Szingapúr 20180207 A városállam, ahol tapintható a jólét, és ahol a biztonságért mindent megtesznek (Fotó: Reuters - Edgar Su)

Egy ország elégedett népe, amely 1959 óta megszakítás nélkül demokratikusan választja meg a kormányzó Népi Akció Pártot

Vajon mire számít Szingapúrban a landolásnál az, aki az 5,4 milliós városállam Changi repülőterére érkezik, amelyet évek óta a világ legjobbjának tekintenek? Főként, ha elmondják neki, e reptéren tavaly hatvanhárommillió utas haladt át, és folyik az újabb bővítés, mert az ideutazók száma tovább nő. Nyüzsgésre, ugye?

 

Nehéz elképzelni nagyobb nyugalmat, mint ami az embert fogadja, noha „csúcsidő” van. A padlót faltól falig érő szőnyeg takarja, amire ránézve önkéntelenül is felmerül a kérdés: miként tartják patyolattisztán?

A városba vezető, pálmafákkal övezett, kétszer háromsávos autóúton is teljes nyugalomban árad a forgalom.

Kíváncsian nézem, mi az, ami tizennyolc éve, legutóbbi itt jártam óta változott. Világhírű új épületeket emeltek, mint a tengerparton álló, 2010-ben megnyílt, nyolcmilliárd dolláros költséggel épült Marina Sands Bay, amelynek három tornya tetején a szélső épületeken is túlnyúló, gigantikus méretű, feszített víztükrű medencében lubickolhatnak a szállóvendégek, és nézhetik a lélegzetelállító panorámát. Vagy korcsolyázhatnak ugyanott – egy fokkal az Egyenlítőtől északra. Vagy kaszinózhatnak a hotel világrekord méretű játéktermében. Vagy bámulhatják az épületkomplexumban lévő modern művészetek múzeumában kiállított festményeket.

Azt pedig ki tudja számon tartani, hogy az út mellett százával látható harminc-negyven emeletes épületek százait mikor építették? De mindegyikük újnak tűnik.

Utunk egyenesen a Nanyang Egyetemhez vezet, amely a világ tizenegyedik legjobb felsőoktatási intézménye.

Háromnapos látogatásom második napján hangulatos vacsora. Jelen van az ötvenegy éves, Harvardon, Oxfordon és a Cornell Egyetemen végzett Chuan Poh Limmel, aki korábban a szingapúri hadsereg főparancsnoka volt. Nevét, akár a többi szingapúri tulajdonnevet, jobb nem átírni, mert ott Lee Kuan Yew, az egyedülálló szingapúri csodáért felelős, három éve elhunyt volt miniszterelnök az angolt a mandarin, a tamil és a maláj „elé” helyezve, kötelező nyelvvé tette. Praktikus okokból, mint mindent, ami ott történik.

A nyolcfős asztaltársaság másik tagja egy rendkívül bájos, kínai származású hölgy, Lisa Liaw, aki a szingapúri AmCham, az ottani Amerikai Kereskedelmi Kamara kormányzója, valamint az American Express szingapúri, malajziai és indonéziai működéséért felelős igazgatónője.

A dollármilliárdok sorsa fölött döntő hölgy elmondta, novemberi látogatása alkalmával elbűvölte Budapest, és hogy nagyon jó véleménnyel van a magyar kormányról. Ez azután hangzott el, hogy megkérdeztem a meghívottak egyikétől, beléphet-e migráns vagy menekült Szingapúrba.

Nem, volt a válasz.

Szintén ott ült a svéd Bertil Andersson, a Nanyang Egyetem éppen távozó, korábbi rektora, aki az intézményt hozta fel viharos gyorsasággal a jelenlegi, tizenegyedik helyére.

Ő is pozitívan beszélt mind a magyar, mind a szingapúri kormányról. Nyilván meg is tanulta, ha magától nem tudta volna, mi az udvariasság, ugyanis itt nem egy akár igen fontos pozícióban lévő külföldit kértek meg gyors távozásra, ha durván szidalmazta a szingapúri kormányt és a rendszert. Hiszen ha valakinek az nem tetszik, miért akar maradni?

A városállamban meg akarják őrizni az eredeti etnikai elegyet is, amikor még hárommilliónál is kevesebben éltek itt. Azaz hetvennégy százalék kínai, tizenhárom százalék maláj és kilenc százalék tamil. Így leginkább Kínából települnek át, mert – sajnos – a kínai családokban ott is igen kevés a gyerek.

Ami a vallásokat illeti, a buddhisták aránya harminchárom, a keresztényeké tizenkilenc, a muzulmánoké tizennégy, a taoistáké tíz százalék, és így tovább.

Minden imahelyre ugyanakkor csendrendelet vonatkozik azért, hogy a közelben lakó más vallásúakat ne zavarják.

A szingapúri sajtó a Freedom House szerint nem szabad, és a világon a százötvenegyedik helyet foglalja el. Aki előveszi a vezető szingapúri lapot, a naponta ötven oldalon, háromszázötvenezer példányban megjelenő kitűnő Straits Time-ot, az, főként tőlünk érkezve, azonnal észreveszi, hogy abból teljesen hiányoznak a liberálisokra jellemző, uszító cikkek. Például az olyan írások, amelyek lehordanák a nagy többséget alkotó han kínaiakat, hogy ne legyenek olyan rasszisták.

Ezen uszítás elleni tilalom miatt is totális etnikai béke uralkodik.

Szingapúr léte minden téren pofon a nyugati dogmáknak. Így annak, hogy egy bizonyos gazdasági szint elérése lehetetlen a liberális demokrácia rendszere nélkül, illetőleg hogy az előbbi az utóbbit automatikusan megteremti.

Az ottani életszínvonalra jellemző a fizetéseknek nemcsak a nagysága, de az is, hogy minden, akár állami, akár a privátszférában dolgozó, tizenhárom havi fizetést kap. Az év végén pedig kiértékelik a teljesítményét, és az eredménytől függően egytől hathónapi pluszfizetéssel számolhat.

Minden szingapúri, illetve szingapúri család lakástulajdonos. Egy átlaglakás ára messze drágább, mint nálunk, de a tulajdonlás csak kilencvenkilenc évre szól.

Az állampolgárnak vannak szigorú kötelezettségei is. Például az, hogy a hat elemit elvégezze. Majd pedig a középiskola után – ha férfi – két évet a hadseregben töltsön. Utána kezdheti csak a felsőfokú képzést. A szingapúri diákok világelsők a PISA-teszten.

Az országban a biztonságot nagybetűvel írják. De ehhez nem kell rendőr, mint ahogyan azt egy „diktatúrától” egyesek elvárnák.

Sőt. Három nap alatt egyetlenegyet nem láttam belőlük. Viszont a rend fölött húszmillió (!) biztonsági kamera őrködik.

Akinek pedig kételyei vannak mindennek a hatékonyságáról, kéretik próbaként tinédzser gyermekét hajnalban hazaengedni bárhonnan Szingapúrban. Amit netán nem tenne meg mondjuk Párizs, Köln, Malmö vagy Stockholm egyes negyedeiben.

A nagybetűs szingapúri biztonságról még annyit, hogy annak érdekében hajlandók rengeteg pénzt is elkölteni, kerül, amibe kerül. A kórházak mindegyike például csak húsz százalékban terhelhető le, mert bármilyen pillanatban jöhet valamilyen nem várt katasztrófa, legyen az nem várt járvány, és akkor azonnal szükség lehet az üresen hagyott nyolcvan százalékra.

Szingapúr illiberálisan tiszta utcáin közismerten nem szabad köpni, szemetelni. Mint ahogyan graffitikkel elcsúfítani sem szabad bármilyen objektumot. Aki azt megtenné, súlyos következményekkel számolhatna. A kábítószer-kereskedők pedig halálbüntetéssel.

Az utcákon nincs hajléktalan sem. Ugyanis a kormányzó Népi Akció Párt (PAP) aktivistái felkeresik a szükségben lévőket, és olyan munkát találnak nekik, amit el tudnak végezni, valamint gondoskodnak arról, hogy legyen hol lakniuk.

A Nanyang Egyetem egyik adminisztratív vezetője – sokakhoz hasonlóan „hétvégi politikai aktivista” – elmondta, ő és csapata a lakóhelye szerint illetékes parlamenti képviselőnek dolgozik. Mint ahogyan teszik ezt más csapatok is valamennyi képviselő munkáját segítve. Évente három-négy alkalommal a körzetükben élő valamennyi szavazóval beszélnek. Feljegyzik, ha bármilyen kívánságuk van, legyen az az iskolára vonatkozó, vagy arra, hogy hol kellene egy úthoz becsatlakozót építeni. Az összegyűjtött észrevételeket azután a képviselő és társai megvizsgálják, és szükség esetén akcióba lépnek.

Arra a kérdésre, hogy miként tud a PAP minden választáson nyerni, azt mondta: ha egy választó elégedett a fizetésével, életkörülményeivel, biztonságával, szociális ellátásával, az egészségügyi és oktatási, valamint minden más helyzetével, miért adná a voksát egy olyan pártra, amelynek győzelme esetén nem tudná, az mit tenne, és különben is, mit ígérjen az ellenzék? „Hidat az égen?” – kérdezte.

Vannak ugyanakkor aggodalomra utaló jelek is, mondták. Az egyik ilyen az ifjú, ezredforduló táján születettek, az úgynevezett „millennárisak”. Ragályszerűen terjedt el egy ilyen, kínai fiatalról készült videó, akinek kétéves katonai szolgálatra vonulásakor a mintegy negyvenkilós hátizsákját a mögötte lépdelő Fülöp-szigeteki cselédlány vitte.

Tavaly Szingapúrban – a világ egyik legdrágább országa – az egy főre jutó GDP vásárlóerőben mérve kilencvenháromezer amerikai dollár volt. Hogy mennyi volt 1990-ben, nem merem ideírni.

 Lovas István

 

Magyar Hírlap

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog