erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A Magyarország elleni támadásokat elemző honlap indult

A Magyarországot uniós szinten ért támadásokat elemző honlapot indított az OIKOSZ Alapítvány www.eloreelitelve.hu címen; az internetes tanulmánykötet egyelőre a második Orbán-kabinet 2010 nyári megalakulása utáni első évet tekinti át, de készítői a fogadtatás fényében döntenek a folytatásról - hangzott el a honlap szerdai budapesti bemutatóján.

Lezárta Magyarország "különleges vizsgálatát" az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése

Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése szerdán Strasbourgban határozattal lezárta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről évek óta folytatott "különleges vizsgálatát", ugyanakkor sürgette, hogy folytassák a párbeszédet Magyarország és az Európa Tanács között számos, még nyitott téma megoldására, ide értve például az egyházak, a média szabadsága, a rasszista és szélsőséges szervezetek, valamint a sarkalatos törvények széles skálája kérdéskörét.

Magyarország újratárgyalná az EU alapszerződést a britek mintájára!

Az Európai Unió kvótarendszere ugyanis nagyban korlátozza a vállalatbirodalmak továbbnövelésének lehetőségeit. Azon a ponton, hogy Magyarország termelése eléri az EU kvótarendszere által előírt maximális szintet, az ország nem termelhet többet egy adott iparágban.

Sem Romániában, sem Magyarországon nem stabil a demokrácia

Nyilvánosságra hozta kedden a Freedom House (FH) idei, Nations in Transit 2015 (Nemzetek átalakulóban 2015) című értékelését, amely a volt szocialista blokk országait vizsgálja. A washingtoni központú nemzetközi jogvédő szervezet értékelése 29 országra (Közép-Európára, a Balkánra és a volt Szovjetunió tagállamaira) terjed ki és a tavalyi évre vonatkozik. 

Egy közös biztonsági határzár létesítése is felvetődhet

A kormány nem szívesen épít kerítést a magyar-szerb határra, de nem várhat, garantálnia kell az ország biztonságát, amibe beletartozik a határ védelme is - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet akkor, ha a magyar-szerb határon építendő kerítést Románia, illetve Horvátország felől kerülik majd ki, Lázár János azt válaszolta: Románia és Horvátország uniós tagállam, így biztonságos ország, azaz oda vissza lehet toloncolni az illegális bevándorlókat.

Négy méter magas kerítés kerül a magyar-szerb határra

A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú szakaszról van szó. Mint mondta, Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi jogi kötelezettséget, semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a belügyminiszterek keddi uniós tanácskozásán kiderült: Magyarországot érinti a legsúlyosabban a bevándorlás a tagállamok közül.

Nagy Imre példája ma is főhajtást érdemel (Budapest)

Ötvenhét év után is főhajtást érdemel Nagy Imre egykori miniszterelnök példája, aki a forradalom hatására még élete árán is hazáját és nemzetét választotta - hangsúlyozta Gulyás Gergely (Fidesz) kedden Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján a mártír miniszterelnök budapesti szobránál.

Megint terítéken Magyarország

A magyarországi helyzettel, azon belül pedig elsősorban Orbán Viktor halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlós nemzeti konzultációval foglalkozó határozatot fogadott el szerdán az Európai Parlament.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog