- Részletek
- Kategória: Történelem
- Publikálva: 2018. december 05.
1918-ban a kialakult egyre reménytelenebbé váló helyzetben a súlyos belpolitikai gondokkal (is) küzdő budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetőt, és 1918. december 8-án dr. Apáthy Istvánt, a kolozsvári egyetem tanárát bízta meg a kelet-magyarországi főkormánybiztossággal. Közben az antant szárnyai alatt megkezdődött a román második invázió mikor is a román csapatok francia segítséggel bevonulnak Erdélybe. 1918 december 22-re mikor már Kolozsvár felé haladt a román katonaság, nemzetgyűlést hívtak össze a kincses városba. Apáthy István vezette Magyar- és a Sándor Józseffel a Székely Nemzeti Tanács élén december 17-én egyesült és megalkotta az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottságot. Ekkor egy kiáltványt fogalmaztak meg, önrendelkezési jogot követelve az erdélyi magyarság számára.
Az Ellenzék című napilap az esemény kapcsán azt írta: „Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak, hogy mi igazságot és szabadságot akarunk.” „Kétszázezer ember fog összegyűlni vasárnap délelőtt Kolozsvár főterén, hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának. Nem fogjuk megfújni a harci riadót, mert harcról, háborúról nincsen szó közöttünk. Mi eldobtuk magunktól a gyilkolás szerszámait és kitártuk karjainkat, hogy szeretettel öleljük lelkünkhöz az egész világot. De élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Most eljött a felszabadulás. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon.”
Apáthy Istvánnak, következőket mondta a nagy gyűlésen: „Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. Annyira nem győztek le, hogy valamennyi itt lakó nemzetnek joga lehessen az ország feldarabolását kimondani s egyik darabját az egyik, a másik darabját a másik országhoz csatolni. Annyira nem győztek le, hogy ma már le kellene mondanunk emberi és nemzeti jogainkról. Legyőzhették bennünk a testet erőszakkal, de nem győzhették le lelkünket az igazság fegyverével. Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem négymillió nem románnal szemben csupán kétmilliókilencszáznyolcvanezerszáznyolcvanhat román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni.”
A románok 1918-ban úgy kezelik Erdélyt mintha ott csupán románok élnének és a ha mégis vannak más nemzetiségűek is azok vessék alá magukat a többség akaratának. Megfeledkeznek, hogy nem voltak többségben az egyesülés óhajával.
Az erdélyi románság számottevő rétege nem akart a gazdaságilag, erkölcsileg és fejlettségében alacsonyabb szinten levő regáthoz tartozni.
Ezt ki is nyilvánították de erről is hallgatnak a románok. Bukaresti vezetés ezt már akkor nem akarta tudomásul venni.
Nem Gyulafehérváron dőlt el Erdély sorsa
Az antant-hatalmak már 1916 ban oda ígérték Erdélyt a románoknak, ekkor már érezve a győzelmet megrajzolták Európa háború utáni térképét. Tehát gyakorlatilag nem volt jelentősége a gyulafehérvári román nagygyűlésnek. A fontosságát a román nacionalista politika utólag ruházta fel azzal a szereppel, amit ma ismerünk, a nemzeti öntudat emeléséért.
Ezt alátámassza az 1919-ben már létező térkép változatok, amelyeket aztán a trianoni békediktátumon is használtak.
Szék-helyek