Könyvajánló: Tóth László, Kézdiszék 1917 - 1920 Forgatagában

Balázs D. Attila az erdon.ro oldalán így vélekedik a könyvről:

„Német szövetségeseinktől kezdve a Monarchia minden nemzetisége képviselve volt az itteni katonaságban. S akik a katonai megszállást csak hírből ismernék, azoknak fogalmuk alig lehet arról a pusztulásról, amit kis és majorvagyonban és az erkölcsök lazulásában jelent.” Így tudósított a háborús hétköznapokról a kézdiszéki Bereck plébánosa, aki nem láthatta előre, hogy mindez még semmi, ahhoz képest, ami 1920 után jön. Hogy Gábor Áron szülőfalujából néhány éven belül egy belső romániai település válik Bretcu néven. Az idáig vezető, 1917–1920 közötti történelemformáló korszakot dolgozza fel Tóth László: Kézdiszék 1917-1920 forgatagában című kötete a régi nagy Magyarország legkeletibb kisrégiójára fókuszálva.

 

A kötetben érezhető, ahogy Budapest kezd egyre messzebb kerülni a székelyföldi Kézdiszéktől,

szenvedés, sertésvész sújtja a térséget, a megszállás utáni „rehabilitáció” csak illúzió marad, s a vidék infrastruktúrája is messze elmarad az ország átlagától. A szerző e könyvében is sokat foglalkozik a románokkal folytatott harcokkal és annak következményeivel.

Megelevenednek a fosztogatás napjai, amikor az anyagi veszteségek mellett ahhoz a fortélyos megaláztatáshoz is hozzá kellett szokni, amely mindmáig átszövi az erdélyi generációk mindennapjait, hiszen minél többet vettek el tőlünk, annál jobban gyűlöltek minket.

A kötet fényét emeli az értékes képanyag, amelyek között régi székelyföldi képeslapokkal is találkozhat az olvasó – írja könyvajánlójában Balázs D. Attila

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog