Potápi: a szórványtelepülések erősödni szeretnének

– MTI, Magyar Idők, Magyar Hírlap, Demokrata, kormany.hu, hirado.hu, Propeller, Szóljon, fidesz.hu, kemma.hu, Vajdaság MA, Pannon RTV, Magyar Szó Azok a szórványtelepülések tudtak fennmaradni eddig, amelyek őrizték ragaszkodásukat, hitüket és magyarságukat, és ezek a települések tovább szeretnének erősödni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a vajdasági Maradékon.

Potápi Árpád János, aki a Tisza István egykori miniszterelnök településre látogatásának 100. évfordulója alkalmából tartott emlékünnepségen vett részt, kiemelte: a szórványban a leginkább a magyar intézményrendszert kell megerősíteni, azon belül pedig az oktatási rendszert, ugyanis az a legfontosabb, hogy minden magyar gyerek számára elérhető legyen a magyar nyelvű oktatás, és az intézmények külsejükben és oktatási színvonalukban is jobbak legyen, mint a többségi nemzeti iskolák. Mint mondta, a magyar kormány a különböző nemzetpolitikai programjain keresztül tudja támogatni a szórványban élőket. „Azok a közösségek tudnak megmaradni, amelyekben van egy olyan lelkész, tanító vagy polgármester, aki összefogja a közösséget, tud célokat meghatározni, és ezek mellé a közösség oda tudállni” tette hozzá.

 

Brenzovics: a magyarok elleni hangulatkeltés volt a kettős állampolgárság körülibotrány célja

– MTI, Origo.hu, Kárpátalja, Kárpátinfo, 888.hu, Echo TV, gondola.hu Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint mivel az ukrán törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, az e körül kialakult ügy célja a magyarok elleni hangulatkeltés volt. Brenzovics Lászlót azzal összefüggésben kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy a múlt héten megjelent egy rejtett kamerával készült felvétel, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ukrán kollégája, Pavlo Klimkin New York-i tárgyalásán nem számít nagy előrelépésre. Brenzovics László elmondta: a magyar állampolgárság felvétele Kárpátalján 2010 óta tart, erről az ukrán szerveknek is tudomásuk volt és van. Hangsúlyozta: "köztudott", hogy az ukrán törvények "nem tiltják és nem szankcionálják a kettős állampolgárságot".

 

Szombaton ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat

– MTI, Pécsi Napilap, Hír.ma, Webrádió

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák. Magyar Örökség Díjban részesül a Szélkiáltó Együttes verséneklő művészete, Tisza István nemzetszolgálata és mártíromsága, valamint Lőrinc Celesztin moldvai csángók magyarságtudatát erősítő szolgálata - közölték a szervezők az MTI-vel. A kuratórium kitüntetésben részesíti Kamuti Jenő sportemberi és orvosi életútját, Kolár Péter széles körű kultúraszervező és színházépítő munkásságát, Pogány Erzsébet közösségszolgáló emberi helytállását és a Magyarok Kenyere Mozgalom nemzetegyesítő szolgálatát.

 

A közösség kiemelkedő alakjai – magyar állami kitüntetéseket adtak át akolozsvári főkonzulátuson

– Krónika

Magas rangú magyar állami kitüntetéseket adtak át erdélyi közéleti személyiségeknek kedden délután Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. A himnusz eléneklése után Mile Lajos főkonzul és Kecskés Tibor vezető konzul röviden ismertette a kitüntetésben részesülők munkásságát, valamint közvetítették Áder János köztársasági elnök üzenetét.

 

A kormánynak el kellene határolódnia a németellenes gyalázkodástól –jelentette ki Cord Meier-Klodt német nagykövet

– MTI, Krónika, maszol.ro

Németország bukaresti nagykövete szerint az egész román kormánynak nyilvánosan el kellene határolódnia a német kisebbség elleni gyalázkodástól. Cord Meier-Klodt nagykövet egy pódiumbeszélgetésen fejtette ki ezt a nézetét, amelyet Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma alkalmából a romániai német kisebbség szerepéről tartottak a bukaresti központi egyetemi könyvtárban. Kijelentette: a kisebbségek a híd szerepét töltik be Románia és az anyaországaik között, és a német kisebbség mindig megtisztelőnek érezte ezt a szerepet. „Éppen ezért teljesen megengedhetetlenek azok a gyalázkodó kijelentések, amelyeket magas rangú politikusok a német kisebbségre nézve tettek” – idézte a Mediafax anagykövetet.

Ismét megszavazta a szenátus a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozótörvényt

– MTI, Krónika, Erdély Ma, maszol.ro, transindex.ro, Bihari Napló, Nyugati Jelen

A szenátus első házként ismét megszavazta a fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt, ezúttal olyan formában, ami kedvezőbb a kitermelésben érdekelt vállalatok számára. A felsőház gazdasági és energiaügyi szakbizottságai hétfőn délelőtt vitatták meg a tervezetet, amelyben több módosítást kezdeményeztek a kormánykoalíció szenátorai. A jogszabályt az idén már megszavazta a román parlament olyan formában, amely nem volt kedvező a kitermelésben érdekeltvállalatoknak.

 

Hegedüs Csilla: ha nem azt bizonygatjuk, ki vette el a másiktól Erdélyt, együtttudunk dolgozni

– maszol.ro

A kultúra hatékony értékközvetítő eszköz, ennek ellenére Romániában még a centenáriumi évben sem használják arra, hogy bemutassák az elmúlt száz év „termését”. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke viszont úgy véli, a szövetség jól „sáfárkodik” a közösség szellemi tőkéjével: 2018-ban több olyan kulturális eseményt is kezdeményezett vagy támogatott, amely a magyarság értékteremtéséről szól a száz éves Romániában.

 

Csak két nap engedik tüntetni a Magyar Szülők Szövetségét Marosvásárhelyen

– transindex.ro

A Magyar Szülők Szövetsége a Facebook oldalán tájékoztat arról, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte a szervezet tüntetését, csak a csütörtöki és pénteki dátumokra tervezett megmozdulásokat hagyták jóvá. A szövetség szerint a polgármesteri hivatal nem indokolta meg a döntését.

 

Jogerős: 75 ezer lejt kell fizetnie Rádulynak

– szekelyhon.ro

Noha az ítélet indoklása még nem ismert, Csíkszereda polgármesterének minden bizonnyal ki kell fizetnie a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított per nyomán kirótt pénzbírságot, mivel a döntés jogerőssé vált. Júniusban döntött úgy a Hargita Megyei Törvényszék, hogy a csíkszeredai polgármesternek több mint 75 ezer lejes bírságot kell kifizetnie a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók azonnali eltávolításának elmulasztása miatt – erre egy tavaly hozott jogerős ítélet kötelezte a városvezetőt. Ráduly Róbert Kálmán fellebbezést nyújtott be az elsőfokú ítélet ellen, erről múlt héten döntött a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, amely a fellebbezést elutasította.

 

Kivizsgálták: nem volt politikai töltete a Nagy Magyarország-térképfelrajzolásának aPallóban

– szekelyhon.ro

A tanintézetben e célra létrehozott bizottság kivizsgálta a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában a nemzeti összetartozás napján, június 4-én készült művészi alkotás ügyét, és az eredmény alapján az iskola vezetőtanácsa döntést hozott arról, hogy volt-e politikai jellege a megemlékezésnek. A döntés értelmében a június 4-ei programot megszervező pedagógusok és a megemlékezés részvevői nem vétettek az oktatási törvény ellen.

 

A székely kulturális és természeti örökség digitalizációjának elősegítését tűztékki célul

– szekelyhon.ro

Elkészült a helyi akcióterv első változata Hargita megyei kulturális és természeti értékek digitalizációjára, amelyet kedden mutattak be egy konferencián a csíkszeredai megyeházán. Az akciótervben megfogalmazott elképzeléseket elsősorban európai uniós forrásból valósítanák meg.

 

Románoktatás: továbbképzés visszavonás helyett

– Krónika

Fittyet hány a bukaresti oktatási minisztérium az elemiben történő románnyelv-oktatással kapcsolatos tiltakozásra és felháborodásra, illetve a sokat vitatott kormányrendelet visszavonására vonatkozó felszólításokra. Miközben sok helyen továbbra is magyar tanítók oktatják a románt, több erdélyi megyében szakmai továbbképzést rendeznek ama román szaktanárok számára, akik szeptember 10-e óta a nemzeti kisebbségekhez tartozó kisdiákoknak oktatják a román nyelvet az augusztus 23-án kibocsátott, 9-es számú rendelet alapján. Emiatt kétséges, hogy egyhamar visszavonják az elemi osztályokban történő románoktatásra vonatkozó minisztériumi rendeletet.

 

Egyeztetés nélkül nevezne el tanintézetet Bethlen Gáborról a POL vásárhelyi tanácsosa

– Krónika

Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről nevezné el a Szabad Emberek Pártjának (POL) három tanácsosa a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskolát, a város egyetlen 1–8. osztályos tanintézetét, amelyet csupán számmal jelölnek. A határozattervezetet már benyújtották, ám Körtesi Sándor, az oktatási intézmény igazgatója csalódott, hogy az iskola vezetőtanácsa és a szülők megkérdezése nélkül akarnak nevet adni az általa vezetett tanintézetnek. Ugyanakkor elismeri, hogy a névadás őket is foglalkoztatja.

 

A név kötelezi Jókay Károlyt

– Ma7.sk

Folytatódott a Pósa Lajos Társaság szervezésében megvalósuló Légy Lámpás! előadás-sorozat Rimaszombatban, amelynek legutóbbi vendége Jókay Károly, a Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ügyvezető igazgatója, és a Jókay Alapítvány elnöke volt. Jókay Károly Az óperenciás tengeren túlról a Dunán túlra… címmel tartott előadását egy kisfilm vetítéséve kezdte, amelyet a közmédia Öt kontinens c. műsora készített róla idén nyáron. Ebből megtudhattuk, hogy Jókai Mór regényíró leszármazottja (ük-unokaöccse) ma Budapesten él és dolgozik.

 

Régi adósságot törleszt Dunaszerdahely

– Ma7.sk

Dunaszerdahely városa régi adósságot törleszt azzal, hogy ami más városban, községben természetes, az most válik csak a városban azzá. A hősi halottak emlékére felállított világháborús emlékműről van szó. Azoknak a katonáknak állítunk emléket, akik az I. és a II. világháborúban hősi halált haltak, akik nagy része idegen földben nyugszik. Mert a múlt nemzedékének igenis kötelessége az emlékezés, és egyben a jelen és jövő ifjúságának példát mutatni, ugyanakkor figyelmeztetni is őket a háborúk borzalmaira.

 

Átadták a vezekényi és a nádszegi óvodát, Zsigárdon alapkőletétel volt

– Felvidék Ma, Ma7.sk

A felújított vezekényi óvoda épületét a jövő generációjának szeptember 24-én adták át dr. Grezsa Istvánnak, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program miniszteri biztosának jelenlétében. „Ezúton is szeretném megköszönni Magyarország Kormányának, hogy 34 millió forinttal (103.630,- Euro) támogatta e nemes célt, illetve a Magyar Közösség Pártja vezetőinek és a BGA Felvidék munkatársainak, hogy közreműködtek a sikeres lebonyolításban” – írta Zupko Tamás, pozsonyvezekényi képviselő, az MKP polgármester- jelöltje. Majd így folytatta: „Köszönjük dr. Grezsa Istvánnak, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program miniszteri biztosának szívhez szóló szavait, Menyhárt Józsefnek, az MKP elnökének jövőbe mutató gondolatait és mindazok tetteit, akik hozzájárultak, hogy a vezekényi óvoda új külsőtkaphatott.”

Mátyás királyról és koráról már sokkal többet tudnak a diákok

– Ma7.sk

Korábban már beszámoltak arról a vetélkedőről, amelyet a Csemadok Országos Tanácsa hirdetetett meg felvidéki magyar középiskolák részére, most volt a második forduló. A záró fordulóra 2018. szeptember 20-án és 21-én Nagymegyeren, illetve Visegrádon került sor. A zömmel az ország nyugati felében működő középiskolákból érkezett háromfős csapatok felkészítő tanáraikkal először Nagymegyer Mátyás-emlékeivel ismerkedhettek meg Varga László történelemtanár kalauzolásával.

Zenta: Újabb foglalkozások a központi idegrendszeri károsodásokkal küzdőknek

– Vajdaság MA

Újabb háromhetes intenzív kurzus indult hétfőn Zentán a központi idegrendszeri károsodásokkal küzdő gyermekek és felnőttek számára a Magyar Nemzeti Tanács és a Semmelweis Egyetem Pető András Kara szervezésében.

 

MTTK: Gólyatábor, amely csapatot kovácsol

– Vajdaság MA, PannonRTV

Október elején 43 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A kar Hallgatói Önkormányzata (HÖK) kétnapos csapatépítő tábort rendezett a horgosi Domus Pacis lelkigyakorlatos házban. A festői környezetben található tanyán a gólyák különféle játékok során ismerkednek egymással, a tanítóképzővel, az egyetemista élettel.

 

Elfelejtett múlt - pályázat középiskolás diákok részére

– Vajdaság MA

A zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark közös pályázatot hirdet középiskolás diákok részére Elfelejtett múlt - az ipari és mezőgazdasági termelés gyökerei címmel. A pályázat keretén belül a diákoknak lehetőségük nyílik a levéltár kutatómunkájában való aktív részvételre, ahol szakemberek segítségével tájékozódhatnak a levéltári kutatás módszertanáról. A téma iránt érdeklődő diákoknak egy önéletrajzot és egy motivációs levelet kell benyújtaniuk.

 

Európai Kutatók éjszakája Szabadkán

– Pannon RTV

Hogyan csináljunk otthon bubis üdítőt? Hogyan lesz a vízből fény? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Szabadkán, az Európai Kutatók éjszakáján.

Az érdekes és látványos kísérletek mellett 16 órakor az ünnepélyes megnyitón a Széchenyi István Általános Iskola zenekarának fellépését is láthatják az érdeklődők. Idén 6 általános, 5 középiskola és két felsőoktatási intézmény diákjai mutatják be kutatásaik eredményeit. Az esemény fő témája a kémia, a népviselet és népi gasztronómia.

 

A főügyésznél jelentette fel az ukrán külügyminisztert a KMKSZ elnöke

– karpatalja.ma

Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beadvánnyal fordult Jurij Lucenko főügyészhez Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek a kárpátaljai magyarokat szeparatizmussal gyanúsító kijelentései miatt.

Az utóbbi napokban Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a médiának adott interjúiban, valamint személyes oldalain, a Facebook és Twitter közösségi portálokon azzal vádolja Kárpátalja magyar közösségét, hogy rájátszik a szeparatista hangulatokra a megyében, utalva rá, hogy a kárpátaljai magyarok szeparatista veszély forrásai az Ukrajna elleni hibrid háborúban Oroszország állítólagos befolyása miatt” – írja a képviselő.

 

Magyarok Kijevben címmel ismeretterjesztő könyv jelent meg

– MTI, karpatalja.ma, haon.hu

Megjelent Magyar Árpád István Magyarok Kijevben - Fejezetek a magyar-ukrán kapcsolatok történetéből a IX. századtól napjainkig című könyve, amelyet magyar és ukrán nyelven adtak ki. A fotókkal, képekkel gazdagon illusztrált négyszáz oldalas tudományos ismeretterjesztő könyvet kedden mutatták be a kijevi magyar nagykövetségen. A tervek szerint Ukrajnában elsősorban a Magyarok Kijevi Egyesülete, míg Magyarországon az ott élő ukránok szervezete nyújt segítséget a könyv terjesztésében. A kárpátaljai származású szerző, Magyar Árpád Istvánelmondta,hogy1970ótaélKijevben.Akönyvmegírásáraazsarkallta,hogya Magyarországon és az Ukrajnában élők igen keveset tudnak egymás történelméről, torz képek élnek ezáltal a két népben egymásról.

 

Faltól falig csapódnak

– Stier Gábor – Demokrata

Noha a szakadárok vezetőjének felrobbantása után nem szabadult el a pokol Kelet- Ukrajnában, a Donbasz körül továbbra is feszült a helyzet. Bevezetés előtt ál az új nyelvtörvény, az ukrán-orosz szembenállás pedig már az egyházak frontján is megjelent. A márciusi ukrán elnökválasztás közeledtével a feszültségek pedig csak nőni fognak. A nacionalizmus csúcsra járatásával a hatalom kiengedte a szellemet a palackból, így nehéz idők a várnak a szélsőségesek célkeresztjébe került kárpátaljai magyarságra.

(A cikk teljes terjedelmében a Demokrata 2018. szeptember 26-i számában olvasható)

 

Tihanyba kirándulnak az alsóőriek

– volksgruppen.orf.at

Szeptember 29-én Tihanyba indít kirándulást az alsóőri egyházközség, Gáspár Adalbert atya szervezésében. Gáspár Adalbert a Tihanyi Bencés Apátság tagja, jelenleg a Kismartoni Egyházmegye kérésére teljesít szolgálatot a burgenlandi, magyaroklakta faluban.

 

Felsőőri „halandzsa“ a Nyelvek Napján

– volksgruppen.orf.at

A közelmúltban került sor az első magyar Slam Poerty estre Bécsben, szeptember 26-án, a Nyelvek Napján pedig Felsőőrben is részük lehet az érdeklődőknek a kötetlen, modern költészeti stílusban - és mindezt a népcsoportok nyelvein.

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog