erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Ötödször burrogtattak Csernátonban

A tavaly eldöntötték, hogy ezután minden évben szeptember harmadik szombatján lesz a Burrogtató, vagyis amikor életet lehelnek a régi gőzgépbe, stabilmotorokba, traktorokba és azzal felvonulnak a faluban. Az idén több száz érdeklődőt vonzott a bemutató. Öt évvel ezelőtt a a múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján szervezték az első Burrogtatót. Az elnevezés Sylvester Lajos újságíró- íróhoz kötődik, először egy stabilmotor beindításáról írta "Burrogtatnak Csernátonban”.

 

„Ilyenkor mindig sok új arcot látunk, egyre többen jönnek olyanok, akik korábban nem jártak a múzeumban, tehát az is az egyik célunk, hogy újabb és újabb látogatókat vonzzunk be az intézményünkbe. De az is fontos, hogy a gépek életre keljenek, például az a gőzgép, amit most ezen a hétvégén végre elindítottak, eddig csak egy >>szobor<<” volt, ahogy Lévay Sándor gyöngyösi magángyűjtő, támogatónk és partnerünk fogalmazott” – mondta el Dimény-Haszmann Orsolya, a csernátoni múzeum vezetője.

Minden évben ezt a testvérmúzeummal együtt szervezzik a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeummal. szakmai lelke a gyöngyösi Lévay Sándor neves gépgyűjtő és Kádár Zoltán, a mezőkövesdi gépmúzeum igazgatója, akik szakemberekkel együtt már tavasszal meglátogatják Csernátont és előkészítik a gépeket, ha kell legyártatják a hiányzó alkatrészeket. Idén is hozott a neves magyarországi gyűjtő négy gyöngyszemet kollekciójából, többek között a felvonulást vezető 1925-ös McCormik traktort – tudtuk meg Dimény-Haszmann Orsolyától

Évről évre nő a Csernátoni Burrogtató hírneve és bővül a rendezvény az utóbbi években a térségből egyre többen bekapcsolódnak oly módon is, hogy hozzák használatban levő, veterán gépjeiket, a felvonuláson pedig már második éve ott van például a szentkatolnai Szász-testvérek traktorja is, amelyet ők raktak össze alkatrészekből, de jöttek a helyiek mellett Tibódról, Csíkszeredából, Kézdialmásról, Lemhényből és Kiskőrösről is. Az utóbbi hallott a rendezvényről, bejelentkezett és megjelent traktorjával. Akárcsak tavaly, a traktorok, stabil motrok beindítása mellett, az érdeklődők szombaton a cséplésbemutatót is végignézhettek és természetesen kulturális műsor, kézműves foglalkozások is szórakoztatták a jelenlevőket. Jelenvolt a Salvatore egyesület is egészségügyi felügyeletet biztosítva. 

„A burrogtató – több évtizedes, sőt évszázados – gépek hangja messzi földre elhallatszik. Ugyanúgy, mint a csernátoni múzeumunk hírneve. Ez azért van így, mert a Haszmann család és munkatársaik immár három generáció óta őriznek egy intézményvezetési titkot: csak az örökéletű, aminek lelke van. A csernátoni múzeumnak márpedig van lelke” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Sz-h

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog