erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Magyar négyes

Péntek: a Fölszállott a páva negyedik elődöntője a közmédiában

 A Fölszállott a páva negyedik elődöntőjével lezárul a verseny második szakasza. Az utolsó fordulót a Duna december 8-án közvetíti, ezúttal a tizenkét induló közül négy külhoni versenyzőért szurkolhatunk.

 

 

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny pénteki, harmadik elődöntőjéből - a három külhoni induló közül - Eötvös Rémus jutott tovább a középdöntőbe. A nézők szemmel láthatóan egyre többen kapcsolódnak be a műsorba, ezt a számok is bizonyítják: a műsor közönségaránya az első elődöntő 6,9%-ánál lényegesen magasabb volt, s a második adás 7,4%-át is megelőzte (7,5%).

E héten, december 8-án viszont már az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorának utolsó elődöntőjét közvetíti a Duna. Ezúttal is egy tucat versenyző áll a rajtvonalhoz, közöttük négy induló külhonból érkezik.

A négy elődöntő után az izgalmak fokozódnak a Fölszállott a páva első középdöntőjében, hiszen ekkor már a döntőbe jutás a tét – osztja meg véleményét a versenysorozatról Diószegi László, a zsűri tagja. - Nagyon magas színvonalú versenynek lehetünk tanúi, s megnyugvással tapasztalom a népi kultúra jelentős tartalékait. Még mindig meglepetésként jelennek meg az olyan táncosok, zenészek és énekesek, akikről nem is tudtunk korábban, s mégis kiválóan szerepelnek az egyenes adásban.”

Veres Mihaela Keszthelyen vette sikeresen a rajtot. A pusztinai leány jelenleg Szombathelyen tanul a Bartók Béla Zeneiskola népzenei szakán.

A felvidéki Pósfa zenekar ugyancsak Balaton fővárosában alapozta meg sikerét, s tagjai nemes missziót vállaltak: Felvidék népzenéjét kívánják a nagyközönséggel jobban megismertetni.

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes a felvidék keleti részének hagyományait osztotta meg a hajdúböszörményi közönséggel, s vívta ki a továbbjutást. Ezúttal „nyugatiasan” gondolkodnak, s csallóközi tánccal készülnek a megmérettetésre.

Szintén hajdúsági győztes, a vargyasi Borbáth Szilveszter. Édesapja egykor zenekar-alapítási álmokat dédelgetett, amiből Szilveszter is merített, de a fiatalember végül a népdaléneklés mellett tette le a voksát.

A gyimesközéploki Tatrospart Néptánccsoport Mikházáról került a középdöntőbe, s tagjai három gyimesi települést, Felsőlokot, Középlokot és Bükköt képviselik. Ismerve az ott élők hagyománytiszteletét, bizton állíthatjuk, drukkerekben nem lesz hiány.

A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Adás: 2017. december 8., péntek (Duna 20.15) Az adások megtekinthetők:

www.mediaklikk.hu/pava

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog