Kommandó: Volt egyszer egy sikló

Sikló Pethő Csongor Gyűjteményéből 

Az Európában egyedülálló technikai műemlék a 19. század végétől a 20. század végéig üzemelt, összekötve a keskeny nyomtávú iparvasút kovásznai és kommandói szakaszát.

 


1960-as évek

1897-től a Groedel család tulajdonában levő Erdélyi Erdőipari részvénytársaság (EERt.) vette át. Mint azt Sümegh Ignác írja 1896-ban, a vonal akkor már több mint 54 km hosszú volt és készült a góri sikló, melyet valószínűleg a következő évben adtak át.

Az EERt. tulajdonaként tovább fejlődött, bővült az iparvasút, és annak függvényében, hogy éppen hol voltak vágterei a cégnek, építették az új szárnyvonalakat. Érezhető, hogy a cégnek jó kapcsolatai vannak, hiszen az első világháború előtt és után is volt megrendelés, megépül még három sikló (Neruzsa I. és II., Bota) és közel 200 km vasút.

Balesetek is történtek a vonalon, ezek közül egyikről, mely a neruzsai siklón történt, dr. Kádár László 1938-as útleírása számol be: „A siklókon nyugodtan utazhatik föl-le, akit éppen erre visz az útja. (...) Félni nem kell, bíztatnak, csak jól fogódzzunk meg; szédülős embernek nem tanácsos ugyan lefelé nézni, de nem történt itt még baj, csak egyetlen egyszer, amikor egy mozdonyt eresztettek le. Az középről lezuhant a mélybe és palacsintává lapult (...).” A balesetek gyakoriságát jelzi az is, hogy a vasutas temetéseknek megszokott rendje alakult ki. Az elhunyt koporsóját pőrekocsira tették, és a cég mozdonya(i) vontatták ki a temetőhöz (vagy a sikló felé a hegyoldali temetőhöz, vagy Gyula felé az ún. „csángó-temetőhöz”), a kocsihoz (s így a koporsóhoz) legközelebb azt a mozdonyt sorolták, amelyiken a szerencsétlenül járt dolgozott.

Sikló 1914

A Brafor Rt. 1999 októberében használta utoljára a vasútvonalat, mely ekkorra már csak árnyéka volt a fénykorában elért közel 200 km-es hálózatnak. Alig mintegy 22 km vasútvonal létezett, a Kovászna és Kommandó közti 17 km, Halom felé még 4 km-nyi szárnyvonal maradvány és a siklópálya.


1926 

forrás:  natcov.ro

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog