erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A Biblia és a reformáció (Kiállítás a reformáció 500. évfordulójára)

Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében nyílt meg a reformáció 500. évfordulója tiszteletére a múzeum, a Református Kollégium és a kézdivásárhelyi református egyházközség által szervezett kiállítás, amelyen többségben a Református Kollégium tanulói és pedagógusai voltak jelen. A tárlat november 18-áig látogatható.

 

A kiállítást Dimény Attila, a múzeum vezetője és Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese nyitotta meg. A múzeum vezetőjének elmondása szerint nagy megtiszteltetés számukra, hogy éppen a reformáció napján nyithatnak tárlatot az intézményben. A múzeum már májusban csatlakozott a reformáció megünnepléséhez, amikor az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével közösen már szerveztek egy kiállítást, de a mostani a „mi kiállításunk”, helyi, Ruszka Sándor lelkipásztor és a múzeumvezető beszélgetése nyomán valósult meg, és elsősorban az volt a cél, hogy a fiatalokat próbálják megszólítani, megmozgatni, és ebbe vonják be a gyülekezeti tagságot is. A kiállításon elsősorban bibliákat és énekes könyveket állítottak közszemlére. Kezdeményezésük sikeres volt – hangsúlyozta –, hiszen negyvennégy Biblia látható a teremben, amelyek közül huszonkilencet a gyülekezeti tagoktól, tízet a Református Kollégium tanulóitól, ötöt pedig a kézdivásárhelyi református egyháztól kaptak kölcsön. A Magyar Bibliatársaságnak köszönhetően egy vándorkiállítás anyaga is helyet kapott a terem falain. A tárlaton egy Luther-szobor is látható, amelyet Vetró András szobrász készített az évfordulóra. Az esperes a reformáció történetét, valamint a szentírás fontosságát ismertette, és gratulált a kiállítás szervezőinek. A megnyitón közreműködtek a Református Kollégium tanulói, akik énekszóval tették ünnepélyesebbé az eseményt. Cseh Katalin alkalomhoz illő versét Dimény Erika, a múzeum munkatársa tolmácsolta.

Iochom István

 

Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog