sajnos azonban az önök, többségben magyarlakta megyéiben túl sokszor értelmezi ez vagy az a fél oly módon a valóságot, hogy az széthúzáshoz vezessen, kihangsúlyozza a különbségeket és ellenséges hangulatot szítson. Az intolerancia, a más etnikumúak elutasítása - függetlenül attól, hogy az a kisebbség vagy többség részéről jön - biztos módja a fejlődés meggátolásának mind közösségi szinten, mind az ország egésze számára" - jelentette ki Johannis, hozzátéve, hogy ezen közösségek jogos érdekei védelmében arra van szükség, hogy az egész társadalom aktívan részt vegyen a közéletben.

 

Határozott kiállást kértek a magyarellenes hangulatkeltés ellen Johannistól a székelyföldi önkormányzati vezetők

– transindex.ro, maszol.ro

Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati vezetői a magyar közösség valós helyzetéről tájékoztatták Klaus Johannis államfőt, aki július 18-án Hargita és Kovászna megyébe látogatott - közölte az RMDSZ. A közlemény szerint a vezetők határozott kiállást kértek tőle a magyarellenes hangulatkeltés ellen, valamint stratégiai partnerséget a román állam és a magyar közösség között. A hivatalos egyeztetéseken részt vevő önkormányzati politikusok üdvözölték az államfő látogatását, még akkor is, mint mondták, ha erre megválasztása után két és fél évre került sor először. Közös álláspontjuk szerint Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, veszélyben vannak jogaink és javaink: nem tisztelik a magyar közösséget, az állam pedig nem tiszteli egyenjogú állampolgárokként a magyar embereket, korlátozzák anyanyelvünk és nemzeti szimbólumaink használatát.

 

Korodi a búcsú világörökségi felvételének elmaradására emlékeztette Johannist Csíksomlyón

– transindex.ro, maszol.ro

Memorandumot nyújtott át Klaus Johannis államfőnek Csíksomlyón Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a csíksomlyói búcsú világörökségi listájára való felvételével kapcsolatban. Korodi a memorandumban arra emlékeztette az államfőt, hogy "a román államot képviselő államtitkár hozzáállása miatt az UNESCO múlt év végén elutasította a búcsú felvételét a védett szellemi kulturális örökségek listájára", valamint arra, hogy "a román kulturális miniszter megígérte az ENSZ-testület etiópiai ülése után, hogy a román állam ismét felterjeszti a búcsút a világörökségi listára, de ez azóta sem történt meg".

 

Miért kerülik el az autópályák Székelyföldet? - kérdezte Johannist az EMNP tanácsosa

– transindex.ro

Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei tanácsosa számon kérte Klaus Johannis államfőt azzal kapcsolatban, hogy az autópályák miért kerülik el a Székelyföldet, valamint Bukarest miért akadályozza a brassói reptér megépülését.

 

Az MPP alkotmánymódosító javaslatokat is átnyújtott Johannisnak

– transindex.ro

A székelyföldi önkormányzati vezetők egy emberként szembesítették Klaus Johannis államelnököt a magyar közösség problémáival és követeléseivel. Nyomatékosan elhangzott, hogy a területi autonómia az itt élő közösségnek joga, ami összhangban van az európai normákkal és gyakorlattal" - fogalmaz az államfő székelyföldi látogatásáról küldött közleményében a Magyar Polgári Párt.

 

Több, Ráduly Róbert elleni feljelentést is alaptalannak talált a DNA

– maszol.ro

Több, a csíkszeredai polgármester és alpolgármester 2015-ben történt őrizetbe vételekor kiszivárogtatott feljelentést talált alaptalannak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), és szüntette meg a vizsgálatokat. A vádhatóság azt írja, a bizonyítási eljárás lefolytatása után a korrupcióellenes ügyosztály ügyészei idén február 13-án döntöttek arról, hogy az ügyeket ejtik, a Büntető Törvénykönyv 16. cikkének 1. bekezdésére hivatkozva, amely szerint az említett cselekedeteket nem bünteti a törvény, vagy a törvény által meghatározott büntetőjogi felelősség nem vonatkozik rájuk.

 

Keresztfordítású” könyvtár a román–magyar párbeszéd előmozdítása céljából

 – Krónika

Kosztolányi románra, Sadoveanu magyarra fordított műveit is tartalmazza az az ősszel megnyíló kolozsvári szépirodalmi könyvtár, amely a román–magyar párbeszéd javítását célzó Fehér Hollók egyesület kezdeményezésére jön létre. Szabó Csaba újságíró, az egyesület vezetője, a kezdeményezés ötletgazdája a Krónika kérdésére elmondta, a szeptemberben megnyíló román–magyar „keresztfordítású” könyvtár létrehozása azért fontos, mert mind a mai napig jelentős nyelvi, kulturális szakadék tátong a többség és a romániai kisebbségek között: nem kommunikálunk eleget egymással, ebből pedig sok félreértés származik.

 

– Krónika, transindex.ro

Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül. Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét.

 

Regisztrációs kampányt indít az Eurotrans Alapítvány a 2018-as magyarországi választásokra

– transindex.ro, maszol.ro

Az RMDSZ-szel partnerségben tájékoztató jellegű kampányt indít az Eurotrans Alapítvány a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokra. A kampány célja a szavazáshoz szükséges tudnivalók ismertetése. „Mivel ez a voksolási forma szokatlan az erdélyi magyar közösség számára, az Eurotrans Alapítvány segítséget nyújt a szavazással kapcsolatos tudnivalók ismertetésében. A célja jövő év márciusáig tartó országos regisztrációs kampánynak, hogy mindenki, aki élni szeretne szavazati jogával, az előírásoknak megfelelően tehesse ezt meg, és ne ütközzön formai hibába ” – fejtette ki Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke.

 

Mit üzent Klaus Johannis Székelyföldről? Illyés Gergely politológust kérdezték

– maszol.ro

Elsősorban a román közvéleménynek kívánt üzeni székelyföldi látogatásával Klaus Johannis, az államfő a helyi közösség által felvetett problémákra semmilyen konkrét választ nem adott – véli Illyés Gergely. A politológus azt azonban eredménynek tartja, hogy az etnikai alapú autonómia mítoszát részben sikerült lerombolni az elnöki viziten.

 

Itt a bizonyíték, hogy szándékosan tartják szegénységben Székelyföldet

– maszol.ro

A HotNews hírportál szerezte meg azt a táblázatot, amely megyékre bontva tartalmazza azokat összegeket, amelyeket a helyi fejlesztésekre szánt országos program (PNDL2) keretében nyújt a kormány a különböző régióknak. A román hírportál is azt emeli ki címben és megközelítésben, hogy a lakosságszámban Hargita és Kovászna megyénél kisebb megyék - Giurgiu, Teleorman, Mehedinți, Tulcea, Szilágy, Brăila, Călărași, Ialomița - kétszer annyi pénzt kapnak, mint a két székelyföldi régió.

 

Florea szerint központilag semmit nem tesznek a decentralizációért

– szekelyhon.ro

Nagy infrastrukturális megvalósítások helyett kis, sokszor sokadik fontosságú beruházásokra lehet pályázni – kifogásolta Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, aki mindezért a bukaresti bürokratákat tette felelőssé. „Ez egy elátkozott időszak, mert ahelyett, hogy jól kigondolt útmutatók mentén haladva új, komoly infrastrukturális létesítményeket építenénk, a nyomorúság fényesítése zajlik. A helyi autonómia csupán jól hangzó szöveg, de valójában központilag semmit nem tesznek a decentralizációért, és ezt a legtöbben csendben elfogadják. A többség azt mondja, jó hogy bármit is csinálnak, de ez a középszerűség, én azt mondom, hogy mintsem rosszul csináljanak meg valamit, akkor inkább ne csináljanak semmit” – fakadt ki Marosvásárhely polgármestere, utóbbi gondolatának alátámasztására pedig a terelőút jeddi helyzetét említette.

 

Akadályozzák a magyar iskola fejlesztését Margittán

– Krónika

Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója, mivel sorozatosan nem szavazza meg a tanintézet szomszédságában található terület kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a Horváth János Elméleti Líceum diákjainak. A terület megszerzése esetén az RMDSZ-es városvezetés saját költségvetésből vagy pályázati pénzből finanszírozná a beruházást. A 2010-ben létrejött önálló magyar iskolában több mint 1100 diák tanul óvodától tizenkettedik osztályig. Margittán a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 45 százaléka magyar nemzetiségű.

 

Jó az együttműködésem Bognár Leventével!”

– Nyugati Jelen

Egy esztendővel ezelőtt, tavaly júliusban lépett hivatalba Farkas Imre RMDSZ-színekben megválasztott temesvári alpolgármester. A vállalkozói szférából jött szimpatikus fiatalember alpolgármesteri mandátumának első évéről nyilatkozott a Nyugati Jelen olvasóinak.

 

Maradnak még a zászlók

– szekelyhon.ro

A Hargita Megyei Törvényszék helyt adott a csíkszeredai városháza homlokzatán lévő székely és városzászlók eltávolításáról szóló jogerős ítélet végrehajtása ellen benyújtott óvásnak. A végrehajtást ideiglenesen felfüggesztették, a beadványban szereplő kifogásokat pedig szeptemberben tárgyalják.

 

Pénzt kap megyei utak építésére és korszerűsítésére Hargita megye

– maszol.ro

Teljes mértékben támogatja az útépítésekre vonatkozó Hargita megyei pályázatokat a fejlesztési minisztérium az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében. Borboly Csaba megyeelnök örömét fejezte ki, hogy a Hargita megyei igénylések megkapták a támogatást, mint kifejtette, ez a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által folytatott egyeztetéseknek is köszönhető.

 

Több mint 700 millió lejt fordíthat fejlesztésekre Maros megye

– maszol.ro

Maros megye 737,5 millió lejt kap az állami költségvetésből a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) szereplő, a 2017-2020-as időszakra jóváhagyott projektek megvalósítására. A támogatott beruházásokat az önkormányzatok által benyújtott projektek közül válogatta ki a szakminisztérium, így ezek a helyi közösségek igényeire válaszolnak – közölte pénteken a megyei tanács sajtóosztálya.

 

Tájkép Johannis után

– Balogh Levente – Krónika

A Krónika vezércikke szerint „ha volt valamilyen haszna Klaus Johannis államfő székelyföldi látogatásának, akkor az nagyjából abban ragadható meg, hogy egyrészt egyértelművé váltak a felek – az önrendelkezést követelő magyarok és az azt megtagadó román állam – álláspontjai. Másrészt az, hogy hiábavaló a közös kisebbségi létből fakadó sorsközösségre alapozva vetett bizalom”.

 

Kakukkszó”: 2020-ra autópályán közlekedhetünk Kolozsvárról Nagyváradra

– Krónika, maszol.ro, Bihari Napló

Răzvan Cuc szállításügyi miniszter pénteken Nagyváradon úgy nyilatkozott, hogy 2020-ban autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár és Nagyvárad között. A közlekedési tárca vezetője (akinek vezetékneve kakukkot jelent) elmondta, a Berettyószéplak és Bors közötti autópálya építését három kisebb szakaszban, egymástól függetlenül hirdetik meg. A minisztérium célja elkerülni, hogy az egymilliárdos projekt „komolytalan építő” kezébe kerüljön. A miniszter elmondta: a „komolytalan cégeket feketelistára teszik”, és ezek a társaságok ezután nem vehetnek részt a közbeszerzési eljárásokon.

 

Székelyföldön a kevés is elég

– Krónika

Mostohán bánt Bukarest Hargita és Kovászna megyével: a két székely megye lényegesen kevesebb finanszírozást kapott, mint a hasonló méretű régiók. Borboly Csaba viszont közölte, nem is kértek többet, és Tamás Sándor szerint sem történt hátrányos megkülönböztetés.

 

Szobrot emeltek az Egri csillagok írójának Sepsikőröspatakon

– Krónika

A magyar kormány felelősséget visel a határon túli nemzettestvéreivel szemben, segíti szülőföldön maradásukat – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gárdonyi Géza sepsikőröspataki bronz mellszobrának pénteki felavatásakor. Balog Zoltán a másfél ezres Kovászna megyei község főterén mondott beszédében kiemelte: jó érzés, de kötelesség is a mostani szoboravató, hiszen a magyar kormányt kötelezi a 2011-ben alkotott alkotmány gondolata, amely egységes nemzetként kezeli a részekre szakadt határon túli testvéreinket.

 

A Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez fordul az RMDSZ Ioan Țene kinevezése miatt

– transindex.ro, maszol.ro, Krónika

A hivatalos eljárás értelmében első lépésben a Köztisztviselők Országos Ügynökségénél valamint a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál, egy előzetes panasz benyújtásával kell jeleznünk kifogásainkat Ioan Țene kinevezésével kapcsolatban” – tájékoztatott Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. Az elmúlt időszakban a Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt tett az RMDSZ, amiért a köztudottan kisebbségellenes Ioan Țene-t nevezték ki Kolozsvár Oktatási, Kulturális, Vallási, Sport és Szociális kérdésekkel foglalkozó irodájának vezetőjévé. Korábban civil petíció is indult a kinevezés ellen.

 

Țene kinevezését ellenző installációkat állítottak fel Kolozsváron

– transindex.ro

2017. július 21-én egy névtelen művészcsoport a kolozsvári Garibaldi és Erzsébet hidak magasságában két installációt állított fel - olvasható Szakáts István, az AltArt vezetőjének Facebook-oldalán. A 120cm x 60cm x 70cm -es installációk egy fotómontázs keretén belül jelenítették meg Emil Boc-ot - Kolozsvár polgármesterét és Ioan Vasile Țenét - a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal oktatási, kulturális, vallási, sport és társadalmi Irodájának vezetőjét.

 

Tudose: Románia viszonyulása a Moldovai Köztársasághoz nem változott soha

– maszol.ro

Túl a bukaresti kormányok politikai színezetein, Románia viszonyulása a Moldovai Köztársasághoz nem változott soha - jelentette ki a Mihai Tudose román kormányfővel való találkozását követően a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke, Pavel Filip. A moldovai kormányfő hozzátette: véleménye szerint a kisinyovi politikai vezetőknek is el kellene sajátítaniuk ezt a fajta hozzáállást. "Egyes kisinyovi hivatalosságok kemény nyilatkozatai ellenére a Moldovai Köztársaság tudja, kik az igazi barátai, és tudja, merre kell tartania. Ez az út Európa fele vezet, és azon értékek irányába, amelyek meghatározóak az Európai Unióban' - mondta a moldovai miniszterelnök. Mihai Tudose elmondta: az őszre tervezett együttes kormányülésig havonta találkoznak a két ország miniszterei, a közös projektek megvalósításának dinamizálása érdekében. A román kormányfő megerősítette, hogy Románia a nemzetközi porondon "Moldova ügyvédje és buzgó támogatója marad".

 

Kiszorított magyarok

– szekelyhon.ro

Elégedetlenséget szült a magyar közösségekben, hogy Maros és Hargita megye román többségű régiójában, a Maros völgyében szervezendő város vagy térségi napok alkalmával kevés a magyar fellépő. Szászrégenben, ahol a múlt hétvégén szervezték meg a Maros megyei település napjait, legfőképpen a magyar műsorszámok időzítése váltott ki elégedetlenséget. A szervezők ugyan gondoskodtak arról, hogy péntektől vasárnapig minden napra jusson legalább egy magyar együttes, ezek fellépését a késő esti órákra ütemezték. A húzó együttesnek meghívott Republic vasárnapi előadása például hétfőn kezdődött el. A magyarországi csapat jóval a záró momentumnak szánt éjféli tűzijáték után, valamikor egy óra körül kezdhette el koncertjét.

 

Balog Zoltán miniszter: születésüktől segítjük a határon túliakat

– szekelyhon.ro

Azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami jár egy magyarországi magyarnak, az járjon a nem Magyarországon élő, külhoni magyarnak is – nyilatkozta lapcsaládunknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akit többek között az anyasági támogatásról és az óvodafejlesztési programról kérdeztük.

 

Elhunyt Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész

– Krónika, MTI, transindex.ro, maszol.ro, Bihari Napló

Életének nyolcvanadik évében elhunyt Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész, filológus, kritikus, szerkesztő. A Korunk volt főszerkesztőjének halálhírét fia, Kántor László tette közzé közösségi oldalán szombaton. A neves erdélyi magyar értelmiségi – akinek neve egybeforrt a kincses várossal – Kolozsvárt született 1937. augusztus 7-én.

 

Megorroltak a székelyföldi románok az államfőre

– maszol.ro

Sérelmezi a Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma, hogy az államfő nem szakított időt számukra a keddi székelyföldi látogatásakor. A szervezet elnöke, Ioan Sabău-Pop pénteki közleménye szerint „rendkívül fontos” lett volna, hogy Klaus Johannis a leghitelesebb forrásokból értesüljön a székelyföldi románok által elszenvedett „etnikai diszkriminációról és tisztogatásról”. „Meglepő módon az államfő teljesen mellőzött bennünket, nem válaszolt a megkeresésünkre, és nem fogadta a képviselőinket. A fórum vezetői az önkormányzati vezetőkkel tartott találkozón sem szólalhattak fel” – olvasható a közleményben.

 

Kopjafát állítottak Nyergestetőn

 – Pannon RTV, M1 Híradó

Kopjafát állíttatott a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság Nyergestetőn, a 168 évvel ezelőtt ezen a helyen elhunyt magyar hősök emlékére. Augusztus elsején lesz 168 éve, hogy kétszáz székely vitéz itt akarta megállítani a betörő ellenséget. Ez nem sikerült, és a szabadságharc is elbukott, de az ilyen tetteknek köszönhetően vagyunk még mindig itt, és megvagyunk – mondta az államtitkár. Potápi Árpád János hozzátette, a tusnádfürdői szabadegyetem alkalmából döntöttek úgy, hogy kopjafát állítanak.

 

Minority Safepack: elindult az online aláírásgyűjtés

– Krónika, MTI, transindex.ro, maszol.ro

Az RMDSZ hétfőn egy sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón a szövetség által létrehozott Jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amelyik többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Csíkszeredából kivetítőn kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba, és az újságírók jelenlétében töltötte ki mintegy három perc alatt az online aláírási ívet. A politikus elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki a politikus.

 

SZNT: Johannis kezdeményezzen párbeszédet Székelyföld jövőjéről!

 – Krónika, Erdély Ma, transindex.ro, Bihari Napló

A Székely Nemzeti Tanács azt kéri a Székelyföldre látogató Klaus Johannis államfőtől, kezdjen párbeszédet a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát. Izsák Balázs, a szervezet elnök hétfőn az államelnöknek címzett nyílt levelet tett közzé abból az alkalomból, hogy Johannis kedden Hargita és Kovászna megyébe látogat. A levélben Izsák emlékezteti az államfőt, hogy a 2014-es elnökválasztáson a székelyek tömegesen szavaztak rá, ennek is köszönheti, hogy megnyerte a megmérettetést. 

 

 

 

Felújítják és kibővítik a kolozsvári Apáczai-líceumot

 

 – Krónika

 

Teljes felújításon esik át, valamint új épületszárnnyal bővül a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum. Az építkezési és felújítási munkálatot az ingatlan tulajdonosaként az Erdélyi Református Egyházkerület finanszírozza a magyar kormánytól pályázat útján nyert támogatásból. Kató Béla püspök úgy nyilatkozott, hogy az egyház saját iskolahálózatának részeként tekint az Apáczaira, bár klasszikus értelemben nem nevezhető református kollégiumnak. Az egyházi elöljáró szerint a kolozsvári iskolával hétre nőtt erdélyi kollégiumaik száma, melyek sorra mind megújulnak: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium teljes felújítása után már a végéhez közelednek a székelyudvarhelyi és kolozsvári kollégiumok javítási munkálatai, de a marosvásárhelyi kollégium és a Bolyai Farkas-líceum korszerűsítése is elkezdődött.

 

Felvidék

Kövér László a Körképnek: Egymást támogatva a szlovákokkal maradhatunk fenn nemzeti létünkben

– Körkép

Erdélyben eddig még nem történt sikeres törekvés arra, hogy a magyarságot úgy osszák meg, hogy egyáltalán azt is kétségbe vonják, hogy szükség van-e etnikai alapú politikai képviseletre. Itt Felvidéken, Szlovákiában nemcsak hogy megtörtént, hanem azzal a tragikus következménnyel járt, hogy az etnikai alapú nemzeti érdekérvényesítésre szerződött Magyar Közösség Pártja kibukott a pozsonyi parlamentből, amivel jelentősen romlott a magyar közösség politikai érdekérvényesítő képessége. A Most-Híd nem magyar párt, a Most-Híd egy olyan szlovák párt, amelyik mutat bizonyos érdeklődést a magyar közösség ügyei iránt. Ez a leglényegesebb különbség.

 

MEDIAN-felmérés: Parlamentben az MKP, a Most-Híd tovább gyengül

– bumm.sk, Felvidék Ma, hirek.sk, Új Szó, Körkép

A legerősebb kormánypárt támogatottsága körülbelül a 2016-os márciusi parlamenti választások szintjén van. A Median SK aktuális közvélemény-kutatása szerint a Smer-SD a szavazatok 28,5 %-át szerezte volna meg. A Magyar Közösség Pártja 5 %-os támogatottságával a parlamenti küszöbön van, ez azonban már bejutást jelentene a pártnak. A Most-Híd 6 %-ot kapott volna.

 

Magyarországi támogatással újítják fel a szádudvarnoki egyházi iskolát

– hirek.sk

Szádudvarnok egyházi iskolája sikertörténetnek számít a felvidéki magyar iskolahálózaton belül. Folyamatos építkezés tapasztalható a római katolikus fenntartású Szent István Egyházi Alapiskola falai között. Lelki és fizikai értelemben is. A magyar kormány 5 millió forinttal, azaz 16 ezer euróval támogatja az iskola felújítását, a helyi önkormányzat is mintegy 7 ezer euróval járult hozzá a költségekhez.

 

Az érsekkétyi polgármestert nem érdekli a testület óvoda ügyében hozott döntése

– bumm.sk, Felvidék Ma, hirek.sk

Veszélyben van az érsekkétyi egyházi óvoda. Az óvoda épületét eddig a fenntartó – az Érsekkétyi Református Egyházközség – bérelte a községtől. A bérleti szerződés azonban június 30-án lejárt, ezért a képviselő-testület a polgámesteri vétó miatt kétszer is megszavazta a bérleti viszony meghosszabbítását. Molnár Péter polgármester azonban az újabb bérleti szerződést összetépte, s az önkormányzati döntés figyelmen kívül hagyásával akarja felújíttatni az óvodaépületet. A munkálatokat meg is kezdte, feszítővassal esett neki az óvoda bejárati ajtajának.

 

Idén is késnek a kisebbségi kultúrára szánt támogatások

– hirek.sk

A kormány mellett működő kisebbségi bizottság megválasztása után két héttel, július 18-án délután tartotta első ülését, amelyen a magyarokat Bauer Edit, Bárdos Gyula, Szekeres Klaudia és Tokár Géza képviselte. Az újonnan felállt bizottság alelnöke a cseh kisebbség képviselője lett, a Kisebbségi Kulturális Alap felügyelő bizottságába pedig a romák jelöltje került be.

 

Bugár választóira pályáznak a liberálisok

– Felvidék Ma

Bár a parlamenti választások egy kicsit még odébb vannak, könnyen előfordulhat, hogy a Szabadság és Szolidaritás liberális párt komoly konkurenciát jelent majd a Most-Hídnak a párt hagyományos bástyáiban. Az SaS, amely csak nemrégiben fejezte be regionális struktúráinak kiépítését, ugyanis komoly fegyvertényre készül Dél-Szlovákiában. „Meg akarjuk szólítani a magyar nemzetiségű polgárokat is” – jelentette ki a párt elnöke, Richard Sulík. A legutóbbi felmérések alapján a parlamenti küszöb közelében táncoló Most-Hídnak nagy valószínűséggel nem lenne mindegy, ha Sulík pártja szép csendben elszippantaná dél-szlovákiai választóinak egy részét.

 

Érsekkéty: a református egyház megvenné a falutól bérelt óvodaépületet

– Felvidék Ma, hirek.sk

A magyar kormány 3 milliárd forinttal támogatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház bölcsőde- és óvodaalapítási programjának megvalósítását. Ebből az összegből a veszélybe került érsekkétyi egyházi óvoda által a községtől bérelt, ám nemrég Molnár Péter polgármester által önhatalmúlag lezárt épület megvásárlására is telne. Emiatt a faluban péntek este szabadtéri rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak, ahol az ügyben önkényesen eljáró polgármester nem jelent meg, sőt, a kultúrházba se engedte be az ott tanácskozni akaró képviselőket. A testületi döntések folyamatos ignorálása akár a posztjába is kerülhet.

 

Ravasz: Örüljünk a magyarajkú romáknak

– bumm.sk, Új Szó

Balog Zoltán magyar emberierőforrás-miniszter a hét elején Tusványoson arról beszélt, hogy a magyar közösségek és a magyar kormány még nem döntötték el, hogy a határon túli magyarul beszélő cigányok tehertételt vagy erőforrást jelentenek. Ravasz Ábel romaügyi biztos szerint „Balog miniszter dilemmája azonban a valóságban nem létezik. Ugyan a magyarajkú romák helyzete sok esetben gyengébb, mint nem roma társaiké, számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy nélkülük a határon túli magyar közösségek fennmaradása még nehezebb lenne. Gömörben például sok esetben kizárólag a roma diákok miatt lehet fenntartani a magyar iskolákat, magyar cigányok vannak a hagyományőrzők között, és ők azok, akik miatt sok faluban még vannak magyar nyelvi jogok.”

 

Vajdaság

 

Pásztor: Idén döntenek Vajdaság pénzeléséről is

 - Vajdaság.ma

Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke kijelentette, hogy még idén napirendre kellene kerülnie a Vajdaság pénzeléséről és hatásköreiről szóló törvénynek is, majd kiemelte, hogy ez alkotmányos kötelezettség, amellyel már hét-nyolc éve késlekednek.

 

Zenta: Megtartották a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának regionális évi ülését

- Vajdaság.ma

Szombaton Zentán találkoztak a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma Vajdasági Szervezeteinek tagjai. A tanácskozáson összefoglalták az előző évi tevékenységet, továbbá ismertették a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara határon túli pártoló tagságára vonatkozó információkat, de szó volt az új tagszervezetek felvételéről, valamint a Magyarok Kenyere program vajdasági eredményeiről.

 

Kerekasztal-beszélgetés a Szerbiai alkotmánymódosításról

- PannonRTV

Alkotmánymódosítás előtt áll Szerbia – ezt korábban a szerb államfő, Aleksandar Vučić is megerősítette. Akkor azonban leszögezte: a módosítást párbeszédnek kell megelőznie. A módosítással kapcsolatban ma kerekasztal-beszélgetést szerveztek, amelyen részt vett Nela Kuburović szerb igazságügyi miniszter is.

 

Segítségre szorul a kisebbségi sajtó

 - Magyar Szó

A kisebbségi és helyi médiával foglalkozó regionális konferencia szervezői igazán sikeres öt évet tudhatnak maguk mögött. Szerdán egy sajtótájékoztató keretében jelentették be a következő 5 év kisebbségi médiakonferenciáját, amely a jövőben európai jelleget ölt.

 

A képzelt beteg Péterrévén járt

- Magyar Szó

Szerdán este Péterrévén mutatta be először a közönségnek Moliére A képzelt beteg című műve alapján készült előadását az idén 40. évadát kezdő Tanyaszínház. A jubiláló vándortársulat több év kihagyás után látogatott el a faluba, amiért rendkívül hálás volt a közönség.

 

Több mint 11 tonna búza a Magyarok Kenyeréhez

 - Magyar Szó

Vajdaság

A vajdasági magyar gazdák immár hét éve vesznek részt a Magyarok Kenyere elnevezésű Kárpát-medencei programban. Az első évben még csak 400 kilogramm búzát gyűjtöttek össze nálunk, de tavaly már 6,5 tonna kenyérgabonát ajánlottak fel a gazdák. Idén minden eddiginél több jótékonysági célra szánt búzát vittek el a gazdák szombaton Zentára.

 

 

Kárpátalja

 

Ősszel birtokba vehetik új óvodájukat a mezővári gyerekek

 – MTI, Magyar Idők

A tervek szerint ősszel nyolcvan gyermek birtokba veheti a kárpátaljai Vári, más néven Mezővári (ukránul Vari) új óvodáját, az építkezés az ütemterveknek megfelelően halad - tájékoztatta a beruházásért gyűjtést indító hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden az MTI-t. Az alföldi város közgyűlése 2015 tavaszán döntött arról, hogy óvoda építését kezdeményezi a 3400 lakosú kárpátaljai községben, és a beruházás érdekében adománygyűjtést indít. Több százan csatlakoztak, magánszemélyek, olvasókörök, civil szervezetek, vállalkozások, környékbeli települések eddig 42 millió forintot ajánlottak föl. Hódmezővásárhelyi cégek pedig vállalták, hogy például építőanyaggal, szaniterrel vagy munkával segítenek.

 

Kétnapos gyászt hirdettek Kárpátalján a kelet-ukrajnai harcokban e héten elesett kárpátaljai katonák emlékére

– MTI, hirado.hu

Kétnapos gyászt hirdetett Kárpátalján Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója pénteken a kelet-ukrajnai harcokban a héten elesett két kárpátaljai katona emlékére. A kormányzó Moskal.in.ua című hivatalos honlapján közzétett rendelete értelmében a pénteki és szombati gyásznapokon félárbócra eresztik az állami lobogót a közigazgatási épületeken, az államhatalmi szervek és a helyi önkormányzatok korlátozzák szórakoztató rendezvények megtartását, a rádiók és televíziók szórakoztató műsorok sugárzását a megyében.

 

A Munkácsi járásban 831 földtulajdonos már megkapta a földrészlege kataszteri kivonatát

- Kárpátalja

Az elmúlt héten nyolc munkácsi járási településen 831 magánszemély földrészlegének kataszteri nyilvántartási kivonatát adta át Gulácsy Géza, az Egán Ede Jótékonysági Alapítvány kuratóriumi tagja, a KMKSZ alelnöke és a helyi KMKSZ alapszervezetek elnökei. A földtulajdont igazoló okmányokat a magyar állam támogatásával készíttette el a jótékonysági alapítvány a kárpátaljai gazdák számára, hisz az új kataszteri nyilvántartási rendszerbe történő felvétel nélkül sem bérbe adni, sem örökbe hagyni nem lehet a földtulajdont.

 

Első alkalommal találkoztak a kárpátaljai táncházzenészek

– Kárpátalja

árpátaljaJúlius 12-én Péterfalván a 22. népzenei, néptánc- és kézművestábor keretein belül első alkalommal szervezték meg a kárpátaljai táncházzenészek találkozóját. A budapesti székhelyű Hagyományok Háza 2017 januárjától hálózatosodást indított el, amely révén a Kárpát-medence magyarlakta régióiban kirendeltségeket hoztak létre.

 

II. Kuruc Lovasnap Kárpátalján

– Kárpátlaja

Második alkalommal került megrendezésre Péterfalván július 15-én a Kuruc Lovasnap a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében. A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hozták létre a szervezők. Céljuk a lovas kultúra népszerűsítése a vidéken.

 

Akik a legtöbbet teszik a jövőért

– Kárpátalja

Új irodába költözött Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. A már ötéves múltra visszatekintő egyesületnek ez a harmadik beregszászi irodája, de ezúttal saját ingatlanba költöztek, a Bethlen utca 16/2 szám alatti épületbe – mondta el a megnyitóünnepségen Török Dénes, az egyesület elnöke. Az ingatlant Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, valamint a Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhetően tudta megvásárolni az egyesület.

 

Első oklevélátadó ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

– karpatalja.ma

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Felsőfokú Szakképzési Intézetében július 18-án oklevélátadó- és tanévzáró ünnepségre került sor a Rákóczi-főiskola átriumában. Elsőként Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, megyei képviselő, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntötte a vendégeket. Kiemelte, hogy az eltelt években számos problémával és nehézségekkel kellett megküzdenie a diákoknak, de végül sikerült megfelelni a kihívásoknak, így egy új világ nyílt ki a frissen végzettek előtt. Végül sok sikert és kitartást kívánt mindannyiuknak.

 

Muravidék

Búcsúzó nagykövetasszony

- Népújság

A Szlovén Köztársaság Államiságának Napja és a szlovén-magyar diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulója alkalmából, valamint magyarországi megbízatása végeztével Ksenija Škrilec nagykövetasszony a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott fogadást. A fogadás díszvendége a V4 találkozó mentén Szijjártó Péterrel, a magyar külügyi tárcavezetővel is tárgyaló Karl Erjavec külügyminiszter volt.

 

- Muravidéki Magyar Rádió

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége immár negyedik alkalommal szervezte meg hagyományos nemzetközi termékkiállítását és vásárát Tiszapéterfalván. A IV. Turul Expón a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének képviselői is jelen voltak. A vásáron tapasztaltakat Balaskó József, az egyesület elnöke összegezte

 

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog