Sikeres beilleszkedés 
Loading

 

Elnézést a kellemetlenségért, a webhely karbantartás miatt

nem frissül.Kérjük térjen vissza később.

Szebeni Zsuzsa színháztörténésszel, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetőjével a magunk mögött hagyott esztendő megvalósításairól, valamint az előttünk álló évre vonatkozó terveiről és elképzeléseiről beszélgettünk az egykori megyeháza ódon épületében berendezett irodájában.


– Egy bő esztendeje tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön, és feltételezem, hogy tervekkel a tarsolyában érkezett ide. Ezekből mit tudott megvalósítani?
– Amit szerettem volna, azt elindítottam, és úgy érzem, sikeresen bekapcsolódtunk az év olyan jelentős kulturális eseményeibe, mint például a Design Hét vagy Magyar Napok. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak Sepsiszentgyörgyön, hanem Csíkszeredától, Nagyszebenen át, Temesvárig résztvevői és szervezői legyünk ezeknek. Éppen ezért kiemelkedő teljesítményként tartom számon a Magyar Állami Opera erdélyi vendégszereplésébe történt bekapcsolódásunkat. Jelen voltunk továbbá a Székely Vágtán és a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is. Jó kapcsolatokat alakítottunk ki polgármesteri hivatalokkal, valamint a Székely Nemzeti Múzeummal, az Erdélyi Művészeti Központtal, Kovászna Megye Művelődési Központjával, a kézdivásárhelyi Vigadóval és az Árkosi Kulturális Központtal, hogy csak a háromszékieket említsem. Ennek köszönhetően pedig rendezvényeket is sikerült együtt megszerveznünk. Az elmúlt esztendő kiemelt eseményei közé tartozott a reformáció 500. évfordulója, ezért örömömre szolgált, hogy a Makkai-, Ignácz Rózsa- és a Székely Nemzeti Múzeumban még mindig megtekinthető Berde-kiállítással mi is be tudtunk ebbe kapcsolódni. Számszerűsítve, körülbelül 70 rendezvény, illetve esemény szervezői, társszervezői és cselekvő résztvevői voltunk.
– Hogyan sikerült beilleszkedni az új környezetbe?
– Amint az előbbi felsorolásból is kitűnik, úgy érzem, teljes mértékben, ami viszont nem azt jelenti, hogy ezt a kapcsolatrendszert és együttműködést ne lehetne és kellene tovább bővíteni, gazdagítani és gyümölcsöztetni.
– Megkérem, soroljon fel néhányat a megvalósításra váró tervei közül.
– Idén is nagy hangsúlyt fektetünk az évfordulókra, és számos programunk lesz, ezért most csak az időben hozzánk legközelebb állókat említem meg. Még mindig a reformációhoz kapcsolódik a Luther Márton élete álló és mozgóképekben című rajzfilm bemutatója és a kiállítás, melyre február 28-án a Köntés Galériában kerül sor az alkotó Richly Zsolt jelenlétében. Elsősorban a 12 éven felüli fiatal korosztály számára készült, de összetettsége és réteges értelmezési lehetőségei a felnőttek számára is élményt és információkat kínálnak. Richly ugyanis a fametszet és a képregény ötvözésével egymáshoz közel hozza a középkort és mai, modern világunkat. Így, a reformáció 500. évfordulójának már lezajlott rendezvényeihez hasonlóan, ő is egyszerre fókuszál a múlt eseményeire és a hagyományokra, valamint kutatja, hogy milyen hatással van mindez az egyház jelenére és jövőjére. Ezt követi a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében március 10-én megnyitandó huszárkiállítás, mely Schenk Károly fröccsöntőmester játékainak segítségével fogja bemutatni a kökösi–uzoni csatát, illetve az ágyúöntés folyamatát. Ugyanakkor lesz egy kültéri huszárkiállítás is.

Bedő Zoltán

Székely Hírmondó