erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Önkormányzatok közötti szolidaritás

Hosszú évek után ez az első alkalom, hogy a kormány csak novemberben hagyott jóvá költségvetéskiigazítást, Kovászna Megye Tanácsa keddi soros ülésén többek között a helyi önkormányzatoknak szánt pénzösszegekről döntött.


„Fejetlenség és a kiszámítható jövőkép hiánya jellemzi a jelenlegi kormányt, egyértelmű, hogy nincs pénz. Úgy tapasztaljuk, hogy Bukarestben meg vannak riadva, hogy mi lesz január elsejétől a sok ígérettel” – fejtette ki újságírói kérdésre Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy az előzetes számítások szerint jövőre Kovászna megye 13 millió lejjel kisebb költségvetésből gazdálkodhat, mert változik az adórendszer.

A költségvetéskiigazítás nyomán a megyei önkormányzat most mindössze 161 ezer lejről rendelkezhetett, az összegekről polgármesterekkel közösen döntöttek, mondta el a tanácselnök. A megye a helyi költségvetések kiegyensúlyozására 803 ezer lejt kapott, ennek nyolcvan százalékát a Pénzügyi Igazgatóság osztja szét egy adott matematikai képlet alapján, a fennmaradó húsz százalékot a megyei önkormányzat a helyi szükségletek és fejlesztések igénye szerint. „Tizenhárom közigazgatási egység lemondott a saját részéről, hogy másokon tudjunk segíteni, ennek a szolidaritási gesztusnak köszönhetően a négyezer feletti lakosú községek minimum 5000 lejt kapnak tőlünk, négy községnek 15-15 ezer lejt tudtunk adni. Nagyajta és Málnás az általános rendezési tervet, Mikóújfalu az orvosi rendelő felújításának tervét készítteti el, míg Barátos a Kovászna patakán található híd felújításának befejezésére fordítja ezt az összeget” – ismertette.

Uniós alapok az erdővidéki úthálózat korszerűsítésére

A tanácsülés napirendjét hat határozattervezettel egészítették ki, ezek egy része az Erdővidék úthálózatnak újjáépítésére vonatkoznak. „Várhatóan idén aláírjuk a Barót – Olasztelek – Vargyas – Hargita megye határa közötti útszakasz modernizálását célzó uniós pályázatunkat is, a térségben ez a második megyeközi együttműködést igénylő projektünk, ezen a részen Hargita megyével fogtunk össze. Mint tudják, a másik pályázatunk Málnásfürdő – Mikóújfalu – Nagybacon – Bibarcfalva – Barót – ágostonfalvi híd – Brassó megye határa közötti szakasz korszerűsítését célozza, azt Brassó megyével együttműködésben adtuk le. Ez a két pályázat kiállta a bizalom próbáját, ugyanis a projektek önmagukban nem lettek volna nyertesek, kötelező volt, hogy a másik megyében folytatólagosan korszerűsítsék tovább az adott megyei utat ugyancsak uniós forrásból. Tehát egyetlen és egyszeri lehetőség volt, hogy a három megye ilyen partnerséget kialakítson és ma már lehet tudni, hogy Brassó és Hargita megyének is nyertes a maga részére vonatkozó pályázata, tehát igazi win-win helyzetről beszélhetünk” – tájékoztatta a tanácsosokat Tamás Sándor. A soros ülésen a tanácsosok döntöttek a pályázat gazdasági műszaki mutatóiról, és pontosították a 17 kilométeres útszakasz korszerűsítési munkálatának összértékét, ami 47 millió lej.

A megyei tanácsosok ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a Székely Nemzeti Múzeum ügykezelésébe kerül a volt fogorvosi rendelők épülete, ugyanis jövőre megkezdődik a múzeum felújítása is, így szükség van az állomány ideiglenes átköltöztetésére. A Kós Károly tervezte épületegyüttes korszerűsítésére a megyei önkormányzat idén írta alá a több mint húsz millió lej értékű uniós projekt finanszírozási szerződését.

A Feketeügyön található híd és gyaloghíd felújításával kapcsolatos dokumentációk módosításáról is szavaztak, mindkettőt az Országos Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák. Ugyanakkor a SERA Románia Alapítvánnyal két együttműködési megállapodás megkötéséről is döntöttek novemberi soros ülésükön a megyei tanácsosok.

Fotónkon a felújításra szoruló barátosi híd szerepel. Fotó: Kocsis B. János

Közlemény

Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog