erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Élet - Jelek, Márton Árpád alkotásai a kézdivásárhelyi Vigadóban

Kézdivásárhelyen a színeiben és formájában is megújult Vigadó emeleti dísztermében nyílt meg Márton Árpád csíkszeredai képzőművész kiállítása. A város művészetre érzékeny közönsége a hetvenhét éves festőművész alkotásaival harmadik alkalommal találkozhat. Első alkalommal az Incze László Céhtörténeti múzeumban 1972-ben mutatkozott be, többed magával.

 

Megtisztelő számunkra, hogy a jeles jeles képzőművész alkotásaival a földszinti galéria után a közönségnek átadhatják a Vigadó dísztermét, amely a jövőben kiállításoknak, koncerteknek, könyvbemutatóknak és színházi kamara-előadásoknak ad helyet – mondta Lung László Zsolt
az intézmény vezetője.
Márton Árpád kiállítását Deák Ferenc magyartanár méltatta: „ festészete az erdélyi sors emelt szintű létezését mutatja fel. Hagyományba ágyazottan teremt a hetvenes évekre egy egyéni képnyelvet, amely zárt és szilárd motívumrendszerrel, erőteljes kontrasztokkal és mértéktartó színvilággal, plasztikus és monumentális kompozíciókkal az egyszerűben a nagyság utáni vágyat mutatja fel.” (…) „A kubista képsíkok szilárdsága az izzó vörösek és nyugtató zöldek komplementer színpárai az alföldi szőttesekből erős vizuális nyelvet teremt. A lakott környezet puritánsága szilárd rendet közvetít. A néprajzi motívumokkal a tájhoz és közösséghez kötődő alkotó önazonosságát mutatja fel. A mindennapokban a minden, a kenyérben a hit és tettben a mi dolgunk a világon szent lázadása jelenik meg.”
A Gyergyóalfaluban született festőművész egyik kedvenc városának nevezte Kézdivásárhelyet: nagyon szeretem ezt a várost, sok háromszéki kollégám volt az egyetemen, korán megismertem a vidék szellemiségét. Nagyon sok időt töltöttem a háromszéki kollégáimnál, így sikerült megismerjem a tájat és az itt élőket, mely mély benyomást hagyott bennem – mondta Márton Árpád.
A rendezvényen a jelenlevők rövid verses zenés előadáson is részt vehettek, Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze, aki Varga Nándor gitárművész kíséretében Orbán János Dénes-, Kovács András Ferenc-, Radnóti Miklós- és József Attila-verseket adott elő.
A tárlatmegnyitón a bálványosi művésztábor résztvevői is jelen voltak. Hagyománnyá vált, hogy a tábor ideje alatt minden esztendőben egy-egy alkotónak egyéni tárlatot szerveznek Kézdivásárhelyen. A jelenlegi tárlat Hegedüs Ferenc támogatásával jött létre.
Az érdeklődők a kiállítást szeptember elejéig tekinthetik meg.

Tóth

Fotók: Szék-helyek

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog