Loading

A szobor körüli kis téren egy kiállítás volt Besszarábia román múltjáról. Hogy micsoda mennyország volt itt 1919 és 1940 között. Meg arról, mennyit is tesz Románia Moldováért.

 

A moldáv főváros, Chișinău központja nem túl sok látnivalóval bír. Alexander Frolov, immár ismét jómódú moszkvai üzletemberként, mégis úgy tett, mintha nézelődne. Járt már itt korábban is, de újra megnézte a Naşterea Domnului katedrálist, ami timpanonja és kupolája stílusa miatt a kisebb amerikai államok kapitóliumaira emlékeztette. Elegáns. Mint a vermonti state house – gondolta.
Elsétált az Arcul de Triumfhoz. A Diadalív ritka túlélője volt az első világháború előtti Kisinyovnak, az Orosz Birodalom 1829-es győzelmét ünnepelte az oszmánok fölött. Most egy nagy moldáv zászló lengett a közepén. Ami gyakorlatilag a román zászló, gondolta dühösen Frolov, és úgy érezte, ez megszentségteleníti az orosz hősök emlékét.
A szemben lévő, szovjet stílusú Casa Guvernului-ra, a kormány épületére pillantást se vetve sétált tovább, majd átkelt a Stefan cel Mare sugárúton a névadó szent fejedelem szobrához. Vigyorogva nézte az idomtalan alkotást. Stefan cel Mare keresztet emelő karja hosszú volt, mint egy majomé, és arcán nem nagyság, hanem kétségbeesettség tükröződött. A szobor körüli kis téren egy kiállítás volt Besszarábia román múltjáról. Hogy micsoda mennyország volt itt 1919 és 1940 között. Meg arról, mennyit is tesz Románia Moldováért. Igyekeznek, gondolta Frolov, de majd ő tesz róla, hogy hiábavaló legyen az igyekezet! Nem lesz itt Nagy-Románia, nem ám!
Átsétált a szintén Stefan cel Mare-ról elnevezett parkon és elindult a Valea Morilor tó felé. A tó melletti parkban, a Buddha Barban ebédelt. A bolyongás közben egy SZVR különítmény figyelte, hogy nem követik-e. Amikor végzett az ebéddel, komótosan visszagyalogolt a belváros felé. A kellemes villanegyedet elhagyva megállt az egyik blokkháznál. Egy nő ment az ajtó felé, és egy alig észrevehető kézjelet adott. Minden rendben volt. Kinyitotta a bejáratot, és tartotta addig, amíg Frolov is be nem jött mögötte. Gyalog ment a harmadikra, a férfi alig lemaradva követte. Kinyitott egy ajtót, és hátra sem nézve belépett. Itt volt az SZVR egyik biztonságos lakása Chișinăuban. Pontosabban kettő, mert két külön cégen keresztül az egész emeletet megvették. A FORRÁS már bent várta. Arcán kétségbeesés ült.
– Szóval Tiraszpolban fogtok találkozni, csak ennyit tudsz?
Frolov harmadszorra tette fel a kérdést, és már ingerült volt, nem kellett megjátszania magát. A FORRÁS valószínűleg tényleg nem tudta az információt, amit kért. De biztos volt benne, hogy semmit nem tett azért, hogy megszerezze. Ez a baj azokkal a beszervezettekkel, akiket zsarolnak. Ahogy sejtette, keményebb módszereket kell itt alkalmaznia. Készült rá. Elővette a telefonját, és a FORRÁS arca elé tartotta.
– Látod azt az ikont? Az R-betűt? R, mint Rudolf!
A másik arca elszürkült. Sejtette, mi következik. 2015-ben már játszották ezt a játékot, valahol Oroszországban. Frolov maga volt az ördög. Először csak annyit ígért neki, hogy láthatja a kék eget, és szívhat egy cigit, ha megmondja, miért harcol az ukránokért. Nem volt ebben semmi árulás, hogy elmondta: nem az ukránokért harcol. Akkor kiért? Másért. De ahol harcolni akart, ott nem lehet, még nem engedik! De hol akar harcolni, és ki nem engedi azt neki? Mikor fogják engedni? Minden válasz két kérdést szült, és hamarosan Frolov markában volt. Fotókat mutogatott neki, arról a pár emberről, akiket családjának nevezhetett. Aki pedig fotózni tud, lőni is tud…
– Na mi van, nyomd meg szépen!

Részlet DAVID AUTURE a  Máglyatűz – a háború peremén című regényből.